Hat elkapott pillanat - Nézzetek bele Szabó Magda fotóalbumába!

.konyvesblog. | 2018. november 27. |

szabo_magda_gurul_a_sok_sok_pillanat_b1.jpg

Míg Szabó Magda íróként világéletében az emberi lélek titkait kutatta, addig most az ő életének megkapó, az olvasók által talán még sosem látott pillanatai tárulnak fel egy különleges fényképalbumban. Szabó Magda egész élete megelevenedik a Gurul a sok-sok pillanat című kötet lapjain, a fotók ugyanis a születésétől a haláláig örökítik meg alakját és sorsát, élete és pályája legfontosabb állomásait.

 

Szabó Magda: Gurul a sok-sok pillanat - Szabó Magda élete képekben

Jaffa Kiadó, 2018, 300 oldal, 8990 HUF

 

Ezek a képek hétköznapi és ünnepi pillanatokban, szülővárosában, Debrecenben és Budapesten, a Júlia utcai lakásban, külföldi útjain, hivatalos és családi események alkalmával, író-olvasó találkozókon, díjátadáson, kollégáival, barátaival, szeretteivel és négylábú kedvenceivel ábrázolják az írót. Igazolványkép éppúgy van a felvételek között, mint családi albumból való fénykép. Az első portrékat még édesapja készítette róla üvegnegatívra, majd számtalan családi-baráti eseményen készült felvétel.

A kötet így ír róla: 

Szabó Magdát ismerjük a művein keresztül, tudjuk, a költő, a regény-, a drámaíró, az alkotó ember szemével milyennek látja az embereket, a köztük lévő viszonyokat, mennyire látja sötéten az emberi természetet, és mennyire hiszi azt, hogy kiismerhetjük a másikat. Miképp gondolkodik a családjáról, hogy szűri át magán és formálja szépirodalommá mindazt, ami vele történik. Ám mennyire ismerjük Szabó Magdát, az embert?

Ahogy nézegetjük az album fényképeit, dokumentumait, közelebb kerülhetünk hozzá mint emberhez, valamennyire bepillantást nyerhetünk a hétköznapjaiba, tanúi lehetünk szokásainak. Annak, hogyan változik évtizedről évtizedre, hogyan lesz tehetséges kisiskolásból nemzetközi hírű író.

Az album képei közül Jolsvai Júlia, a Jaffa Kiadó főszerkesztője válogatott ki a Könyvesblog számára hatot, melyeken Szabó Magda kisgyerekként, fiatal nőként és ünnepelt íróként is feltűnik.

szm_010.jpg

Debrecenben, a Domb utcai ház udvarán 1918-ban

szm_020.JPG

Ünnepi viseletben az 1930-as évek elején

szm_038.JPG

A bécsi nyarak idején a harmincas években

szm_187.jpg

Szabó Magda és Szobotka Tibor esküvői képe 1948-ban

szm_072.jpg

Kiránduláson az ötvenes években

szm_252.jpg

Tasi Gézával, a keresztfiával 2004-ben a Könyvhéten

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.