Fehér Boldizsár kapta a 2019-es Margó-díjat (fotó: Valuska Gábor)
A Margó-díj átadásával csütörtökön elindult a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, ami egészen vasárnapig rengeteg programmal várja az olvasókat. Az első napon sok más mellett egy világirodalmi klasszikus véletlenül felfedezett hanganyagáról, valamint az abból készült könyvről is szó esett, valamint egy fiatal lány küzdelméről, amely nem feltétlenül csak róla szól, sokkal inkább arról, hogy világszerte másoknak is erőt és hangot adjon.
Borges mindig az ősi férfit kereste
Egy olyan alkotásról volt szó a Margó egyik első programján, amelyet nemrég mentettek meg a feledéstől: Jorge Luis Borges tangóról szóló előadásainak hanganyagát egy véletlennek köszönhetően találták meg a kétezres évek elején, ebből állítottak később össze egy könyvet, amit most végre magyarul is kézbe vehetünk. A Tangóról és Borges életfilozófiájáról Kutasy Mercédesszel és Scholz László szerkesztővel Kepes András beszélgetett csütörtök este, ahol a hangulatot egy rövid argentin tangó bemutató is fokozta.
A könyvbemutató elején Scholz László először a kötet kalandos történetét mesélte el, ami 1965-ben kezdődött, amikor Borges ezeket az előadásokat tartotta, és 2013 körül ért véget, amikor végre sikerült kiadni a megtalált hanganyag alapján készült kötetet. A szerkesztő szerint persze Borges már korábban is írt a tangóról, az esszéihez képest viszont ezek az írások „lightosabbak”, még ha módszertanukat tekintve hasonlók is. Az író ugyanis meglátása szerint mindent filozófiai távlatokban akart megragadni, így a tangót is, ami Argentínában tiltva volt, és csak akkor vált elfogadottá, amikor már Párizsban is táncolni kezdték.
Kutasy Mercédesz – aki a most megjelent Párduc márványlapon című kötetében is írt Borgesről – azt hangsúlyozta, hogy ez a könyv nem teljesen a tangóról szól, sokkal inkább a tangó irodalmának a története, ahogy azt Borges látta. Úgy gondolta, nem valószínű, hogy az írónak személyes kapcsolata lett volna a tánccal, sokkal esélyesebb, hogy a tangóról való tudása írott szövegeken alapult.
Kepes András ezután felvetette, hogy Borgest érdekelhették a különböző életszerepek, például abban hitt, hogy két életünk van, az egyik a valóságos, a másik pedig az, amit elképzelünk. Scholz László ezzel többnyire egyetértett, azt mondta, Borges, aki látássérült volt és elég félszeg, mindig kereste az ellentétes pólust, az ősi férfit. Érdekelte a bátorság kultusza, és több írásában is megjelentek a vagány fickók.
Később szóba került a fordítás nehézsége is, illetve, hogy egyáltalán mennyire nehéz mai szemmel megérteni azt az eszmeiséget, amiről Borges írt. Arról is szó esett, hogy a tangó az 1910-es években meghódította Párizst és ezután elveszett sok minden, amiről az író beszélt. Bujább, kozmopolitább tánc lett és lassan kiveszett belőle a külvárosi hangulat, eltűntek a vagányok is.
A beszélgetés végén felmerült, hogy vajon szomorú tánc-e a tangó. Borges ugyanis ezzel vitatkozott. Kutasy Mercédesz azt mondta, a tangó szövegei voltak szomorúak, de azok csak később születtek, eleinte nem énekeltek hozzá. Scholz László szerint Argentína is megváltozott időközben, hiszen a vagányok, akik eredetileg azért indultak a városokba, hogy elérjenek valamit, végül zátonyra futottak, a tangóból pedig ábrándkép lett. (FK)
Malala Yousafzai más nőknek is hangot ad
Földes András, az Index újságírója, Közel-Kelet szakértője és Simon Ernő, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyar szóvivője mutatták be Malala Yousafzai Nincs más út című könyvét, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg magyarul. A könyvben a 2012-ben tálibok által fejbe lőtt, majd kiemelkedő nemzetközi aktivista tevékenységéért két évvel később Nobel-békedíjjal kitüntetett szerző novellákat gyűjtött össze, amelyek középpontjában a Közel-Kelet női lakosságának kiszolgáltatottságát tükröző igaz történetek állnak.
A beszélgetést Simon Ernő kezdte, és elmesélte, milyen benyomásokat szerzett a menekültekkel kapcsolatban 2015-16-ban, amikor is önkéntesekkel dolgozott. Földes András ugyancsak visszaemlékezett: őt két lány története gondolkodtatta el. A lányok Jemenből tartottak Egyiptomba és mindketten menekültstátuszért folyamodtak. Az egyikük bebocsátást nyert az Egyesült Államokba, a másiknak viszont illegálisan kellett Olaszországba szöknie, mindez pedig felidézte azt a fajta esetlegességet és kiszámíthatatlanságot, ami a menekültügyre oly jellemző. Elmondta, hogy az ember sorsa kikerül a saját keze közül, nincs forgatókönyv, az egész egy szerencsejáték, hiszen minden logika azt mondaná, hogy a testvérpár megkapja ugyanazokat az esélyeket, de nem így történt, és két külön csapáson indult el az életük. Azért különösen izgalmas a könyv, tette hozzá Földes András, mivel kiszakítja a menekültügyet abból a narratívából, amelyet politikai hanggal kiegészülve ismerünk - egy olyan keretből, ahová évek óta be van szorítva.
Simon Ernő kiemelte, hogy Malala Yousafzai máshogy tálalja a történeteket, elegánsan háttérbe szorítja magát, és a többi menekült sztoriját meséli el. Földes András kiemelte, hogy a könyv nőkről szól és ez is egy fontos tényező, hiszen lehet, hogy a mi kultúránkban ez nem számít különlegességnek, de a közel-keleti, arab országokban a nőknek nincs meg a lehetőségük, hogy hallassák a hangjukat. A riportok során Andrásnak nincs lehetősége, hogy nőket szólítson meg. Csak férfiak meneküléstörténetét tudja megírni, pedig a nők sokkal többet szenvednek, sokkal kötöttebbek, kevesebbet tudnak mozogni, így jobban ki vannak téve a veszélynek.
Simon Ernő szerint téveszme, hogy csak katonasorba való férfiak jönnek Európába, és alátámasztotta ezt azzal, hogy a tranzitzónákban túlnyomórészt nők és gyerekek vannak.
Ezután kérdéseket lehetett feltenni, a válaszokból pedig kiderült, hogy a menekültek nagyon kis része jön Európába, de például a Szíriából jövők olyan polgári életet éltek, amely megkönnyítette nekik a beilleszkedést. Más az Afganisztán belsejéből, rurális környezetből jövők esélye, nekik nehezebb beilleszkedniük. Ez a két véglet. Tehát, nincs általános recept, egyedi megoldás kell, jelentette ki az újságíró. Hogy mire számítanak Európában? Földes András elmondta, hogy az otthoniak nem kapnak hiteles képet a már ideérkezőktől, hiszen büszkeségi kérdést csinálnak belőle, nem beszélnek a nehézségekről, a bizonytalanságról. Még a tengeren való átkelés se riasztja őket el és teljes természetességgel beszélnek a halál lehetőségéről, amelyet az élet részének tartanak. (RZs)
