Az elmúlt négy évben saját bevallása szerint is több száz órát töltött Szabó Magda műveinek, kéziratainak olvasásával, fotóinak válogatásával Jolsvai Júlia, a Jaffa Kiadó főszerkesztője. Az író életműsorozatában az Ünnepi Könyvhétre időzítve jelenik meg a sorban huszonkilencedik, Az élet újrakezdhető című kötet, amely Szabó Magda interjúiból és írói vallomásaiból nyújt válogatást. De hogyan áll össze egy életműsorozat, miben áll a szerkesztő felelőssége, mit és miért őriz meg egy szerző, és mekkora szerepe van akár a véletlennek is egy-egy elfeledett mű előkerülésében? Jolsvai Júliával beszélgettünk.
A Jaffa Kiadó Szabó Magda-sorozatában megjelent kötetek két nagy csoportra bonthatók, hiszen egyrészt ott vannak a mindenki által jól ismert művek újrakiadásai, másrészt pedig azok a kötetek, amelyek addig publikálatlan anyagokat tartalmaznak. Hogyan kell elképzelni, milyen ez a hagyaték, és hogyan zajlik a feldolgozása?
Immáron negyedik éve zajlik az újrakiadás: 2017-ben volt Szabó Magda születésének a századik jubileuma, addigra megjelent már tíz kötetünk, és abban az évben is kijött tizenegy kötet, a most megjelenő lesz a huszonkilencedik. A megjelent könyvek valóban erre a két nagy csoportra oszthatók, ugyanakkor vannak olyanok is, melyekről úgy éreztük, fontos, hogy a nagy művek mellett az életműsorozatban helyet kapjanak – a Szüret című verseskötete így például korábbi kiadások alapján készült. És természetesen ott vannak a hagyatékból előkerült új művek is. A sor az Egy meszely az fél iccével kezdődött: ez egy szakácskönyv Szabó Magda hagyatékából, amit nem ő írt, hanem az egyik nőrokona. Ennek jelent meg tavaly a folytatása, az Egy czitrom hajával, ami egy még korábbi szakácskönyv. A sorozat egyik legérdekesebb kötete a Magdaléna, amiben megpróbáltuk mi elképzelni, hogy milyen lett volna a Für Elise folytatása, hiszen valamennyi vázlat fennmaradt a hagyatékban, ezeket mások írásaival egészítettük ki. Utána jelent meg egy napló Nyusziék címmel, és aztán ott a Csigaház, ami valószínűleg a legnagyobb szenzáció: ez egy 1944-es kisregény, amely egészen mostanáig lappangott. Az életműsorozatban megjelent egy fotóalbum is, valamint egy novelláskötet Üzenet odaátra címmel, és hamarosan kezükbe vehetik az olvasók Az élet újrakezdhető című interjúkötetet. Ez utóbbi az interjúk mellett fiktív leveleket is tartalmaz, Szabó Magdának ugyanis volt egy sorozata az Élet és Irodalomban, amit most találtam meg.
Szabó Magda: Az élet újrakezdhető
Jaffa Kiadó, 2019, 272 oldal, 3490 HUF
Pár éve Kerepesen jártunk abban a házban, ahol Szabó Magda az utolsó éveit élte, beszéltünk Tasi Gézával, beléphettünk az író egykori szobájába. A házban rengeteg személyes tárgya, könyve van mind a napi napig, de hogyan néz ki ez a munka, a feldolgozás a gyakorlatban?
Többféleképpen kerülnek elő a művek. Előfordult például, hogy Tasi Géza a különböző felkérések kapcsán talált valamit a hagyatékban, és akkor szólt nekem. Van olyan is, hogy egy adott ötlet ad lökést egy-egy kötetnek, ez történt az utóbbi két könyv esetében is. Az Üzenet odaátra című kötethez például olyan novellák kerültek elő a hagyatékból, melyeket Magda még maga tett el. A hatvanas-hetvenes években ugyanis sajtófigyelő szolgálat működött Magyarországon, és elküldték neki, ami megjelent tőle. Ő pedig ezeket felcímkézte és eltette, fontosnak tartotta, hogy megmaradjanak. Én ezen a nyomon indultam el, és könyvtárakban kezdtem keresgélni. Így bukkantam az Élet és Irodalomban megjelent sorozatára – véletlen volt. Akárcsak a Csigaház: Tasi Gézával a Gurul a sok-sok pillanat című fotóalbumot állítottuk össze éppen, amikor kezünkbe akadt egy fehér dosszié – abban volt benne a kisregény.
Fotó: Valuska Gábor
Sejtetted, hogy mi lehet az?
Nem tudod soha, hogy mit találtál. Azt sejtettem, hogy újdonság lehet, de idő kellett, mire kiderült, hogy mit is találtunk.
Szabó Magda mennyire volt őrizgető típus?
