Sok embernek már a manga szó említésére is fintorba rándul az arca: rendszerint levesestányér-szemű iskoláslányok, borzasztóan cuki, ám értelmileg visszamaradott szörnyecskék, óriási gyilkos robotok, vagy épp felajzott csápos lények képe villan át az agyukon. Tegyük most félre egy kicsit az előítéleteinket, és játsszunk el a gondolattal, hogy a manga esetleg mégsem a magyar ifjúság hótiszta lelkét keleti mocsokkal fertőző istencsapása. Manga gyorstalpaló, notórius utálkozóknak és érdeklődő képregényszüzeknek.
Miből lett a manga?
A manga két homlokegyenest ellenétes irányzat ötvözete: a tradicionális japán képzőművészeté és az amerikai popkultúráé. Nézzük hát sorban a hozzávalókat. A manga ősének a 17-19. század között divatos fametszeteket és a róluk készült nyomatokat lehet tekinteni. Japánul ukiyo-e, vagyis a lebegő világ képei néven emlegették ezeket. Témájuk igen változatos: tájképek, történelmi mondák, a mindennapi élet képei. Különösen kedveltek voltak a színházak, vigalmi negyedek lakóinak életét bemutató táblaképek. Ezeket a városlakók kevésbé tehetős rétege vásárolta, akik nem engedhettek meg maguknak egy eredeti festményt. Már ezeken a képeken is felfedezhető a későbbi jellegzetes mangás vonalvezetés és árnyékolási technika. (Sőt, már itt is látni fiatal lányt intim helyzetbe keveredve egy óriáspolippal.) A manga szó eredeti jelentése valami olyasmi, hogy furcsa, bolondos képek. Ezt az elnevezést a 18. századtól kezdve használták különféle vegyes tartalmú könyvekre, például a híres ukiyo-e művész, Hokuszai is így hívta a saját vázlatfüzetét.
A másik komponenst 1854-ben hozta magával Matthew C. Perry kapitány egy amerikai ágyúnaszád fedélzetén. A három évszázada elszigeteltségben élő országot kitűnő érveléstechnikával győzte meg, hogy nyissa meg kapuit a Nyugat előtt. A világ egy új gazdasági gyarmatot látott Japánban, a japánok azonban túl jó tanítványnak bizonyultak. A külvilághoz való hozzáállásuk egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vett: az addig merev és zárt japánok kíváncsisággal telve fordultak az idegen dolgok felé. Meglepően gyorsan elsajátították a külföldi technológia vívmányait, majd a maguk módján továbbfejlesztették azokat. Valahogy így történt ez a képregénnyel is.
Aki pedig ezt a két komponens reakcióba hozta egymással, az egy Tezuka Oszamu (1928 – 1989) nevű orvos volt. Mai értelemben vett mangáról az ötvenes évektől kezdve beszélhetünk, ez egybeesik Tezuka munkásságának kezdetével. A manga atyjának keresztelt Tezuka élete során 150.000 oldalnyi mangát rajzolt 600 sorozathoz. Az elszántság, ami ezt a hatalmas életművet ösztönözte, háborús élményeiből fakadt. Tizenéves fejjel átélte Oszaka bombázását. Elhatározta, hogy a képregényen keresztül fogja hirdetni a békét és a tiszteletet minden élőlény iránt. Azt vallotta, hogy a képregény nemzetközi nyelv, amely képes átlépni a határt nemzetek és generációk között.
Apja lelkes amatőr filmes volt, így az ifjú Tezuka egyik legfőbb inspirációjává vált a mozi. A legnagyobb hatással Walt Disney és Charlie Chaplin művei voltak rá. Meg akarta érteni, hogy mi az a különleges dolog a filmben, ami képes megmozgatni az embereket, és hogyan tudja ő ezt a képregényeiben felhasználni. Próbálta filmszerűen papírra vinni a történetet, folyamatosan változatta a nézőpontot, így utánozva a kamera mozgását. A gyors váltások, sebességvonalak és perspektivikus torzítások a mozgás illúzióját keltették az olvasóban. Ezeknek a kinematikus trükköknek köszönhető, hogy a manga szerkezete sokkal dinamikusabb, mint a nyugati képregényeké.
Nindzsás-aprítós és hercegnős-epekedős
A manga témái a világon szinte minden műfajt felölelnek: akció, romantikus vígjáték, sport, történelmi eposz, sci-fi és horror. Sőt, a mangát még tankönyv helyett is használják a derék japánok, megtanulhatunk belőle tőzsdézni, főzni vagy origamit hajtogatni. A témák között elég képlékeny a határvonal, ezért a mangát főként az olvasók neme és életkora szerint szokás osztályozni.
A sónen szó jelentése fiú, és ez a 10-18 éves srácokat megcélzó mangák gyűjtőneve is. A világon mindenhol ez a korosztály fogyasztja a legtöbb képregényt, nincs ez másként Japánban sem. A sónen-történetek jellemzője az akcióban bővelkedő cselekmény és a humor, de erről majd bővebben egy következő posztban. A sónen legismertebb címei a a Pokémon, a Dragon Ball és a Naruto.
A hasonló korú női olvasóknak készül a sódzsó, amelynek jelentése - meglepő módon - lány. Amerikában a képregényrajzolók és a női közönség ignorálja egymást, a mangakák viszont megtalálták az utat a csajok szívéhez és pénztárcájához. A sódzsó az érzelmekre és az emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, a csillogó szemek első számú lelőhelye. Hazánkban a Sailor Moon című animét ismeri a tágabb közönség, mangákból pedig rengeteg van: Princess Ai, Dramacon, A vízisten menyasszonya, ésatöbbi.
A sónen- és sódzsó-mangán felnevelkedett generáció tagjait is elérte a szörnyű csapás, amit úgy hívnak: felnőtté válás. A képregényekért viszont továbbra is rajongtak, ezért ki kellett találni nekik valami új műfajt. A fiatal férfiaknak szóló manga lett a szeinen, ami abban különbözik a sónentől, hogy az akciójelenetek helyett fontosabbá válik benne a történet. A szereplők interakciói kifinomultabbak, megfigyelhető egy-egy karakter jellemfejlődése. A sztori logikusan felépített, a hangvétele cinikus, gyakori a szex és az erőszak ábrázolása. Ilyen manga például a Berserk vagy az Árnybíró, animében pedig a Cowboy Bebop vagy a Ghost in the Shell.
A brazil szappanoperák japán megfelelője a dzsószei. Benne az amúgy nem túl rózsás helyzetben lévő japán nők vágyálmai jelennek meg hírnévről, karrierről és szerelemről. A sódzsóhoz képest realistább és mélyebb történettel rendelkezik. Itthon az egyetlen eddig kiadott dzsószei-sorozat a Nana.
Nemsokára folytatjuk, többek között részletesebben foglalkozunk a sónen-történetekkel!
