Fotó: Valuska Gábor
A félig magyar származású lengyel újságíró csak felnőttkorában tanult meg magyarul, de azóta lelkesen érdeklődik az ország és lakói iránt, ahogy az a Turulpörkölt című, Lengyelországban nagy siker aratott könyvéből is kiderül. Krzysztof Vargával beszélgettünk a 2006-os zavargásokról, a magyar közéletet terhelő lezáratlan ügyekről és arról, hogy a lengyelek a magyarokat eddig csak szakácskönyvekből és útikönyvekből ismerhették.
Részlet a regényből itt olvasható.
Úgy tudom, hogy bár édesapja magyar volt, csak felnőttkorában tanult meg magyarul. Miért?
Mert édesanyám egy terrorista volt, otthon csak lengyelül lehetett beszélni, mivel anyám magyarul egy mondatot sem tudott. Édesapám 1968-ban kiküldetés útján került Lengyelországba, a Medicornál dolgozott mérnökként. A Medicor orvosi műszereket forgalmazó cég volt, anyám pedig orvosként dolgozott ott, így találkoztak. Apám ezután Lengyelországban maradt, háta mögött hagyta az egész addigi életét. Apám, ahogy egy igazi magyarhoz illik, nem tanult meg igazán jól lengyelül, annak ellenére, hogy majdnem negyven évig élt Lengyelországban. Az egyetlen olyan élőlény, akihez magyarul beszélhetett, az a kutya volt, amikor azt mondta a neki, hogy "Ülj le!" - akkor a kutya leült, amikor az édesanyám mondta lengyelül ugyanezt, akkor nem értette.
Milyen kép élt akkor, gyerekként önben Magyarországról?
Igazán akkor értettem meg, hogy valójában félig magyar vagyok, amikor már felnőttem. Nagyon kényelmes helyzetben voltam, mert Lengyelországban, ha valaki félig magyar, az egyáltalán nem probléma, nem úgy mintha például félig orosz vagy félig német lenne. Kifejezetten előnyös volt magyarnak lenni, de számomra egy ideig egyáltalán nem volt annyira nagy öröm. Gyerekként engem csak és kizárólag Magyarországra küldtek vakációzni, amiből egy gyereknek egy idő után már igencsak elege van. Felnőttkoromig Magyarország számomra valami kötelező dolgot jelentett. Felnőttként, különösen édesapám halála után fedeztem fel magamnak újra az országot. Paradox helyzet, hogy akkor vált közelivé és fontossá számomra, amikor az apám meghalt. Apám előző házasságából van egy féltestvérem is, aki Zuglóban lakik, de nem vagyunk közeli kapcsolatban. Igazából nincsenek rokonaim Magyarországon, barátaim vannak, ami igazán remek dolog. A kilencvenes évektől kezdve, időről-időre eljöttem Budapestre komolyan nyelvet tanulni.
Sikerült jobban megérteni az édesapját, a kapcsolatukat, azáltal, hogy jobban megismerte a magyarokat?
Apám 2005-ben halt meg, ekkor beültem az autómba, és Budapestre utaztam. Azt gondoltam, hogy számvetést kell készítenem, el kell számolnom a magyarságommal. Idejöttem, a Moszkva tér környékén béreltem lakást, majd elmentem a testvéremhez Zuglóba. Becsöngettem az ajtaján, ő beleszólt a kaputelefonba, kérdezte, ki az, mondtam, hogy én vagyok, az öcséd. Mondta, gyere be. Azt mondtam neki: "András, ide figyelj, a mi édesapánk meghalt." Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam, hogy a mi édesapánk, nem az enyém, nem az övé, hanem a mi közös apánk. Erre a bátyám csak annyit mondott, "84 éves volt, öreg volt, hát meghalt." Erre én csak annyit válaszoltam, "Oké, akkor köszönöm, viszlát." Azóta nem is láttam őt. De azt tény, hogy Budapest ezután vált fontossá számomra, azóta is, bár Varsóban élek, mindennap megnézem például az Indexet és a Nemzeti Sportot, hogy tudjam, mi történik.
Újságíróként ott volt a 2006-os zavargásoknál, kint volt a Kossuth téri tüntetéseken, a különböző városi összecsapásoknál. Érdekes perspektívából mutatja be a könyvében ezeket az eseményeket, azt mondja, nem is volt ez annyira rossz, hiszen a világ legalább megtudta, hogy a magyarok nem csak csárdást járnak és csirkepörköltöt esznek.
2006 őszén a tévészékház ostromakor nyugodtan aludtam otthon Varsóban, amikor megszólalt a telefon, hogy tüntetés van Budapesten, három óra múlva indul a repülőgépem. Azt se tudtam, hogy miről van szó. Magyarország addig egy nyugodt, kiegyensúlyozott országként élt a fejemben, ahol ugyan vannak bizonyos társadalmi feszültségek, de azért mégiscsak az a legnagyobb probléma, hogy a Combino villamos hogyan fog menni a 4-6-os vonalán. Újságíró vagyok, ott voltam a tüntetéseken, az utcákon, kaptam a könnygázból. Ez akkor valóban egy olyan történelmi pillanat volt, amikor Magyarország újra érdekessé vált a lengyel közönség számára. Az ismerőseim elkezdtek faggatni, hogy mégis mi folyik itt? Nekik Magyarország a Balatont, Hajdúszoboszlót és a gulyást jelentette. Igazából örülök a tüntetéseknek, a politikai botrányoknak, mert a krízis azt eredményezte, hogy a lengyelek elkezdtek újra Magyarország iránt érdeklődni. A Turulpörköltnek igazán nagy sikere volt Lengyelországban.
