Fotó: Tóth Zsófi
Új programsorozatot indított az Y-generáció a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A régóta működő és nagy népszerűségnek örvendő beszélgetés-sorozatuk egy kicsit átalakul, emiatt magukat „már nem Y-generációnak” hívják. A programokat középiskolások szervezik, irodalomterápiához hasonló céllal, ahol a 16+-os kötetlen beszélgetések egy könyv által bemutatott tabutémára épülnek. Elsőként az Inkognitó című egyedülálló coming out-kötet szerzőjét, Kiss Tibor Noét hívták meg. A délután kérdései a nemi szerepek és sztereotípiák köré épültek.
A fő téma ellenére először természetesen mindenkit a transzneműség és annak elfogadása, valamint a felmerülő problémák érdekeltek. Kiss Tibor Noé szinte már az első percekben megtalálta a közös hangot a kérdezőkkel, amikor a „kívülállóság” kérdésénél rávilágított arra, hogy az embernek nem muszáj transzneműnek lennie ahhoz, hogy sokszor egyedül érezze magát a világban. Kijelentését, miszerint, minden gyerek és tini életében eljön a pillanat, amikor különbözőnek kezdi magát érezni, olyan összepillantós bólogatástenger fogadta, hogy az autók hátuljában lévő dalmaták is megirigyelhették volna.
Kiss Tibor Noé: Ehhez bátorságra van szükség
Kiss Tibor Noé, ha tehetné, mindig női ruhában járna, de mégsem vállalkozna nemátalakító műtétre. Ha olyan napja van, női ruhát vesz fel, de focizni borostásan megy a barátaival. Inkognitó című könyve egy helyét, nemiségét és önmagát kereső transznemű férfiról szól....
Azt gondolhatnánk, hogy a mai, nyitottabb gondolkodású világban sokkal könnyebb a melegek és transzneműek élete, de az első meglepetést pont ennek egy bizonyos fokú cáfolata okozta: KTN most talán nem is publikálná a könyvét. Az első kiadás 2010-ben jelent meg és a visszaemlékezése alapján az újdonság miatt mindenki óvatoskodóan bánt vele és a kötettel. Hat évre rá jött a második kiadás, és a reakciók teljesen különböztek a korábbiaktól, pont azért, mert az emberek bátrabban beszéltek a témáról. Ez nyitott ajtót a negatív és sértő kommentárok megjelenésének is. Az interneten már adott volt egy klausztrofób hangulat, amelyből mindenki próbált (és próbál jelenleg is) kitörni. A virtuális világhoz képest, ahogy legalábbis KTN tapasztalja, a mindennapi életben, az utcán egyre több empátia és érdeklődés jellemzi az embereket.
A szívesebben nőnél-e fel most kérdésre már sejthetjük a választ. Ugyan a saját transzneműségének felismerésével és elfogadásával megspórolhatott volna magának akár 5-10 évet is, de a megbélyegzés most is jelen van, nem szívesen cserélne a mai kamaszokkal. Az iskolák és óvodák egyre inkább teljesítménycentrikus intézmények, ahol ráadásul a különböző csoportok közötti szociális, anyagi, kulturális különbségek is egyre határozottabban megjelennek, s jelenleg úgy tűnik, az oktatási rendszerben inkább fokozza, mint csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Ki ez a férfi, aki nő?
Alexandra, 2010, 168 oldal, 2500 Ft. Kiss Tibor Noé újságíró, fociőrült és elsőkönyves író. Kiss Tibor Noé nőket próbált passzolós focira tanítani, és győzött. Kiss Tibor Noé skatulyája szerint transznemű. "Biológiai értelemben férfi vagyok, a nemiség társadalmi értelmében (az angolban ezt genderként emlegetik) transznemű, férfias és nőies tulajdonságokkal.
