Reális mesék
A boldogság fogalmával nagy valószínűséggel a mesékben találkozunk először. Ott van az a misztikus „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés, amit, mivel elég hamar megtanuljuk, hogy a végén mindig bekövetkezik, onnantól olyan valamiként tudjuk látni, ami biztonságot és célt ad mindennek, ami azt megelőzi. Olyan központi elemmé válhat, ami feledteti azt, hogy előtte azért korán sem volt könnyű a helyzet, az utána meg nem lényeg, mert garantált. Egy kicsit olyan, mint a különböző vallások véleménye arról, mi történik a halálunk után. Értelmet ad annak a sok mindennek, amin addig keresztül kell mennünk, és nem baj, ha most nem jó, mert majd úgyis jó lesz.
Burkeman könyve azonban épp arról szól, hogy milyen
téves utakra vihet minket az, ha a boldogságra mint elérendő célra, mint biztosan bekövetkező dologra, vagy mint „onnan, hogy megszereztük, már örökké a miénk marad”-tulajdonra gondolunk.
A könyvben sokszor boldogság „negatív útjának”, de talán szerencsésebben „reális” útjának nevezett szemléletmód arra ösztönöz, hogy ne szemellenzővel éljük az életünket és ne ragaszkodjunk a pozitív történésekhez.
Ha a klasszikus mesék végével nem felejtjük el a korábbi próbatételeket, veszteségeket, nehézségeket, akkor a boldogság igazából jó helyen van ott. Értelmezhetjük úgy, hogy minden rossz mellett vagy ellenére is megtapasztalható. De inkább megtapasztalható, és nem elérhető! A nagyobb baj az, ha egyfajta révbe érésnek értelmezzük, és azt hisszük, hogy azzal az egy tapasztalattal véget is vetettünk a rossz dolgok folyamának.
Az elmúlt 1-2 évben talán épp emiatt (is) jelentős figyelmet kaptak a Cser Kiadónál megjelent és Szederkényi Olga által szerkesztett „alternatív mesegyűjtemények”, az „És boldogan éltek?”, és az „Ők is boldogan éltek?” című kötetek. Ezekben kortárs magyar szerzők gondolták tovább a klasszikus meséket, és írták meg a mesehősök és -hősnők utóéletét. Konkrétan, hogy mi történt a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után. A rövid, novellákként is olvasható szövegek a jól ismert szereplőket, mesei elemeket és értékeket helyezik át a mai világunkba, és példákat mutatnak arra, vajon mennyire működőképesek a valóságos mindennapokban. Hogy miről szól a boldogság a mesei kereteket kívül.
„Semmi fontosat nem érhet el az ember, ha megpróbálja lerövidíteni az odavezető utat”
Ez az idézet fontos a könyv tartalma szempontjából, de ugyanúgy igaz az elolvasására is. Matthew Thomas Nem vagyunk magunk című könyve hosszú és néha türelmet igénylő. De vitathatatlanul megéri, mert valójában sokkal jelentősebb, mint amit a fülszöveg elárul: „Learyék sorsát a családi boldogság és a gyarapodás ígérete határozza meg, amely a második világháború után foglyul ejtette Amerikában a szíveket és a lelkeket. A lebilincselő és megindító regény arra figyelmeztet, hogy az élet nem csupán diadalok és vereségek főkönyve, hanem valami egészen más és több: az emberi viszonyok mélyén rejlő titok.” Igen, jövőről szőtt álmok, meg ideális kertvárosi élet, és igen, még sejtjük a nehézségeket is. De néhány száz oldal után hirtelen ezeknél sokkal mélyebbre megy, és onnan kezdődik az igazán fontos rész. Azokról a tényezőkről, amikre az ember nem gondol, mikor tervet készít a boldogsághoz, azokról a helyzetekről,
amikor dönteni kell, hogy elengedjük az elképzeléseinket, vagy az akadályok ellenére kitartunk mellettük.
