A német Daniel Kehlmann lesz a 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Tyll című legújabb regénye pedig éppen a fesztiválra időzítve jelenik meg magyarul. Kehlmann állandó fordítója Fodor Zsuzsa, akit a jellegzetes kehlmannizmusokról és az irodalmi előképekről faggattunk, közben pedig kiderült, hogy melyik könyvet ajánlaná azoknak, akik most ismerkednek Kehlmann műveivel.
Kehlmann nagyon sokoldalú író, és a kívülálló szemében olyan szerzőnek tűnik, aki örömmel kísérletezik és próbálja ki magát új műfajokban. Ez a szokatlanságra való törekvés, a hagyományos keretek kifordítása mennyire zökkenti ki munkájából a műfordítót? Van a regényeinek olyan sajátossága, amelyről ki lehet jelenteni, hogy a szövegei ettől lesznek igazán kehlmanniak? Ha egyetlen mondattal kellene jellemeznie Kehlmann prózáját, mi lenne az?
Azt hiszem, csalódást kell okoznom, nem találkoztam még egyetlen szerzővel sem, akit ennyire könnyű lenne fordítani, mint Kehlmannt. Talán azon múlik, hogy rendkívül tudatos szerző, nagyon pontosan fogalmaz, nem kell találgatni, mire gondolhatott. Arra gondolt, amit leírt. Természetesen más egy szatíra nyelve, más egy történelmi regény nyelve, sőt, egy regényen belül is másképp beszél az egyszerű szántóvető, vagy egy császári követ a vesztfáliai béketárgyalásokon, de ez minden irodalmi műnél így van. Nem zökkenti ki a fordítót. Talán az egyetlen nagyon jellegzetesen kehlmanni fogás, a függő beszéd használata (A világ fölmérését végig függő beszédben írta meg, a Tyllben váltogatja a függő beszédet a dialógusokkal), ennek kifejezésére a magyarban kevesebb eszköz áll rendelkezésre, a feltételes mód régies jelleget adott volna a szövegnek, holott a szerző tudatosan kerülte az archaizálást. De alapvetően nem a nyelvi eszközök teszik Kehlmann műveit egyedülállóvá, hanem – ha egy mondattal kellene jellemeznem –, a játékossága, a hihetetlen dramaturgiai érzéke, amellyel hatalmas tudását kezeli.
Daniel Kehlmann: Tyll
Fordította: Fodor Zsuzsa, Magvető Könyvkiadó, 2018, 420 oldal, 4999 HUF
Ha az európai vagy a világirodalmi térképen keresnénk Daniel Kehlmann helyét, akkor hová tenné őt, kikkel rokonítaná?
Megint csalódást kell okoznom, Kehlmann olvasása közben sosem jutott eszembe egyetlen előkép sem, noha interjúkban ő maga is hivatkozik elődökre, inkább az, hogy ő lesz majd valamiféle előkép, vagy talán már az is. Esetleg a „bildungsbürgerlich” elbeszélők sorába illeszteném, de onnan is kilóg. Ami szerintem megkülönbözteti mindenki mástól, az az, hogy hatalmas műveltségét és tudását, az adott témában gondos resersírozással összegyűjtött roppant nagy anyagot kiváló dramaturgiai érzékkel képes egy-egy poénos jelenetbe sűríteni, nem gyömöszöli bele minden tudását, ismeretét a szövegbe, az olvasó mégis mindvégig érzékeli mögötte a fedezetet. Szerintem erre csak nagyon kevesen képesek. Ettől annyira olvasmányos.
A legújabb regénye a Tyll, amely szintén sok értelemben hágja át a műfaji határokat. Nem életrajz, nem is történelmi regény, sokkal inkább egyfajta játék az idővel meg a narratív síkokkal. Műfordítóként milyen benyomásai voltak, hogyan jellemezné ezt a könyvet?
Műfajilag a Tyll meghatározhatatlanul sokrétű: a Tyll-szál, amely végigfut a regényen, vagy amelyre a regény nyolc fejezete fel van fűzve, pikareszk regény, a harmincéves háború története történelmi regény, amely alaposan meg van tűzdelve a prózaírásról, a hadi tudósításról, a színjátszásról, vallásról, tudományról és áltudományról, költészetről szóló elmélkedésekkel. És ismét a dramaturgiai érzék: a harmincéves háború szörnyűségeit egy-egy jelenetbe sűrítve érzékelteti, de csataleírások helyett a csataleírások lehetetlenségéről értekezik. Egyszerre mulatságos és megrázó.
Kehlmann mutatványosa a háború zűrzavarából teremt karneváli mulatságot
Ha Shakespeare ma élne, és regényt írna, az éppolyan volna, mint a Tyll. Utóbbi a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg magyarul, melynek Daniel Kehlmann a díszvendége lesz. Tyll Ulenspiegel, a halhatatlan tréfacsináló a harmincéves háború zűrzavaros időszakában és időszakából teremt karneváli mulatságot.
Ha valaki most ismerkedik Kehlmann könyveivel, szerencsére viszonylag sok kötet közül válogathat. Mit javasol, melyik könyvvel érdemes kezdeni az ismerkedést, illetve melyik az ön személyes kedvence?
Nekem az első találkozás az Én és Kaminski volt, nagyon vicces, nagyon érett könyvnek találtam egy alig 28 éves fiatalembertől. Utána A világ fölmérését (2005) felülmúlhatatlannak gondoltam, egészen mostanáig, mert a most megjelent Tyll talán még annál is jobb. De A világ fölmérésével kezdeném. Csak érdekességképpen: az új kiadás előtt újraolvastam első, 22 éves korában írt regényét, a Beerholm-illúziót és elámultam, hogy mint Pallasz Athéné, teljes fegyverzetben pattant elő Zeusz fejéből, minden írói eszközének birtokában volt már.
