Jean-Paul Sartre
Október 11-én a kínai Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat. A reakciókból kiderült, hogy a kínai államvezetéssel nagyon jó viszonyt ápol. A börtönben fogva tartott, két évvel ezelőtti Nobel-békedíjasról nem mert beszélni, Frankfurtba a disszidens kínai írók miatt nem ment. Kik voltak azok a díjazottak, akiknek a kiválasztása annak idején nagy port vert fel, vagy akik később maguk keltettek botrányokat.
A friss Nobel-díjas Mo Jenről az Európa-szerte népszerű és elismert Ai Vej-vej úgy nyilatkozott Mo Jenről, hogy nem tiszteli a szellemi szabadságot, nem egy határozott gondolkodó, általában a párt akaratát képviseli. Ami nem is meglepő, ha tudjuk, hogy egyike volt annak a 100 kínai írónak, akik lemásolták Mao Ce-tung beszédét, amiben elmagyarázza, a művészet miként tudja szolgálni a kommunizmust. Volt, aki szerint ezzel az író a kínai kommunista rezsim szekerét tolta, mások azt kifogásolták, hogy Mo, miközben lehetősége lett volna rá, nem emelte fel a szavát az üldözött vagy bebörtönzött kínai másként gondolkodók érdekében.
Miután a Nobel-díjasok kiválasztása teljesen zárt ajtók mögött folyik, a többség csak megtippelni tudja, ki lehet majd a befutó, és a bejelentésig jobb híján a fogadási oldalakat böngészi. Az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya éppen ezekhez az oldalakhoz kötődik, tavaly ugyanis gyanús lett, hogy a díj kihirdetése előtt nem sokkal Tomas Tranströmer svéd költő lett a legesélyesebb a fogadóirodáknál. A hatóságok kiszivárogtatásra gyanakodtak, akárcsak 2008-ban, amikor még Jean-Marie Gustave Le Clezio nevének bejelentése előtt szokatlanul sokat fogadtak a francia író győzelmére.
2004-ben Elfriede Jelinek osztrák írónő kapta meg a rangos elismerést. Nem mindenki volt azonban elégedett, a svéd akadémia egyik tagja, Knut Ahnlund ugyanis tiltakozása jeléül 2005-ben lemondott posztjáról. Az idős akadémikus akkor kemény szavakkal bírálta Jelinek kiválasztását, amely szerinte „jóvátehetetlen károkat okozott a díj tekintélyének”, emellett pedig Jelinek műveit „összehordott szövegzagyvaléknak” minősítette, amelyben „még nyomát sem lelni művészeti szerkezetnek”.
Nem minden díjazott örült egyébként annak, ha a svéd akadémia éppen őt tartotta arra a legérdemesebbnek. Jean-Paul Sartre 1964-ben például azzal utasította vissza a díjat, hogy nem akarja, hogy az elismeréssel intézményesítsék: „Nem ugyanaz, ha valamit úgy írok alá, hogy Jean-Paul Sartre vagy úgy, hogy Jean-Paul Sartre, Nobel-díjas”.
Nem ő volt az egyetlen, aki nem akarta átvenni a díjat, igaz, Borisz Paszternaknak egészen más indokai voltak 1958-ban. A Zsivago Doktor szerzője ellen ugyanis a döntést követően hazájában, a Szovjetunióban, rágalomhadjárat indult. Minden szinten megpróbálták ellehetetleníteni, végül válaszút elé állították, és miután Paszternak nem akarta elhagyni az országot („Hazám elhagyása nekem a halált jelentené”), végül lemondott a díjról. Az elismerést végül az 1960-ban elhunyt író helyett fia, Jevgenyij, vette át 1989-ben.
Günter Grass 1999-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A német író 2006-ban fedte fel, hogy a második világháború idején a Waffen-SS-nél szolgált. A kései beismerés általános megrökönyödést keltett Németországban. A kereszténydemokrata politikusok közül akkor többen is azt szorgalmazták, hogy Grasst fosszák meg a Nobel-díjtól, de a svéd akadémia ezt elutasította, kiemelve, hogy olyan „még sohasem fordult elő, hogy visszavontak volna egy Nobel-díjat”.
Hasonló választ adott az akadémia idén tavasszal is, amikor az izraeli belügyminiszter a hazáját bíráló Grass-vers miatt ismét felvetette, hogy el kellene venni a díjat a német írótól. A svéd akadémia titkára blogjában akkor rámutatott: Grass kizárólag irodalmi érdemeiért kapta az elismerést, „mint egyébként az összes többi díjazott is”. „A svéd akadémia sem ma, sem a jövőben nem lát semmilyen okot olyan vitára, amely bármilyen formában megkérdőjelezné a Grassnak ítélt díjat” – írta áprilisban a blogjában Peter Englund.
