A Sorvezető fókuszában ezúttal az elutasítás, ami akkor fáj a legkevésbé, ha gyors és egyértelmű, mint egy letépett gyantacsík. Benedek Szabolcs és Csabai László után Turi Tímea válaszát olvashatjátok.
Fotó: Valuska Gábor
Visszautasítani egy kéziratot olyan, mint szakítani valakivel, akivel soha nem jártál.
Tréfát félretéve: a visszautasítás – pontosabban a beérkező kéziratok lektorálása – a szerkesztői munka legláthatatlanabb, egyben legfontosabb része. Egy kiadói embernek feladata, hogy minél többet olvasson, mert egy döntés meghozatalakor soha nem elég az, hogy el tudjuk dönteni, az adott kéziratot jónak találjuk-e vagy sem, hanem látnunk kell, hol is tudjuk – vagy épp nem tudjuk – elhelyezni.
Az egyenesség a legtapintatosabb mód visszautasítani egy kéziratot. Voltam én is olyan helyzetben, hogy sokáig döntésre vártam, olyanban is, hogy elutasító választ kaptam, ezért tudom, hogy sokkal jobb minél hamarabb egy világos nemet kapni, mint hosszan várni egy bizonytalan igenre. A gyors és a korrekt válaszokra törekszem: de ez sajnos nem mindig sikerül.
Könyves Magazin 2017/3.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 79 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF
És épp azért, mert voltam már visszautasított és visszautasító is, tudom, hogy érzelmileg egyik helyzet sem könnyebb a másiknál. De a könyvkiadás mint rendszer ismerete egyaránt tompíthat mindkét fél fájdalmán. Hihetetlenül felszabadító például, hogy sok kiadó van: ma visszautasítani egy kéziratot már korántsem olyan ítélet, mint például a Kádár-korszakban, amikor, ha valaki nem tudott megjelenni vagy a Magvetőben, vagy a Szépirodalminál, sehol nem tudott. A Magvető szerkesztőjeként elég elsősorban a saját kínálatunkért felelősséget vállalni, miközben a versenyhelyzet azt sem engedi, hogy az ember hátradőljön, folyamatosan figyelni kell. Vagyis csak a munka egyik oldala, hogy visszautasítunk bizonyos kéziratokat: legalább ennyire fontos, hogy keressük azt, amiben fantáziát látunk.
A válasz eredetileg a Könyves magazin 2017/3. számában jelent meg.
