Mester Dóra Djamila: Nő, anya, szerető
Jaffa, 580 oldal, 2013, 2678 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Mester Dóra Djamila szexedukátor és társadalomkutató interjú közben telefonál, sms-t ír, dedikál, instruál és integet az ismerősöknek, mindeközben pedig egy küldetéssel bízza meg a környéken épp vízipisztollyal Darth Vaderre vadászó férfiakat, a kisfiát és párját: keressék meg a Nő, anya, szerető című, frissen megjelent könyvével Palya Beát. Ennyit a tradicionális nemi szerepekről.
Mivel foglalkozik egy szexedukátor?
Sok mindennel. Kérdés, hogy én mint szexedukátor mivel foglalkozom. Csoportos beszélgetéseket és egyéni konzultációkat tartok, tanítok kamaszokat, cikkeket írok. A szex igazából csak egy jó fedő- vagy hívószó, mert rengeteg dologgal foglalkozom, amelyben benne van ugyan a szex szó, de sokkal többről szól; életről, kapcsolatokról, érzelmekről. Hangosan gondolkodom a szexről, arról, hogy mi a szexus ebben a kultúrkörben, mit jelent az egyének életében.
A szakmádat San Franciscóban egy civil szervezetnél tanultad. Miben különbözik a szexualitásról folyó diskurzus San Franciscóban és itthon, Magyarországon?
Azt nem tudom, most milyen San Franciscóban, de ez a város Amerikán belül is különleges ebből a szempontból. Annál a civil szervezetnél, ahol dolgoztam, SF-bubble-nek hívták magukat, és egyfajta buborékként értelmezték saját magukat az amerikai kultúrában. Abban a körben, ahol én mozogtam, egy nagyon nyitott szexuális kultúrával találkoztam, amelynek voltak pozitív és negatív oldalai is. Nagyon nyitottan beszéltek és gondolkodtak a szexről, ez érintett meg, ezért kezdtem el itthon is ezzel kísérletezni. Mindeközben viszont sok idegen dolog volt ott számomra, magánemberként és nőként az erotikát hiányoltam. Nagyon rendesek a szexszel kapcsolatban, mindent kimondanak és megbeszélnek, de nekem kicsit wellness-feelingje volt az egésznek. Nem volt meg a titokzatosság, sejtelmesség. Viszont az jó, ha nem attól titokzatos a szex, mert bűntudattal vagy tabukkal terhelt, hanem mert az erotika jelen van benne.
Hogyan született meg a Nő, anya, szerető című könyv?
A Jaffa Kiadó kért fel az írásra, egyébként nem biztos, hogy megírtam volna egy ilyen nagy volumenű könyvet. A belső motivációm az íráshoz pedig az volt, hogy mikor Miksát vártam, még San Franciscóban voltunk, és a kezembe akadt egy könyv, amelynek az volt a címe, hogy Mother’s guide to sex. Nagyon tetszett, hogy végre találtam egy „sex how-to” könyvet, bár ez nyilván az amerikai kultúrának íródva született, de egy olyan önismereti kézikönyv volt, amely a szexre, a nőiségre, egyáltalán a nőre fókuszált. Mert látható, hogy a legtöbb ilyen típusú könyv a baba és a terhesség, a család, a gyermek ellátása oldaláról közelíti meg a kérdést, a nő valahogy háttérbe szorul, vagy nagyon feminista hangvételű könyv születik. Mikor hazajöttem, és elkezdtem dolgozni, nagyon sokan találtak meg praktikus kérdésekkel, például hogy gyermekágy mellett hogyan szexeljenek. Ekkor merült fel bennem, hogy szeretnék egy terhesség alatti kézikönyvet, viszont nem a teherbeesésnél szeretném kezdeni. Elkezdtem visszabontani a történetet, hiszen mikor a klienseimmel dolgozom, akkor újra és újra kiderül, mennyit számít a családi neveltetés, a háttér, ahonnan jövünk, és hogy hogyan érkezünk meg a nőiségünkbe és az anyaságunkba. Az elkészült könyv ezért áll három részből az első arról szól, mi hogyan növünk föl, hogyan válunk nőkké, a második egy igazi guidebook, a harmadik pedig az anyaság megéléséről, és a többféle női szerepről íródott. Az, hogy hogyan lett kézikönyv, de mégsem igazi kézikönyv, összefügg azzal, ahogyan a szakmámat is képviselem; új diskurzust akarok nyitni, és nem akarok betagozódni azok közé a szakemberek közé, akik nagyon normatív módon termelik a szexről való beszédet. Ezért van az, hogy a könyvben nagyon sok interjú szerepel, és én is sokszor nőként, anyaként szólalok meg, nem szakértőként. Ez a sapkaváltogatás nem véletlen. Nem akartam előírni, mit hogyan kell csinálni, így a könyv inkább egy önismereti segédlet ahhoz, hogy mindenki találja meg a saját hangját ebben a női projektben.