Matthew Thomas könyvéből többek között visszaköszönnek a biztonság iránti vágy, a jövővel kapcsolatos túlzott optimizmus és a múlandósághoz való hozzáállás problémái. Mindezek a néha nehezen szerethető karakterek viselkedésében jelentkeznek, ami elég kettőssé tudja tenni a hozzájuk való viszonyunkat. A téves elképzeléseikhez való ragaszkodástól nem lesznek szimpatikusabbak, a sebezhetőségüket látva ugyanakkor egy idő után megegnyhülhetünk. A reális boldogság mintapéldányai, akik megtapasztalják, hogy
a boldogság képlete nem csak az akarásból és megvalósításából áll, hanem még egy csomó más, sokszor ellentétes előjelű tényezőből is.
Célmánia és csúcsláz
Burkeman is említi Jon Krakauer Ég és jég című könyvét, ami az 1996-ban az Everesten történt tragédiát dolgozza fel. Habár nem kifejezetten szépirodalom, inkább a valós eseményekről szóló beszámoló, mégis izgalmas és olvasmányos könyvről van szó (ha olvastuk a szerző talán egy fokkal ismertebb könyvét, az Út a vadonba-t, akkor máris jobban el tudjuk képzelni). Nem utolsó sorban pedig részletesen szól azokról a jelenségekről, amiknek a Túladagolt boldogságban egy egész fejezet szentelődik. Mégpedig arról, hogy
milyen veszélybe sodorhatjuk magunkat a túlzottan célorientált viselkedéssel, és a bizonytalanság érzésének elkerülésére irányuló törekvéseinkkel.
Jon Krakauer író és újságíró maga is részt vett a tragédiájáról elhíresült 1996-os Everest-expedíción, ahol minden pusztán technikai magyarázat nélkül 24 óra alatt 8 hegymászó vesztette életét. A katasztrófát nem lehetett kizárólag az időjárással vagy a résztvevők kompetenciájával indokolni, sokkal inkább a „tömeges irracionalitás következményeként” lehet értelmezni. Ugyan voltak figyelmeztetések, amik a csúcs közelében kialakult tömegre hívták fel a figyelmet, és arra, hogy kevés a fennmaradó idő ahhoz, hogy sötétedés előtt mindenki visszaérjen, és többeknek a visszafordulást is javasolták, egyénileg mégis sokan inkább kitartottak amellett, hogy felfelé folytatják az útjukat.
E tömeges irracionalitás pedig arra utal, ahogy hajlamosak vagyunk a célokat és a bizonytalanságot kezelni: „A célokkal összefüggő erőfeszítéseinket és a jövőre vonatkozó terveinket többnyire nem a józan előrelátás és az alapos előkészületek jellemzik. Sokkal inkább érzelmi oldalról közelítjük meg azokat, mivel a bizonytalanság rendkívül kényelmetlenül érint minket. Minél inkább nem tudjuk, mit tartogat számunkra a jövő, és emiatt szorongunk, annál többet fáradozunk a nekünk tetsző jövőkép megvalósításán - nem mintha így könnyebben elérnénk azt, hanem mert így megszabadulhatunk a jelenben érzett bizonytalanságtól.” A hegymászók csúcsláznak hívják ezt az állapotot, amikor a józan érvek ellenére szinte mágnesként húzza őket magához a hegycsúcs, aminek megmászására annyi időt és energiát fordítottak előtte. A könyvvel kapcsolatban el lehet gondolkodni azon, hogy mi a mi saját hegycsúcsunk, célunk, amihez foggal-körömmel tudunk ragaszkodni, még ha egyre több és több jelzés érkezik afelől, hogy az elérésére fordított túlzott erőfeszítés még a vesztünket is okozhatja.
Amiről azt hisszük, hogy majd az hozza el a boldogságot, de épp a hajszolása miatt nem érjük el sem azt, sem a boldogságot.