Az egyik kérdező közbevetése kapcsán a beszélgetés a „magába szívta a kultúrát” kifejezés felé kanyarodott: KTN szerint egy középosztálybeli, értelmiségi családból származó gyerek sokkal könnyebben kapja meg otthon a kellő motivációt és tudást, ami hosszú távú előnyt jelent számukra. Az író azért visszakanyarodott az eredeti kérdéshez, és végül azt is elismerte, hogy egy transznemű fiatalnak most könnyebb a helyzete, mert főleg az internetnek köszönhetően már kamaszkorában találkozhat hozzá hasonlókkal, különböző segítő szervezetekkel, akik elfogadást és segítséget nyújthatnak a számára. Az ő kamaszkorából ez kimaradt, és talán emiatt is érzi magát örök kívülállónak.
Szó sincs arról, hogy megbánt volna bármit, mert rengeteg pozitív visszacsatolást kapott, amelyekről hosszú órákon át tudna mesélni. A PIM-ben egy konzervatív családból származó ismerősét említette: a férfi transzneműekkel való viszonyának alakulásában ő is nagy szerepet játszott. A beszélgetés egyik résztvevője arról beszélt, hogy számára a könyvből nem derült ki, hogyan lehet összeegyeztetni a két különböző személyiséget, és már-már a skizofréniára gondolt. KTN más szempontból közelített: az önkeresési folyamatát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki összenyalábol egy szétszóródott szalmabálát. Az apró szálakat egybe kell fogni, hogy egy egészet kiadjon, nem elég külön-külön vizsgálni őket. Az egész programsorozat lényege itt mutatkozott be a legjobban. A beszélgetéseket nem egy felnőtt moderálja, hanem teljes egészében a résztvevő középiskolások. Fiatalok, akik nem félnek kérdezni.
Felmerült a beskatulyázás veszélye is.KTN ekkor arról beszélt, hogy számára alighanem mindig nehézséget okoz majd, hogy hol „íróként”, hol „transzneműként”, hol „transznemű íróként” kérdezik. Egyet tehet: a megfelelési kényszer helyett egyszerűen csak elmondja, amit gondol.
Szóba került az Aludnod kellene című kötete is, amelyben olyan problémákat hozott előtérbe, mint a szegénység. KTN akkor tart jónak egy könyvet, ha az minél több, egészen különböző élethelyzetben lévő olvasó számára tud mondani valamit, azaz megőrzi az univerzalitását. Az Inkognitó esetében például találkozott olyan nem transzneművel, aki a betegsége miatt bekövetkező testi változások miatt tudott azonosulni a főszereplő saját testképe felé irányuló különös érzéseivel.
Az egyre jobban megnyíló közönség végül rákérdezett a bátorságra is. KTN szerint a szabadság a legfontosabb, márpedig a szabadságot nem adják ingyen. Mindenkinek rengeteg szenvedésen és fájdalmon kell keresztülmennie ahhoz, hogy szabadnak érezhesse magát – de ez megéri. Ha pedig bizonytalankodunk, akkor magunkban kell feltennünk a kérdést, hogy mitől is félünk igazán.
A kisebb kitérő után a beszélgetés visszatért a nemi szerepekre, a nemek közötti űrre, és a beszélgetés szervezői, a középiskolások mondták el erről a véleményüket, de közös megegyezésre nem jutottak. Akadt, aki szerint fiúk és lányok jól meg tudják érteni egymást, míg volt olyan, aki erre ellenpéldát hozott a melegek helyzete miatt, akiket a saját nemük sokszor kirekeszt, mondván a másik nemmel jobban megértetik magukat. Ekkor esett szó végre a sztereotípiákról, amelyekkel KTN szerint önmagukban még nincs baj, hiszen azok csak mintázatokat mutatnak. Mindez csak akkor jelent problémát, ha a sztereotípiáinkra általános igazságként tekintjük, és előítéletesen kezdünk el gondolkodni.
(A végszó után Kiss Tibor Noé még egy órát beszélgetett a középiskolásokkal a PIM-ben, informálissá változtatva a korábban sem feszengős osztályfőnöki órára, hanem inkább egy idősebb baráttal folytatott, komoly eszmecserére hasonlító estet. - a szerk.)
Szerző: Raposa Renáta