A könyv, bár lengyeleknek íródott, mégis a magyar olvasónak talán még érdekesebb lehet, mert általa rácsodálkozhat az országára, a sokszor hallott közhelyeket új nézőpontból olvashatja. Máshogy hat a kritika az ön szájából.
Igazából azon csodálkozom, hogy ön beszélgetni akar velem, hogy a magyarokat, a sajtót érdekli ez a könyv. Azt hittem, hogy mindez a magyar olvasó számára teljesen egyértelmű.
Valóban triviális dolgok vannak benne leírva, de mégsem úgy, ahogy mi azt megszoktuk.
Az Élet és Irodalom kritikusa azt mondta, hogy minden magyarnak el kellene olvasnia ezt a könyvet, mert önmagára ismer - számomra ez a legnagyobb bók. Nem akarom magam úgy beállítani, mint aki jobban ismeri Magyarországot a magyaroknál, de azt hiszem, bizonyos dolgokat talán jobban meglátok, amiket egy született magyar nem, tudom a dolgokat egy külső perspektívából láttatni. Lengyelországban már egy csomó könyv megjelent Magyarországról, ám ezek vagy szakácskönyvek vagy útikönyvek. Elmondhatjuk, hogy Magyarország eddig szakácskönyvként volt reprezentálva Lengyelországban. Lehet, hogy ez most nagyképűen hangzik, de ez az első olyan lengyel könyv, amel más oldalról mutatja be Magyarországot.
Tudna ilyen könyvet írni a lengyelekről?
Folyamatosan a lengyelekről írok, a regényeim mind lengyelekről, lengyeleknek íródtak. A Turulpörkölt különleges helyet foglal el a munkásságomban, mert sosem lenne akkora bátorságom, hogy egy ilyen könyvet írjak, mint ez. Ezt a kritikus hangot csak egy magyar tudná megszólaltatni.
Mit gondol a mostani magyar közéletről?
Nyomon követem a magyarországi politikai eseményeket, de megmondom őszintén, már egyáltalán nem izgat fel, sőt kezd hányingerem lenni tőle. Számos érdekes és egyben veszélyes jelenség van Magyarországon, gondolok itt például a Jobbik hihetetlen népszerűségére. Az európai parlamenti választások után bizonyos bizottságokban a Jobbik húszszázalékos részben képviselteti magát. Gyakran olvasom egy Magyarországon élő lengyel blogját, aki 16 éve él itt, nála olvastam legutóbb egy elemzést, ami szerint minden ötödik magyar a diktatúra bevezetése mellett lenne Magyarországon. A Tárki egy másik elemzéséből kiderül, hogy a magyarok a bolgárok és és a románok mellett a legkiábrándultabb nemzet az Európai Unióban, akik szerint a gulyáskommunizmus idején minden jobb volt. Bevallom, kicsit aggasztanak ezek a jelenségek, és annak sem örülnék, ha Budapesten a Magyar Gárda masírozna, és ha a lakosság egynegyede-egyötöde szavazna a Jobbikra.
A lengyelek okosabbak?
Nem hiszem, hogy okosabbak lennének, de nagyon nagy szerencséjük, hogy nem volt olyan történelmi traumájuk, mint a magyaroknak. Nincsenek lezáratlan történelmi ügyeik. Mi a legfontosabb magyar szó? Trianon. A lengyeleknek nincs ilyen szavuk. Amikor ott voltam a Kossuth téren a tüntetéseken, a "Gyurcsány takarodj!"-transzparensek mellett ott voltak a Trianon-ellenes feliratok is. Nem tudom, hogy Magyarország miniszterelnökének mi köze Trianonhoz. Ez a bizonyítéka annak, hogy Trianon a mai napig élő és fontos probléma a magyarok számára. Lengyelországban is fontos a történelem, de nincs ekkora hatással a mindennapi életre. A lengyelek is tudnak vitatkozni mindenféle politikai kérdésekről, de ezek a napi politikával kapcsolatosak, nem ötven, nyolcvan vagy száz évvel ezelőtti történelmi helyzetekkel állnak összefüggésben.
Szlovákiában és Romániában is meg fog jelenni a Turulpörkölt, mire számít, hogy fogják fogadni?
El lesznek ragadtatva, de az ő hozzállásuk is sztereotip. Ha a tetszik nekik a könyv, akkor egyértelmű, hogy miért tetszik nekik, azért fogják szeretni, mert kritikusan szemléli a magyarokat. Talán egy magyar szerzőnek kellene írnia egy hasonló könyvet például Szlovákiáról.
Azért az máshogy venné ki magát, ha egy szlovákiai vagy egy romániai magyar szerző írna egy ilyen könyvet ezekről az országokról.
Nagyon érdekes lenne, ha Közép-Európában az írók egymás országairól írnának könyvet, a bolgárok a szlovákokról, a szlovákok a románokról és így tovább, ennek lenne értelme.
Egyébként édesapám révén egy kis szlovák származásom is van, üknagymamám volt szlovák. Terveim között is van, hogy írjak a szlovákokról, egy-két évvel ezelőtt voltam Kassán, ahol bementem egy könyvesboltba, és láttam egy hatalmas könyvet, aminek az volt a címe, hogy Szlovák mitológia. Meglehetősen érdekesnek találtam, hiszen a szlovák önálló nemzet nem régen létezik, de már megteremtették a maguk saját mitológiáját. Arról kellene könyvet írni, hogy a szlovákok, egy ilyen fiatal nemzet, hogyan teremti meg az önazonsságát. Az összes közép-európai országnak szembe kell néznie ezzel a kérdéssel, hiszen Közép-Európa valójában terra incognita, felderítetlen terület, sokkal érdekesebb történelmileg, mint Európa többi része. Itt mindig elő lehet rántani a szőnyeg alól valamit, amit valaki érdekesnek talál.