Hogyan viszonyulsz a feminizmushoz?
Magamat egy feminista gondolkodónak és aktivistának tartom, de nem abban az értelemben, hogy éljenek a nők, és dögöljenek meg a férfiak. Ehelyett kérdéseket teszek fel, azt hiszem, ez a munkám legfontosabb aspektusa, a kritikai gondolkodásmód. Kívülről indulva megpróbálom megérteni, hogy a patriarchális logika hogyan működik, és mennyire tetten érhető ebben a társadalomban, és hogy ez alól hogyan lehet felszabadítani a nőket és a férfiakat egyaránt. Nagyon meglep az, hogy tényleg ennyire merevek Magyarországon a tradicionális férfi és női szerepek, pedig látszólag úgy tűnik, mintha már nem így működnénk. Ha elolvasod az újságokat, látszik, hogy sok feminista hullámon felnőtt férfi és nő van, de pont a családalapítás vagy az anyaság nagyon alattomosan előhozza ezeket a mai is működő szerepelvárásokat. A feminista munka ilyen értelemben az, hogy hogyan lehet ezeket a szerepeket reflektálttá tenni, kiszélesesíteni. Az ideális eset az lenne, ha meg lehetne válni ezektől a kategóriáktól. A feminista család nem olyan, hogy a nő viseli a nadrágot, és a férfi van otthon, hanem hogy tudnak erről beszélni, és meg tudják találni azt a munkamegosztást, amelyben mindenki jól érzi magát. A női és a férfi szerep egyre inkább úgy tűnik nekem, mintha egy egy számmal kisebb cipő lenne, amely valamiért senkinek sem kényelmes. A társadalomban a kategóriák azért vannak, hogy egyszerűsítsék az életünket és a világot, ez az egyik oldalon támasz, mert nem kell minden pillanatban kitalálnod saját magadat. Közben viszont egy individualizálódó társadalommá alakulunk, amelyben megjelenik az elvárás, hogy mégis ki kell találnod önmagad, sokkal több szabad választás elé vagy állítva, vagy úgy tűnik, mintha szabad választás elé lennél állítva, de közben erős keretek között mozogsz. Eközben egyre divatosabbá válik az önismeret, és ez előhozza azt a kérdést, hogy én és a társadalom vagy a keretek hogyan viszonyulunk egymáshoz. A tradicionális férfi és női szerepekkel sincs semmi baj, de az önazonosság fontos. Az én misszióm nem egy általánosan liberalizáló misszió, mely szerint mindenki legyen szexaktivista vagy liberális a szó klasszikus értelmében. Hanem hogy mindenki érezze jól magát a szűkebb kulturális környezetében és a saját bőrében. A választásai okozzanak neki boldogságot.
Mikor és hogyan lehet elkezdeni egy kisgyerek szexuális nevelését?
Miért kell a szexet kivenni a nevelésből egyáltalán? Szokták kérdezni, hogy én, mint szexedukátor Miksánál ezt hogyan csinálom. De megint felmerül a kérdés, hogy mi a szex. A párkapcsolat, az érzelmek, a test, a genitáliák? Utóbbiak ki vannak emelve, mint maga a szexus, pedig ez egyáltalán nem így van. Az erotika sem csak a genitáliák köré fókuszál. Mindennel nevelünk, a szex pedig maga az élet, a saját önismereti munkánkkal kezdődik a gyermekünk szexuális nevelése is.
A könyvedben a női sorsok mellett férfi szólamok is megjelennek.
A Nő, anya, szerető egy női könyv lett. Ez komoly dilemma volt, mert nem akartam női könyvet írni. A feminizmusban sokszor megjelenik a kizárólagosság, többek között csak nőknek szóló könyvekben vagy a nőkkel való azonosulásban. Én sokkal többször kérdezek rá a nőiségre, akár a saját nőiségemmel kapcsolatban is, izgat, mi az a nőiség, mert nem érzek azonosságot más nőkkel csak azért, mert nő vagyok. Emellett pedig fontosnak érzem a férfiszerepet, pláne ha a család kapcsán kerül szóba. Mert vannak leszbikus vagy egyedül gyermeket nevelő nők is, de nagyrészt a férfiakkal alapítunk családot, és a fiúgyerekek is anyák által nevelődnek. Szerettem volna, ha több férfihang van a könyvben, de talán ehhez még nem voltam elég bátor. Az interjúalanyaim, nők és férfiak egyaránt úgy találtak meg, hogy az oldalamon és a Facebookon többször is tettem ki hirdetést arról, hogy könyvet írok, és várom az interjúalanyokat, így mindenki önkéntesen talált el hozzám, mindenki valamit szeretett volna mesélni.
Szerinted milyen szinteken lenne szükség paradigmaváltásra ahhoz a szexualitással kapcsolatban itthon, hogy egy egészségesebb légkör alakuljon ki?
