[Toldi] Szabó T. Anna: Vadak

Toldi Miklós 170 éve kapta fel a malomkövet. A magyar irodalom zord, magányos, sértett, de roppant erejű hősét hívta vendégül egy estére a nyári Margó Fesztiválon Dunajcsik Mátyás, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Maros András, Péterfy Gergely és Szabó T. Anna. A Kedvencek temetője a Vadakkal zárul. 

Szabó T. Anna: Vadak

Aki gyáva, fusson, hogy félelme múljon,

kit űznek, kutyaként a földre lapuljon,

aki depressziós, szedjen pirulákat,

egyre többet s többet, ha már egyszer rákap,

aki sötéten lát, s unja a borongást,

szedatív szerekkel csökkentsen szorongást,

benzodiezepin- s barbiturátokkal,

vagy alkohollal meg mindenféle droggal,

szédüljön el hamis orvosi recepttől,

hadd izzék az a sok endorfinreceptor,

ha az élet sötét, fájdalmas, konfúzus,

nem segít meg, csak a bevált szer-abúzus,

ha előre nincs út, gyerünk, vissza-élni,

aki paranoiás, az se fog már félni,

aki megalázott, aki felesleges,

narkotizált aggyal az is gyönyört keres,

üsd ki magad, és az egész világ tiéd,

úgy felvillansz, mint a lámpa, mikor kiég.

Nem így Toldi. Neki nincs szüksége másra,

keserűségében, csak a testmozgásra.

Csak így adhat számot szörnyű haragjáról,

A vért ő csak vérrel mossa le magáról.

Neki minden válság, minden fölindulás

olyan irtóztató, mint a földindulás,

tektonikus lelkét indulat hevíti,

vulkanikus vérét robbanva repíti.

Vajúdó vágyódás, fájdalmas elfojtás,

pszichodinamikus hatás, visszahatás,

fogcsikorgatások, érzelemáttétel,

a rengeteg munka, a rengeteg étel,

figyelemhiányos hiperaktivitás,

elnyomott libidó, titkos identitás,

kényszergondolatok, kényszer-regresszió,

külső ingerekre rögvest agresszió,

Ödipusz-komplexus, testvérféltékenység,

indulatáttétel, eszmék és téveszmék,

morális érzelmek keresnek így utat,

irtózatos szégyen, rettentő bűntudat,

ahogyan csődöt mond a primér szeretet,

ahogyan a vak düh ontja a beleket,

ahogyan az ego vérfarkasként mordul,

ahogyan a féltés erőszakba fordul,

ahogyan elönti a vad adrenalin,

ahogyan a vérre válasz a dopamin,

ahogy védekezik, de mindegyre támad,

ahogy az ártatlan nem ad bűnről számot,

ahogy sűrű nád közt haragját kiéli,

ahogy a farkasban önnönmagát féli,

ahogyan ott marad majd egyszál magában

tesztoszteronszagú sötét mámorában,

bűntelenül bűnös, felüvölt az égre,

csak az üres égtől kérdezi, mivégre,

minek kell örökkön bújni, mint vadállat,

leszegni az állat, feszíteni vállat,

szörnyű sóvárgással vágyni harcok végét,

ordításra csendet, küzdelemre békét,

s terápia nélkül nincs más útja többé

csak ilyen vérgőzben válni végül köddé.

Bújjon, aki bújhat, fusson, aki gyenge,

de Toldi nem torpan, bátran fordul szembe,

az ő neve fényes győzelmeket jelöl,

ő öl, mert ölelne, de ha ölel: megöl,

kész a leltár, kész a biztos bizonytalan:

Toldi nem érti, hogy mért nincs bűne, ha van.

 A program az Arany-emlékév támogatásával készült.