Ha az ember elmegy Magyarországról, viszi magával a beidegződéseit

Ruff Orsolya | 2016. június 09. |

oravecz-margo3.jpgFotó: Valuska Gábor

Hiába távozott háromszor is nagy elhatározással az országból, csak egyszer disszidált, és hiába kapott akkor menedékjogot, mégis hazajött. Élete egyik legszebb kritikáját egy falusi bácsitól kapta, művei nem feltétlenül életrajziak, de előfordult már, hogy kisfia utóbb számon kérte rajta az írói fantázia meg nem valósult elemeit. 2016 Aegon-díjasa, Oravecz Imre a szerdai Margó-esten Winkler Nórának mesélt Amerikáról, Szajláról, egy magyar BM-esre hasonlító amerikai pszichiáterről, valamint arról, hogy az angoltudás miért családi kötelezettség náluk.

Az est központi eleme egyértelműen a távozás és a visszatérés: Oravecz Imre összesen háromszor hagyta el Magyarországot, 1973-ban az ő szavaival élve „féldisszidensként” távozott, 1976-ban komoly szándékkal ment Amerikába, 1989-ben pedig már csak a fia miatt is menni akart – a fiú ugyanis a hazatérésük után nagyon rosszul érezte magát Magyarországon –, ám „Gorbacsov közbeszólt”. A 76-os távozáskor amúgy menedékjogot kért az Egyesült Államokban, meg is kapta, de nem élt vele, mert akkor ő már hazautazott Magyarországra. A menedékkérői létet egyfajta pszichózishoz hasonlítja („Ha az ember elmegy Magyarországról, viszi magával a beidegződéseit”), ennek illusztrálására pedig elmeséli, hogy amikor amerikai egyetemistaként pár nap pihenőhöz szeretett volna jutni, egy ismerőse tanácsára felkeresett egy pszichiátert, aki úgy nézett ki, mint az a magyar BM-es, aki korábban kihallgatta Budapesten. Ma már hülyeségnek tartja ő is, de akkor képtelen volt megnyílni, és még az is felmerült benne, hogy az illető a magyar hatóságoknak dolgozik.oravecz-margo2.jpgA hetvenes években ugyanakkor emberként viselte nehezen az itthoni helyzetet, és nem akarta, hogy a gyerekei abban a politikai-társadalmi közegben nőjenek fel. Angolul 1973-ban kezdett tanulni, amikor meghívást kapott Iowa City-be, a nemzetközi íróprogramba. Az angoltudás családi kötelezettség is náluk: nagyszülei a 19. század végén vándoroltak ki Kanadába (igaz, az ő motivációjuk az volt, hogy elég pénzt keressenek az otthoni boldoguláshoz), így nagyapja és az édesapja is beszélt angolul. Oravecz Imre Chicagóban és Kaliforniában töltött huzamosabb időt; ezek a főbb helyszínei Kaliforniai fürj című regényének is (a regény megjelenését követően készített interjúnkat ITT olvashatod). Oravecz Santa Barbarában annak idején vendégtanárként dolgozott, jól ismeri azt a vidéket, amely a Kaliforniai fürj egyik színhelye is, a trilógia készülő harmadik kötetéhez pedig ismét visszautazott oda. Ötvös András, a Katona József Színház színésze és Márkos Bertalan közreműködésével az esten több Oravecz-mű részlete is elhangzott, így megelevenedett a Kalifornia fürj egyik legmegrázóbb jelenete, a Bözsi nevű kislány úszóversenye is. Oravecz Imre elmondta, hogy 1942-ben egy unokatestvére ugyanígy halt meg Kanadában: verseny közben leállt a szíve.

Azt mindenesetre fontosnak tartja leszögezni, hogy nem minden műve életrajzi (volt olyan felolvasása, ahol ezt a szemére is vetették), és előfordult, hogy a fia is számon kért rajta bizonyos dolgokat. Egyszer ugyanis elvitte az új regénye egyik valós helyszínére, egy völgybe, és elmutogatta neki, hol lesz majd a regénybeli lakóház és istálló. Rá egy évvel a gyerek rákérdezett, hogy mikor jönnek az amerikaiak? Amikor szembesült vele, hogy ők csak az író fantáziájában léteznek, csupán annyit kérdezett: „Akkor az nem igaz? Akkor te csalsz?” „Igen, akkor csalok” – hangzott az írói válasz.

oravecz-margo4.jpgAz esten levetítettek egy részletet abból a filmből, melyben 2016 valamennyi Aegon-jelöltje megszólal (ennek bemutatója vasárnap lesz a Premier Kultcaféban). Oravecz Imrét Szajlán kereste fel a stáb, és mesélt nekik parlagon maradt földekről, kedvenc íróiról, arról, miért jó a sivatagban túrázni, és hogy gyerekként milyen volt kézzel halat fogni. Szülőfalujába azért költözött vissza, mert a városban elege lett abból, hogy amint kilép az ajtón, már nincs otthon. „A múlt se mindig jó és szép” – mondja ugyanakkor Winkler Nóra kérdésére, majd hozzáteszi, hogy gyerekként például nem szerette Szajlát, hiszen „rendesen be volt fogva”. A leginkább azt fájlalja, hogy falun már hiányzik az a kultúra, ami generációnk át megvédte az embert, és választ adott minden kérdésre a születéstől a halálig. Életében az egyik legszebb kritikát ugyanakkor egy idős parasztembertől kapta, aki a Halászóember című kötetére azt mondta: „Milyen jó, hogy ez van, mert ez már megmarad”.

Oravecz Imre – akárcsak Bán Zsófia, Fiáth Tita, Kollár-Klemencz László és Totth Benedek – csütörtök este A sántakutyán mesél majd a saját Amerikájáról.