Nagyon, mindent eltett. Őrizgető és nagy cenzor volt, a kettő egyben. Mindent eltett: rengeteg füzet van például, melyekbe beragasztgatta a róla megjelent cikkeket. Van néhány kézirat is, de nem sok, viszont Tasi Géza szerint ha valami nem tetszett neki vagy nem akarta az utókorra hagyni, akkor azt egyszerűen tűzre vetette. Én például ezért vagyok biztos abban, hogy a Csigaházat tudatosan őrizte meg.
Margó. Az Üzenet odaátra című kisprózakötetről és Az élet újrakezdhető címet viselő interjúkötetről a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélget Juhász Anna irodalmár Jolsvai Júliával, a kötetek összeállítójával és a sorozat főszerkesztőjével. Mikor? Június 15-én 13.30-kor. Hol? A PIM udvarán. Részletek erre>>
Az irodalmi hagyatékok feldolgozásánál mindig felmerül a szerkesztő felelőssége, és ebben a tekintetben két nagy irányzatot látunk. Az egyik azt vallja, hogy csak a mű számít, a másik pedig annak a híve, hogy nagyobb kontextusban kell szemlélni a műveket. Mit gondolsz erről?
Én érzem ennek a felelősségét, és az utóbbi felfogással értek egyet. A Csigaház kapcsán a kiadó részéről azon az állásponton vagyunk, hogy ez egy színvonalas, Szabó Magdához méltó első kisregény. De az az igazság, hogy megtaláltam sokkal korábbi írásait is, ezek közül egyet beválogattunk az Üzenet odaátra című kötetbe (Regulus rózsái). Ez a legkésőbbi a zsengék között, és olyan színvonalú volt, hogy bekerülhetett. Az a véleményem, hogy a kiadó és a szerkesztő igenis egy szűrő, és van, ami méltó, és van, ami nem méltó a megjelenésre. A Csigaházat én abszolút méltónak érzem: megcsillan benne Szabó Magda tehetsége, és felismerhetők a későbbi regényeire jellemző karakterjegyek. Nyilván a dramaturgia még nem olyan kidolgozott, és bár feltehetőleg később akár nagyregénnyé is bonthatta volna, de ez a mű már így is magas színvonalat képvisel.
Szabó Magda újonnan előkerült kisregénye tele van érzelmi feszültséggel
Szabó Magda halála óta sokan találgatják, hogy vajon lehetnek-e a hagyatékában olyan versek, novellák, műkezdemények vagy regények, amelyek korábban nem jelentek meg. Annyit lehet tudni, hogy a műveit keresztfiára, Tasi Gézára hagyta, de hogy pontosan milyen kéziratok maradhattak fenn, az egyelőre nem publikus.
Mi a benyomásod, amíg élt, Szabó Magda mennyire alakította tudatosan a saját imázsát?
Végtelenül tudatos ember volt. A pályája borzasztóan nehezen indult, és bizonyos dolgokról nyilván változott idővel a véleménye, de hogy mit adott ki a kezéből, az részéről nagyon tudatos döntés eredménye volt, ahogy az is, hogy mit őrzött meg. Tudatában volt annak, hogy kicsoda, mint ahogy annak is, hogy világhírű. Tisztában volt azzal is, hogy ha valamit megőriz a hagyatékában, akkor az bizony megjelenhet. A hagyatékban különben sok minden van, például rengeteg levél, de azok feldolgozása irodalomtörténészi munka lenne. Mindenesetre nagyon szeretném, ha ebben a sorozatban megjelenne még egy harmincadik kötet, az igazán méltó befejezés lenne.
A friss kötetben van egy interjú, melyet Háy János készített vele. Ő úgy fogalmazott, hogy a Für Elise újra aktivizálta az egész életművet, és valóban, a kötet annak idején óriási közönségsiker volt. Nagyon sok olvasó ugyanakkor színtiszta önéletrajzi műként olvasta a Für Elise-t, épp ezért sokakban az az illúzió ébredhetett, hogy ismerik Szabó Magdát, miközben a megnyilatkozásaiból az derült ki, hogy az olvasó legfeljebb azt a képet ismerhette meg, amit ő engedett láttatni magáról. Az elmúlt évek munkája mennyire árnyalta a Szabó Magda-képet, mik azok az új momentumok, amelyek esetleg színesíthetik azt?
A Für Elise 2001-ben jelent meg, az volt az utolsó életében megjelent műve, és példátlan siker volt, állítólag 100 ezer példányban fogyott. Ott kapunk egy képet a gyerekkoráról, ám azok, akik valamennyire ismerik Szabó Magda életét a novelláiból, önéletrajzi írásaiból vagy interjúiból, pontosan tudják, hogy Szabó Magdának soha nem volt lánytestvére, hanem egy bátyja volt, mégpedig az édesanyja első házasságából. Ezt viszont irodalmi műben soha nem írta le. Szerintem olvasói részről nem jogos elvárás arra számítani, hogy egy író önmagát írja bele a műveibe. Azért örvendetes, hogy megjelenik mind az Üzenet odaátra, mind Az élet újrakezdhető, mert a segítségükkel ráláthatunk arra, hogyan szintetizálta Szabó Magda a saját életét. Ezt a szót használom az utószóban is, és nem véletlen, hiszen ez részéről valóban szintézis – azt írja meg, amivé ő alakította az életét, hiszen a saját élete is alapanyag.
