Fotó: Valuska Gábor
Előttünk állt egy hatalmas kőtömb, az Arany János-emlékezet, melyből négyünknek kellett valami eredetit kifaragni (a kiállítás kurátorai: Kalla Zsuzsa, Kaszap Asztalos Emese, Sidó Anna). A folyamat, ahogy egy írói életművet térben elhelyezünk, az erről való gondolkodás a szobrászat terminológiáját hívta elő bennünk. A készülő szobornak követnie kellett azokat a sztenderdeket, melyek ismerősek mindenki számára, de mint minden művészi alkotás, mégis tud valami újat, soha nem látott vonásokat mutatni, mely korunkról is árulkodik.
Izgalmas gyakorlat volt úgy rendezni a kiállítást, hogy négy szempontot érvényesítettünk, a három kurátor és a látványtervező gondolatait. E folytonos párbeszédre alapuló munka már önmagában új távlatokat nyitott.
A kiállításnak két reflexív sávja van. Az egyik a tárlat „metaszintje”: egy bordó színnel jelölt térrész, ahol az emlékkiállítások bevett megjelenési formáit idézzük meg. Itt a klasszikus múzeumi bemutatás formáit és kódjait használjuk, így például a tárlót vagy a sűrűn falra helyezett képanyagot. Mindeközben arra is szerettünk volna utalni, hogy e sokáig evidens hagyomány megkérdőjelezhető, a tárlók így egy megborított, kifordított térszerkezetben jelennek meg: a padló a fal síkjára került, ezzel is jelezve az elmozdulást a kultusztól.
Elmozdítani a középiskolai Arany-képet - Önarckép álarcokban
Fotó: Valuska GáborAz álarc, a maszk motívuma végigkíséri Arany János életét és életművét, a közéleti szerepei mögül ki-kilép a talányos költő. Erre a megközelítésre épül az Arany-emlékév támogatásával létrejött kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, mely május 15-én nyílik Önarckép álarcokban...
A berögzült installációs forma megbontása egy metafora, mely azt is jelzi, hogy nemcsak az életpálya bemutatására, de az Arany szövegek elemzésére is rárakódott számos kulturális kód, amik mögé érdemes betekinteni. Ha csak a két legkultikusabb Arany-alkotásra, a Toldi vagy A walesi bárdok szöveguniverzumára gondolunk, láthatjuk, hogy „használatuk” során mennyi egyéb, olykor kisajátított, a szövegtől eltávolodott jelentés társul hozzájuk. A kiállítás másik sávjában, melyet a zöld szín jelez, épp ezért egy szövegalapú, az irodalomtudomány újabb eredményeit megmutató tartományt szeretettünk volna létrehozni. E szövegvilág bemutatása egy pódiumon helyezkedik el, mely fizikailag is jelzi, hogy itt az emlékkiállítások terepétől elemelkedünk. A belépés utáni közlekedési szintről tulajdonképpen mindkét irányba, az emlékkiállítás és szövegalapú résztől is el kell térnünk, szintet kell váltanunk.
Nem egyszerű az iskolai, merev Arany-képet újrarajzolni. Imázsa nem túl kedvező: a csüggedt bajszú, szomorkás tekintetű ábrázolások magát a karaktert sem tudják könnyen közel hozni a fiatal generációkhoz. A vagány, lázadó Petőfi-képpel szemben Arany a „nagy öreg” – nehéz felülírni e toposzt. Sok ponton árnyalni lehet azonban Arany személyiségét: például ő is művészálmokkal rendelkező zsenigyerek volt. Ifjú korától fogva nyitott és érzékeny a különböző művészeti ágak iránt, mint például a zene, képzőművészet vagy épp színészet. Autodidakta módon tanult meg zongorázni, kottát írni, debreceni kollégistaként szobrász, majd festő akart lenni. A kiállításban e sokszínű érdeklődési körét is feltárjuk és ritkán látott dokumentumokkal tesszük érzékletessé, így például megjelenik az a rajz, melyen Arany János az 1865-ben nyíló MTA emlékérmét maga tervezte meg. Eddig még alig vagy soha ki nem állított színlapokat is bemutatunk, ahol különböző szerepei láthatók, ezáltal felvillan különleges színészkalandjának néhány epizódja. Az akadémia kézirattárának jóvoltából eredetiben megtekinthető továbbá a költő saját maga által kottázott népdalgyűjtése. Szintén kuriózum, hogy a család népmesegyűjtés-kötetébe is belepillanthatunk, ahol a felsége, fia és lánya kézírásával találkozhatunk, és ahol egy művészcsalád atmoszférája is felsejlik. A magányosan vagy kispolgári közegbe vizionált Arany ezáltal tágabb perspektívában, több különböző társadalmi közegben képzelhető el. Több hiteles visszaemlékezés szerint jegyzőként és tanárként is élénk társasági életet él, ezt bizonyítják tréfás alkalmi költeményei is. Bár szokás szűk élettereit és művészi képzeletvilágának tágasságát feszültségbe állítani, valójában Arany is utazott olykor, járt néhányszor Bécsben, 1873-ban a Világkiállításra is ellátogatott, többször járt fürdőkúrán Karlsbadban (Karlovy Vary), épp ezért verseivel, jegyzeteivel, ellátott útikönyvét is kiállítottuk.