Egyszer egy itt élő amerikai nő kérdezte, hogy mit gondolok, miben más az amerikaiak és a magyarok viszonya a szexhez. Ezek mindig problémás kérdések, mert mi a szex, és hogyan lehet egy egész társadalomra érvényes megállapításokat tenni? Ezért a könyvben is az egyéni sorsokra helyeztem a hangsúlyt. A paradigmaváltással kapcsolatban azonban nem a szexről, hanem a szabadságról kellene beszélni. Ahhoz, hogy paradigmaváltás következzen be, nagyobb szabadság kellene. Mit jelent a szabadság? Hogy már elkezdünk az iskolában megtanulni kérdezni, kritikusan gondolkodni? Önmagunkat képviselni? Hangot adni a véleményünknek? Nagyon érdekes kérdés, hogy a jelenlegi politikai légkörben mi kell ahhoz, hogy gimnazisták és egyetemisták kivonuljanak, és reflektáljanak egy politikai világra vagy egy közéleti kérdésre, véleményt formáljanak, felelősségteljes döntéseket tudjanak hozni a saját életükről mikro- és makroszinten. Azt hiszem, itt kezdődne egy paradigmaváltás, amely megjelenhetne a szexuális életben is. Ez arról szólna, hogy nem elolvasok valamit és elkezdek aszerint viselkedni, hanem kérdéseket teszek fel.
Rengeteg helyen publikálsz, tanácsadó rovatokban is részt veszel. Mennyire tudsz azonosulni azzal, hogy sokan megmondóemberként tekintenek rád?
A folyamatos önreflexió számomra is nagyon fontos. Szerencsére egyrészt elég szégyenlős vagyok, másrészt pedig a munkám során elég jól megérkeztem önmagamhoz, ahhoz hogy ne csússzak meg, és ne érezzem azt, hogy a kívülről rám irányuló figyelem adja meg az önértékelésemet, és ne attól váljak fontossá önmagam számára, mert másoknak okos dolgokat mondok. Ha máshogy fogalmazok, lehet azt mondani, hogy ez egyfajta alázat: tényleg nem gondolom, hogy jobban tudom a dolgokat másoknál. A mai napig ha kapok emailen egy megkeresést egy klienstől, az első mondat, amit leírok, hogy köszönöm, hogy megkeresett a kérdésével. És ez nem egy póz, valóban megtiszteltetésnek érzem, hogy valaki hozzám fordul. A másik oldalon zavarba ejtő, de én mediálni, katalizálni tudok egy folyamatot, és nem tudom mindenre a megoldást. Ha tudok valamit, az talán az érzékenység, amellyel odafigyelek a másikra és őszintén meghallgatom. És figyelek arra, hogy semmit se csináljak rutinból.
A szexről való gondolkodás jellemző momentuma, hogy a Nők Lapja Café szexrovatánál kicenzúrázták egy cikked.
Volt egy testnedvekről szóló cikkem, amelyből egy sort kihúztak anélkül, hogy szóltak volna. Nem is én vettem észre, egy kommentező jelezte, hogy reggel még máshogy volt kint a cikk. Pont azt, ahol le van írva, hogy nyál, puncidzsúz, a testnedvek szavai. Miután ezt képmutatásnak neveztem, azonnali hatállyal felmondták a szerződésemet. Nincs bennem sértettség, de éppen ez mutatja meg azokat a mechanizmusokat, amelyek a háttérben működnek a szex nyilvános beszédmódjait illetően. A szexről való beszédben a szabadság valójában látszólagos, még ha reflektálatlanul is, a médiacsinálók, megmondóemberek nagyon is szigorú keretek között tartják, hogy miről szabad és miről nem beszélnünk. A könyvemről is kaptam olyan véleményt, hogy ki kellene vennem az incesztusról szóló fejezetet, mert az nagyon durva. Az anyaságról és szexről szóló könyvnek ne legyen témája a családon belüli szexualitás? Ez nem durvaság, ez a valóság.
Az eddigi pályádból egy nagyon erős küldetéstudat is kirajzolódik. Külföldön ugyanezt hogyan lehet folytatni? (Dóráék 2013 eleje óta Amszterdamban élnek – a szerk.)
Mielőtt Amszterdamba költöztünk, azt válaszoltam volna, ha van egy küldetésed, az mindenhol megtalál, ahhoz pedig már megvan a végzettségem és a tudásom, hogy a kulturális különbségeket tudjam kezelni. Az első hónap érzelmileg nekem mégis nehezebb volt, mint ahogy vártam; túl sok minden van még itthon, amiket először el kell engednem, hogy megtaláljam kint a helyem. Amit viszont megtanultam, hogy mindig a szívem szerint cselekedjek, így lehet, hogy a következő lépés az lesz, hogy elmegyek az amszterdami botanikus kertbe önkéntesnek. De talán nem véletlen, hogy májusban már Amszterdamban egy british schoolba megyek szexedukációs órákat látogatni.
