Új rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek a nagy ötletek, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Cormac McCarthy 85. születésnapja alkalmából ezúttal a Jelenkor gondozásában megjelenő életműsorozat borítóiról beszélgettünk Váradi Zsolt grafikussal.
Ma nyolcvanöt éves Cormac McCarthy, az egyik legjelentősebb kortárs amerikai író. Első regénye (The Orchard Keeper) 1965-ben jelent meg. Műveiért többek között Faulkner-díjban és a National Book Awardban részesült, munkásságának tanulmányozására 1995-ben megalapították a Cormac McCarthy Társaságot. A Jelenkor Kiadó életműsorozata a magyarul most először olvasható Suttree mellett a 2006-ban megjelent, Az út című, Pulitzer-díjas regénnyel indult el.
Hogyan készültek a McCarthy-könyvek borítói, miből indultál ki a tervezéskor?
Szerettem volna az egyes regények hangulatát visszaadni a rajzokkal, így egész kis világokat teremtettem a borítókon. Viszont azt úgy, hogy az adott kép ne adja könnyen magát. Fontos, hogy az olvasó érdeklődését már messziről is felkeltsék a kontrasztos, erős színek, de ahogy a kezébe veszi a kötetet, felfedezhesse az apró részleteket, amiktől (reményeim szerint) feltárul a McCarthy által nagyon plasztikusan bemutatott Knoxville (a Suttree esetében) vagy éppen a posztapokaliptikus Amerika (Az út borítóján). Ezenkívül fontos szempont volt, mivel egy életműsorozatot kellett terveznem, hogy a szerző neve nagy méretben, a környezetétől elválva jelenjen meg, ezért választottam a kiemeléséhez a fekete-fehér színpárt.
Mennyiben hatottak rád az eredeti borítók?
A szerző műveinek eredeti kiadásai nagyon vegyes képet mutatnak, mind megközelítésben, mind minőségben, Az útból és a Nem vénnek való vidékből készült filmek sikereinek hatására pedig nagyon sok kiadó használt filmplakátokat borítókra, vagy választott közel hasonló megoldásokat. Nekem igazából csak a David Pearson által tervezett, kizárólag a tipográfiával játszó tervek tetszettek, de a magyar piacon az ilyen borítók nem igazán tudnak érvényesülni, ezért már a tervezés elején eldőlt, hogy teljesen más irányba fogok elindulni.
Az első ötletekhez, változatokhoz képest mennyire lett más a végeredmény?
Több vázlatot is készítettem, de ezekből végül egyet sem dolgoztam ki olyan szintig, hogy azt prezentáljam a kiadónak, mert egyszerűen nem éreztem elég jónak őket. Egy este megrajzoltam azt a skiccet, amiből megszületett a Vad lovak borítója (jövőre érkezik ez a regény a Jelenkor Kiadónál), és akkor éreztem, hogy ez lesz az az irány, amerre el szeretnék indulni a sorozat megtervezésénél.
Hogyan kapcsolódik vizuálisan Az út és a Suttree borítója?
A sorozat összes kötete egy alapmotívumra épül, ami egyben a grafika befoglaló formája is. Az útnál ez a világvégét szimbolizáló koponya (és a történetben fontos szerepet kapó két pisztolytöltény), a Suttree esetében pedig a címszereplő sziluettje. Ezek fekete alapszínéből bomlik ki az adott történetre jellemző helyszín. Minden esetben a feketét, valamint egy másik színt és annak árnyalatait használtam, ez köszön vissza a címsoron, és a borító alaptextúráját is ez festi meg. Füles kartonált kivitel esetén ugyan hagyományos előzékről nem beszélhetünk, de szerettem volna, ha az olvasó nem a borító üres belső oldalával találkozik, ha kinyitja a könyvet, ezért mindegyik grafikából átemeltem egy-egy elemet, ami itt visszaköszön. Az út esetében például a bevásárlókocsit, amiben az apa és a fiú tolja mindenét, miközben a tenger felé igyekeznek.
Melyik az a friss külföldi megjelenés, aminek a borítója különösen tetszik, és miért?
Nagyon szeretem az olasz Bomboland stúdió, azaz Elisa Cerri és Maurizio Santucci munkáit. Ezek közül is Stevenson Kincses szigetének borítója az egyik aktuális kedvencem. Ötletes, ahogy a térbeliséggel játszanak, a címsor tipográfiája pedig telitalálat, a belső illusztrációkról nem is beszélve.
