Léteznek olyan írók is, akik élnek még – ezt a középiskolásoknak sokszor hihetetlen tételt igyekeztek bebizonyítani Pécsett, a Tudásközpontban az Irodalom visszavág – Rendhagyó irodalomórák című rendezvényen. Grecsó Móriczról, Karinthy Karinthyról, Erdős Örkényről, Háy Weöresről tartott előadást.
„Aki él, az nem is lehet író. Az íróság fontos kitétele, hogy már meghalt az illető" – kezdte előadását Grecsó Krisztián, hozzátéve, hogy ő gimnazista korában el se hitte volna senkinek, aki ott ül vele szemben, hogy író, hiszen Radnóti halála óta új írók nincsenek. Az uniós pályázatból megvalósuló program megtöltötte a pécsi Tudásközpont nagyelőadóját, a kortárs írók személyes és szenvedélyes előadásai több mint négyszázötven középiskolást, egyetemistát és az oktatási rendszerből már kikerült mezei érdeklődőt vonzottak. A rendezvény egyik szervezője „a híres fütyis könyv írója", Pethőné Nagy Csilla volt, aki elmondta, hogy az irodalomkönyv elején még mindig egy kulcslyukjavítás látható, de ha valaki nagyon szeretné, akkor inkább a falloszt, mint teremtőerőt ajánlja képzettársításnak. Az első rendhagyó irodalomórán Grecsó Krisztián beszélt Móricz Zsigmondról és az irodalomról, amelynek szerinte ugyanannyira integrált részei a Facebook-ra kiposztolt versek, mint a tankönyvben tanítottak, az irodalom nem híresség vagy nem híresség kérdése. Grecsó Móriczot a népi író skatulya felől közelítette meg, aláhúzva, hogy származását tekintve Móricz egyáltalán nem volt népi író, a rendszer pedig annyira asszisztált ehhez a konstruált szerephez, hogy a hetvenes évek közepén még a szülőházát, egy verandás polgárházat is lebontották, hogy a helyére épült nádfedeles viskóval hamisítsák meg végleg a múltat. Grecsó szerint Móricz életműve arra az örök feszültségre épül, hogy a férfiak és a nők valahogy nem passzolnak. Móricz kettőssége pedig épp abban rejlik, ahogyan ezt az állandó konfliktust ábrázolja úgy, hogy közben ő is retteg a szeméremsértési perektől. Móricz korszerűségéről a lappangó életmű beszél: a korabeli alteregó-játékra épülő művek, Esti Kornél vagy a Szindbád mellett Móricz is megírja saját tükörfüzeteit. A lelkesen, lendületesen és végig óriási tisztelettel beszélő Grecsó Móricz írástechnikáját, a narráció nélkül is pontosan leírt szituációkat. „Hát nem focizunk mi egy pályán" – zárta előadását.
Grecsó Krisztián ajánlja: Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött, Rab oroszlán
Saját magától pedig: Mellettem elférsz
Karinthy Mártont mint „egy élő Karinthyt" konferálja fel Balogh Robert író, az est moderátora, aki egyből meg is kérdezi az Ördöggörcs szerzőjét, mennyire van már elege a karinthyzásból. „Nagyon! – vágja rá Karinthy Márton, majd árnyalja a képet. Három éves korában már az utcán leszólították, mint a híres ember unokáját: „Nagyon jó vezetéknév, ehhez már csak egy jó keresztnevet kell csinálni" – mondták. És bár Karinthy Frici a magyar kánonban úgy szerepel mint a nevető irodalom, unokája szerint az egész életmű a bizonyítvány magyarázása. Az egész Karinthy-családra rányomta a bélyegét az a megfelelési és teljesítési vágy, mely szerint nem szabad úgy hagyni az életet, ahogy találtuk. Karinthy Frigyes úgy élte meg, eltékozolta életét, Márton pedig a próféta-szerepet emeli ki nagyapja életművéből: „A vállára vette az emberi lét mikéntjét" – mondta.
Karinthy Márton ajánlja: Karinthy Frigyes: Krisztus és Barabbás
Erdős Virág Örkényről tartott előadást, és már az elején elárulta: nem ő volt az első felkért előadó. Örkény István özvegye, a dramaturg Radnóti Zsuzsa nem vállalta a beszélgetést, mert számára Örkény még él. Erdős Virág szerint a Facebook-on az lenne a hír, hogy Örkény meghalt, hiszen annyira élő, a mindennapokba is beivódott életműről van szó. A 100 éves évforduló egyik politikus-beszédét is idézte, mely szerint „Örkény elevenebb, mint életében volt". Ez talán a legszebb példa arra, hogy Örkénnyel kapcsolatban is születnek groteszk egypercesek. Erdős az Örkény-életmű csúcspontjának a költészetét tartja, és úgy gondolja, az igazán nagy írók nem úszhatják meg a pokoljárást. „Ha pedig nincs pokol, vágóhídra kell menni „– von párhuzamot Örkény és Vonnegut között a költőnő.
Erdős Virág ajánlja: Örkény: Egypercesek
Saját magától: Örkény Jelenség-parafrázisok
Háy János Weöres Sándorról mesélt, akiről korábban Sanyika című novellája is született . Háy szerint mindenkinek van egy Weöres-képe még az óvodából, holott formailag olyan gazdag életmű nincs még egy a magyar irodalomban, mint Weöresé. Weöres magáról úgy vall, mint aki egyfajta átmenet a költő és a kutató között, aki kísérletezik a nyelvvel. Háy szerint pedig ez a formai tehetség nem csak áldás, hanem átok is a költőnél: „Arra kellett figyelnie, hogy a felező nyolcas nehogy elvigye az agyát". Weöresnek tehát fontos volt, hogy a formai játék ne eméssze föl a tartalmat. Balogh Robert felvetette, hogy mintha Weöres egyfajta zárvány lenne a magyar irodalomban, de Háy szerint ez így nem igaz: „Nem zárvány, hanem lehetőség, birodalom, melybe belemenni felemelő. Mindig váratlanságot találunk, de nem mindig jót." Utóbbi megjegyzésével Háy arra utalt, hogy Weöres mindent megjelentetett, a gyengébb műveitől sem tudott megválni. A közösségi költők közül is kilógott, nem felelt meg a társadalom elvárásainak, de úgy nyilatkozott: „Csak annyira vagyok izolált én, amennyiben a közösségi küldetésemet izolálják." De tény, hogy az aktuálistól Weöres mindig a mitikus felé mozdult, „életműve időben és térben keresztülszelte a világot".
Háy János ajánlja: Weöres Sándor: A fogak tornáca