Jelenleg milyen fázisban van a Szabó Magda-művek recepciója?
A 2000-es évek elején volt egy felfutás, akárcsak a halála után, utána viszont mintha picit elhanyagoltabb helyzetbe került volna. A 2010-es évek második felében viszont, amikor elkezdtük újra kiadni az életművet, kiderült, hogy óriási igény van rá. Még mindig vannak új olvasók. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy az elkötelezett Szabó Magda-olvasók minden művét olvasták, nem is egyszer, minden művét ismerik oda-vissza, és olyan mérhetetlen tudásuk van, hogy ledöbben az ember. Tehát a centenárium volt az első hullám, és utána jött a második hullám, pontosabban azok a művek, melyekről a hagyaték kapcsán az imént már beszéltünk. Itt azért hozzá kell tennem, hogy amikor belevágtunk, akkor nem tudhattuk, hogy mi van a hagyatékban. Hogy így alakult, az mind a kiadónak, mind pedig az olvasónak is a szerencséje. Ráadásul egy-egy ilyen újonnan megtalált, összeállított könyv visszahat a többire is, hiszen ha olvasnak A pillanatról vagy a Disznótorról, akkor újra elővehetik azokat is.
A legújabb kötet hogyan állt össze?
Olvasóként nagyon szeretem az általam kedvelt írókkal készített interjúkat, ezért gondoltam, hogy jó ötlet lenne egy válogatást közzétenni Szabó Magda interjúiból. Voltak bizonyos interjúk, melyeket Szabó Magda eltett, ezeket bele is tettem a kötetbe; ide tartozott például Varga Lajos Márton vagy Jolsvai András interjúja. Nagyon jó viszonyban volt Kabdebó Lóránttal, az általa készített interjúk nagyon hosszú, alapos beszélgetések voltak. De eltette például még a Háy János-, a Károlyi Csaba- és a Sümegi Noémi-féle interjút is. Ebben a kötetben nagyon érdekes az az interjú, melyet Dobos Marianne készített vele az 1944-es karácsonyról. Kiderült, hogy elszállásoltak hozzájuk egy orosz nőt, akiről azelőtt soha nem beszélt, illetve felidézte azt is, hogy a szüleit behívták kötelező munkára, ő viszont berobogott Malinovszkij marsallhoz, hogy felmentesse őket a munka alól. Erről az epizódról én például nem tudtam korábban, újdonság volt számomra is. A Kabdebó Lóránttal készült egyik beszélgetésben élete sorsfordító pillanatairól mesél részletesen, például, amikor elvették tőle a Baumgarten-díjat, vagy amikor meghalt a férje, meghaltak a szülei. Próbáltam úgy válogatni, hogy a teljes életpályát bemutató interjúk mellett legyenek olyanok, amelyek bizonyos motívumokra fókuszálnak, ezek közé tartoznak az állatai vagy az elvesztett otthonai. A kötet második részébe az ÉS-ben megjelent fiktív levelek kerültek, melyekben az írásról vall – például, hogy hogyan választja ki egy író, mi legyen a főhőse foglalkozása, és kiderül az is, hogy hogyan viszonyult a kritikához.
Az interjúi alapján mit gondolsz, milyen nyilatkozó volt Szabó Magda?
Végtelenül jól tudott beszélni – Szabó Magda tulajdonképpen úgy beszélt, ahogy írt. Azok a mondatok, szófordulatok, képzettársítások köszönnek vissza, mint az írásaiban, tehát biztos vagyok benne, hogy nagyon jó nyilatkozó volt.
A művei között vannak olyanok, amelyek időről időre kiemelkednek, és népszerűbbek a többinél?
Egy új megjelenésnek mindig van egy felfutása, de a régiek közül talán Az ajtó a legnépszerűbb. Szabó Magda a könyveiben olyan általános emberi problémákról írt, melyek időtlenek és kortalanok – ezért annyira népszerű külföldön is. És ez az oka annak is, hogy annyi év után is olyan közkedvelt még mindig. Azt gondolom, hogy strukturálisan könnyen befogadhatók a művei (kivéve talán a Katalin utca), a nyelvezete pedig nagyon magával ragadó.
Mire számítasz, lappanghat még olyan mű a hagyatékban, ami tovább gazdagíthatja ezt az életművet?
Nem biztos, hogy egy ilyen mű a hagyatékból kerülne elő, lehet, hogy szorgos kutatómunka eredménye lesz, ha előkerül egyáltalán. De nem számítok semmi ilyesmire. Az, hogy az ember talál egy ismeretlen Szabó Magda-regényt, csak egyszer történik meg az életben.
