2012 Aegon-díjasának, Grecsó Krisztinnak „a város egészében még mindig nem bevehető”, de úgy érzi, Újlipót bizonyos részeinek egészen falusias jellege van. A belsejében azonban vigyázni kell, ott az egy főre jutó írók száma már elég magas. A túra a titkos falu után az ÉS szerkesztőségében folytatódik, ahol a prózarovat szerkesztőjeként dolgozik, ráadásul épp a csütörtöki lapindítón. Először 20 évvel ezelőtt, 1995 októberében publikált a lapban reménybeli költőként. Kollégait a második bejövetel, vagyis a munkába állás idején leginkább az érdekelte, nem pszichopata-e, de szerencsére átment a teszten. Az ÉS-ből a Magvetőbe vezet az út, ahonnan két nejlonszatyornyi Megyek utánnaddal távozunk, mert a kisebb városokban a könyvesbolt már luxusnak számít: Szentgotthárdon, az esti fellépés helyszínén is házalni kell a könyvekkel. Az autóban odafelé szóba kerül a napi politika, de Grecsó úgy érzi, nem feladata, hogy foglalkozzon vele, pedig a szociális érzékenységét nagyon is piszkálja, hogy esélytelen lett a világ, ahonnan ő jön
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Magvető, 2011, 288 oldal, 2990 HUF
„Ha ő nem olyan, miről ismer magára, ha magára ismer, akkor hogyhogy nem olyan?” - teszi fel a legfontosabb kérdést a Pletykaanyu körül kirobbant mikrobotránnyal kapcsolatban, majd hozzáteszi, hogy mindenki pontosan tudja, mit pletykálnak róla. Ő is tisztában van vele, hogy az írói közösségben miről sugdolóznak a háta mögött. A könyv a kitagadás döntő lépcsőfoka volt, de úgy érzi, enélkül sem lehetett volna úgy a közösség része, mint korábban. Ahogy a népi írók is hangoztatták: róluk írsz, nem nekik. Vannak ugyan sikertelen fellépései, de a legtöbb helyen hatalmas szeretetet kap, mert létezik egy másik Magyarország is, ami semmilyen médiumban nem látszik. A túra Szentgotthárdon zárul, és az is kiderül, hogy Grecsó mire fordította az Aegon-díját
Mellettem elférsz „A férfiak szerencsétlenek voltak mifelénk” – vallja Grecsó Krisztián, akinek hősei nemcsak testalkatot, hajszínt és gesztusokat örökölnek apáiktól, hanem sorsot is, amelynek múlt- és jövőbeli szálai időről időre összesimulnak. A nagy kérdés persze most is az, hogy van-e kiút az egyeneságon öröklődő férfiúi sémákból, a fiúk tudnak-e, és igazából akarnak-e mások lenni, mint apáik voltak, a családi titkok felfejtése közelebb visz-e saját magunk megismeréséhez. Titokzatos pannonhalmi (ál)szerzetesek, sörhabbal bajuszt rajzoló lányok, és a saját testükkel szerződést kötő fiúk tűnnek fel a grecsói univerzumban, melynek narrátor hőse másra sem vágyik, mint hogy „a sejtések, gyötrelmes gyanúk, elhallgatott fájdalmak spanyolfala mögül kilátsszon a valóság."
Korábbi Aegon-kisfilmek:
Jónás Tamásról, 2009 Aegon-díjasáról nem készült film
