Kiss Tibor Noé, ha tehetné, mindig női ruhában járna, de mégsem vállalkozna nemátalakító műtétre. Ha olyan napja van, női ruhát vesz fel, de focizni borostásan megy a barátaival. Inkognitó című könyve egy helyét, nemiségét és önmagát kereső transznemű férfiról szól. Nem tartja magát írónak, de minden valószínűség szerint nem az Inkognitó lesz az utolsó könyve. - Kiss Tibor Noéval Szekeres Dóra beszélgetett.
fotó: Valuska Gábor
Nagyon fontos mérföldkő ez a kötet abból a szempontból, hogy olyasmiket fogalmazol meg a nem megszokott szexuális viselkedésekről, amire eddig idehaza kevesen vállalkoztak. Sokan úgy olvassák ezt a könyvet, hogy végre itt egy kötet, amiből megtudhatják, milyen is egy transznemű, transzszexuális ember. Mennyire figyeltél arra, hogy a szövegnek oktató funkciója is legyen?
Eleinte volt bennem ilyen szándék, de aztán szakítottam ezzel. Nem akartam elmagyarázni az olvasóknak, hogy mit jelent a transzszexualitás vagy a transzvesztitizmus fogalma, erre ott vannak a lexikonok. Akik emiatt vették meg a könyvet, csalódni fognak. Az Inkognitó azt ábrázolja, hogy min megy keresztül az, aki ráébred saját transzneműségére. De nemcsak a transzneműek találkozhatnak ismerős érzésekkel a szövegben. Több olyan olvasóval is beszélgettem, aki hasonlóságot érzett a saját élete és az én történetem között, még akkor is, ha egészen más jellegű identitásproblémákkal küzdött. Számomra ez okozta a legnagyobb örömöt.
Miért vállaltad a könyvet ennyire nyíltan?
Mindvégig teljesen egyértelmű volt, hogy csak a saját nevem alatt jelentethetem meg a könyvet. Számomra így van ereje a történetnek. Így élek, az identitásomat a mindennapokban is vállalom, furcsa lett volna álnév mögé bújni.
Mennyire kell magyarázkodnod amiatt, hogy egyszer férfinak, másszor pedig nőnek öltözöl? Mennyi időbe telt míg elfogadta ezt a környezeted?
Erre rákényszerülök, az emberek természetes reakciója az értetlenség. Ha kérdeznek, igyekszem válaszolni, de ennél többet nem tehetek, úgyis mindenki azt lát bennem, azt gondol rólam, amit akar. Van, akivel akkor sem tudom megértetni magam, ha több órán keresztül beszélgetünk, másokkal elég egy mondatot váltanom, és minden tiszta. Ez így megy. Ezeken a beszélgetéseken a barátaimmal is túl vagyok. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy mindig elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.
Hogyan lehet kikerülni azt a kirakatszerepet, ami ezzel az üggyel jár? Nagyon könnyen a bulvár közepében találhatja magát az ember, hiszen óhatatlanul felmerülhet, hogy a könyv megírásával te egyfajta zászlóvivő szerepet is magadra vállaltál.
Távol áll tőlem ez a szerep, nem vagyok egy zászlóvivő, agitátor típus. Nem tudom, és nem is akarom a transzneműek érdekeit képviselni. Azzal is bőven megelégednék, ha az Inkognitó révén a laikus olvasókban némi empátia ébredne a transzneműek iránt. Ami pedig a bulvárt illeti: nagyon kevés ilyen jellegű megkeresésem volt, ezeket el is utasítottam. A könyv rengeteg mindenről szól, de a bulvárgépezet csak kivenne belőle egy hangzatos részletet, és ezzel az egész értelmét vesztené.