Arany egy olyan sorsfelfogásba született bele, amely identitásválságban gyökerezik
Fotó: Valuska GáborEgy kissé testi hibás, csonka fülű róka levélnehezékként ékeskedett Arany János íróasztalán, s vált Péterfy Gergely kedvenc kiállítási tárgyává - tudtuk meg a majd egy órás sétán, amit a közelmúlt egyik legütősebb regénye, A kitömött barbár írójával tettünk meg a PIM Önarckép...
Arany 19. századi vizuális környezete rendkívül sokszínű. Arany költészeti témáihoz, megfogalmazás módjaihoz hasonló problémákat érintenek a korszak képzőművészeti alkotásai, így a verseket, festményeket, szobrokat szinte egymásban tükröztetjük. Arany életművét karakterpárokba rendeztük, az egyes figurák az egyes művészi elgondolások felületei. Az alakok köré elsősorban tehát nem illusztrációkat, hanem a „hosszú” 19. századi képzőművészet az irodaloméhoz hasonló formaproblémáit csoportosítottuk.
Bolond Istók alakja mint antihős például a szabadságharc bukását, a veszteség traumáját mintázza, mely újfajta költészeti megoldásokat (irónia, narratív kiszólások stb.) eredményezett. Mindehhez kapcsolódik Barabás Miklós 1850-es évekbeli akvarelljeinek kisvilága. Az Ágnes asszony árnyalt, átszűrt lélektaniságú balladavilágához Székely Bertalan vagy Gyárfás Jenő portréi társulnak, melyek kifejezően mutatják meg a különféle női sorsokat, a kiszolgáltatottságot és a téboly határhelyzeteit. Ugyanígy megjelenik a század nagy új műfaja, a fotográfia. A század második fele, az urbánus terek kialakulása, mely Arany János Pestre költözésével egy időre esik, és mely egészen új költészeti megoldásokat is hoz az életműben. Úgy igyekeztünk bemutatni Arany városi költészetét, hogy azt párhuzamba vontuk az épp metropolisszá váló főváros építészettörténetének főbb épületeivel. Itt a sztereofotó látványos példáját is szeretnénk kiemelni, mely jól mutatja, hogy mennyivel mozgalmasabb volt Arany tárgyi környezete, mint gondolnánk. A sztereofotók ugyanis olyan kettős fényképek, amelyeknek két felét egy speciális nézőn keresztül szemlélve három dimenziós térhatású képet látunk. Ez egyúttal azt is érzékelteti, hogy milyen bámulatos technológiákat fedeztek fel a 19. században, melyeket Arany jól ismert, és melyek inspirálták őt.
E három dimenziós motívum már kiállításunk nyitó terében, egy 21. századi eszközön megjelenik, a 3D-s vetítésen Arany János életrajzát mutatjuk be, párhuzamba állítva a 19. század civilizációs és világirodalmi eseményeivel. Így olyan összefüggésekre is ráláthat a látogató, hogy például Arany születésének évében találták fel a biciklit, vagy hogy Baudelaire A romlás virágai és Arany A walesi bárdokja egy időben születtek. Kurátori és múzeumpedagógiai szempontból az is bizonyos volt, hogy a tananyag törzsrészét képező Toldit interaktív eszközökkel is szeretnénk megjeleníteni, így az X-boxok mechanikáját megidéző, a Toldi történetét képregény-szerűen feldolgozó programba installáltuk.
Olyan tereket formáltunk, melyek célzottan nem lineárisan vezetik a látogatókat, vagyis nem kész válaszokat kínálnak fel. A térben további terek, zugok, emeletek, kincseskamrák képződnek. Minden látogató más-más alkotórészt vehet ki a tárlatból és különböző építményeket rakhat össze. Egy újralátogatás során éppenséggel egészen másféle alakzatokat hozhat létre.
Ezt szimbolizálja az utolsó teremben található Fogadj örökbe! játék, ahol mindenki konkrétan is hozzátehet az Arany Jánosnak nevezett közös örökséghez. Az installációban örökbe fogadhatunk egy ma már ritkán használt Arany-szót, ez pedig fokról-fokra tölti meg a falra vetített Arany-portrét.
Szerző: Kaszap Asztalos Emese, Sidó Anna
A cikk eredetileg a Könyves magazin 2017/3. számában jelent meg.
