Az Ország-Világ című lap 1989 áprilisában újraközölt egy 1937-es Márai-interjút, melyet eredetileg a Féltékenyek című regénye megjelenése után publikált a Színházi Élet. Az Ország-Világ szerkesztői azzal magyarázták az újraközlést, hogy „idegenben elhunyt nagy írónkat” talán majd ez a régi interjú is közelebb viszi a magyar olvasókhoz. Az interjúról nekünk egyből a Könyves Magazin utolsó oldalán olvasható 15+5 kérdés rovat ugrott be, de Márai válaszain túl nagyon érdekes az is, hogy az író nem feltétlenül törekedett arra, hogy mindig frappáns legyen. Az Arcanum adatbázisában elérhető cikkből közlünk most egy részletet.
— A világirodalom melyik műve volt önre a legnagyobb hatással?
— Tolsztoj regénye, a Háború és béke.
— Milyen zene hatott önre a legerősebben?
— Bach.
— Melyik színdarab?
— Hamlet. Volpone. Crommelynck játéka, a Csodaszarvas.
— Melyik színész?
— Louis Jouvet. Sugár Károly. Harry Baur. Nem tudom, nem értek hozzá.
— Melyik színésznő?
— Még kevésbé értek hozzá.
— Mi a véleménye a moziról?
— Új műfaj, a legnagyobb lehetőségek műfaja, amely egyelőre túlságosan üzleties ahhoz, hogy művészet lehessen.
— Kit tart a legkülönb moziszínésznőnek?
— Ritkán járok moziba. Nem ismerem jól őket.
— Melyik évszak a kedvence?
— Tavasz, nyár, ősz, tél.
— Szeret utazni?
— Már nem annyira. A valóságot szeretem. A valóság mindenütt érdekes.
— Melyik külföldi városban volt a legboldogabb?
— Raguzában.
— Miért?
— Nem tudom.
— Szereti-e a barátait?
— Harmincnyolc éves vagyok. Most már nagyon óvatosan, kezdem szeretni őket.
— Volt-e őszinte nőhöz?
— Igen.
— Ki a hőse regényének?
— Regényemnek nincs „hőse”. Csak tartalma van.
— Mi az a „mű", melyet a regény alakjai alkotnak?
— Ez a „mű” egy civilizáció, ha úgy tetszik, a polgári civilizáció, pontosabban annak mélyebb, varázslatos
tartalma. Az életben van valami tündéri elem, valami sugárzó és csillogó. Ezt szerettem volna kifejezni.
— Hisz abban, hogy a pusztuló civilizációkat túléli a művészet?
— A művészet az élet egyetlen értelme, a művészet a szabadság, a belső szabadság egyetlen lehetősége. A művészet örök. Túléli a valóság katasztrófáit is.
— Igaz-e, hogy a szerelem másodrendű kérdés a művész számára, valami, amiről a művészet szolgálatában meg is lehet feledkezni?
— A szerelemről nem lehet megfeledkezni. A szerelem maga az élet. De lehet szublimálni. A művészet mindent szublimál, a szerelmet is.
— Kit vagy mit tart korunkban a művészet ellenségeinek?
— Nehéz kérdés. Ez a kor áhítat nélkül való. A művészet elsorvad, ha nem érez áhítatot egy korszak embereiben. A művészet célja nem lehet az, hogy kiszolgálja a valóság igényeit. Egy művészi cselekedet értékét inkább az ellenálláson mérhetjük meg, mellyel a valóság ellen fordul. A korszak és az emberség ügyét akkor szolgálom a leghasznosabban, ha ellenállok és különbözöm.
A cikk az ADT szolgáltatás segítségével jött létre.
