[Toldi] Karafiáth Orsolya: A falakban maradt ének – Az R33 emlékére

Toldi Miklós 170 éve kapta fel a malomkövet. A magyar irodalom zord, magányos, sértett, de roppant erejű hősét hívta vendégül egy estére a nyári Margó Fesztiválon Dunajcsik Mátyás, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Maros András, Péterfy Gergely és Szabó T. Anna. A Kedvencek temetőjében ezúttal Karafiáth és az R33. 

Karafiáth Orsolya: A falakban maradt ének – Az R33 emlékére

Rendőr vagyok, igen, s büszke rendőr voltam,

igaz lelkű, tiszta, korrumpálhatatlan.

Eszményeim voltak, ábrándom, reményem,

hittem igazságban és intézkedésben.

Büszkén ültem ott az eligazításon,

elhittem, hogy célunk a drogmentes álom!

Megterveztünk mindent hideg mérnökaggyal,

tudtam, hogy lecsapunk, közel az a hajnal!

Mi vagyunk a csapat, Ferencváros krémje,

aludhat a polgár, lesz, aki megvédje!

A polgár aludhat, édes legyen álma,

de ki bűnös lélek, az meg lesz dorgálva!

Mi vagyunk a csapat, Ferencváros lelke,

nyugodjék a polgár, ott állunk mögötte!

Polgár, dőljél hátra, léted, javad rendbe’,

lecsap a rend őre a lapostetvekre!

Ezt sulykolták belénk, a kemény csapatba,

tudtuk, hová megyünk: le a drogpokolba!

Azt mondták keressünk, s aki keres, talál:

fogyasztót, terjesztőt, szert és eszközt akár.

Mindegy hogy mit fogunk, nagy vagy kisebb halat:

február tizennyolc, írmagjuk se marad!

Én tudtam, nem mindegy, a legnagyobb vad ott van:

Dj Bull, a Bika, az elfoghatatlan.

Tudtam, hogy keresik, egyszer meghallottam,

a főnök csakis ő, az igazi nagy vad!

Csak az ő kezében futnak össze szálak,

az ő tiszta agya, ki mindent átláthat.

Icipici senkik, zérók, kevesebbek –

ezek a többiek, kikre tankkal mennek.

Dj Bull-t, a Bikát ha én elejteném,

ott találnám magam a ranglétra tetején!  

Patkányok cikáznak így a csatornában!

Ily ocsmány férgeket még tán sosem láttam!

Feljebb a kezekkel, szétvetni a lábat,

fejjel a fal felé deform koponyádat!

Sápadt csúszómászók, a létezés alja,

a szemetek lavór, hatalmas pupilla!

Ti csak zenélgettek? Ti csak szórakoztok?!

Na persze, underground! Kulturális központ!

Február tizennyolc, gyászos naptok, disznók,

eddig élveztétek a mocskos drog-diszkót!

Zsebeket ürítve, táskákat pakolva

derül az igazság, hasznos volt a portya!

Bugyuta arcotok félelembe torzul,

meg nem mondom mégis mily gyatra anyagtól.

Szétütött agyatok eddig mire mozdult –

épp elég volt kintről hallgatni a tuctuct.  

Nézem a fejeket, elég gyatra banda,

jobbra számítottam, a felhozatalra.

Csak snecik ezek, a méreten alul,

Dj Bull, a Bika vajon merre vadul?

Súgva kérdem társam, hol lapul a lényeg,

mire az rám förmed: „Ezt meg minek kérded?

Megmondták, hogy ennyi, ezeket fenyítjük,

a többi az ő dolguk, jobb nem feszegetnünk.”

Volt még mit keresnünk, tetőtéri titkok:

F. András a vackán rátartin lapított!

Kopogtattunk egyszer, kopogtattunk kétszer,

rátörtük az ajtót, ez a dög mit képzel?

Főtörzsőrmesterünk hozta a kutyáját,

a derék Ikon szagolt, végezte a dolgát.

Átvizsgált a jó eb minden centimétert,

fűmorzsoló került, digitális mérleg.

Pipát is találtunk, benne gyanús morzsák,

szétvertünk porszívót, port rejtett a porzsák.

Ejnye, te F. András, beteg lelkű nagy szar,

három és fél gramm méregerős gyógyszer?!

Festékes vödörben, íróasztal alatt

csaknem háromszáz gramm fűmorzsalék maradt!

Polgári eszményünk szétrobbantó bomba:

1,8 grammnyi becsomagolt gomba!

Farkat csóvált Ikon, reszketett a drogos,

tudtuk, most köpni fog, nem lehet nagyokos.

Makogott remegve, makogott megtörve,

tetemes mennyiség lett bíra fölötte.

Harminc éve szúr s szív, harminc éve kábult,

azt mondja, csak maga, eladni nem csábult.

Tuti, hogy ad és vesz, de nincs bizonyíték,

megpuhítjuk úgyis, lesz majd bent segítség.

Most még nagy az arcuk a drogos tahóknak,

meglátjuk, hogy pár nap és miképp dalolnak.

Megtudják majd ezek, hogy mi a jó élet,

az előzetesben legyenek legények!

Majd ott arcoskodjon ez a rakás sittes,

majd ott rázogassák széjjelszúrt seggüket.

Majd ott mutogassák vöröslő vénájuk,

lesz ott egy-két alak, ki kíváncsi rájuk!

Hol kilencven drogos betépve grasszált:

hatalmas a terep, kétszázszor pont kétszáz.

Vegyes kor, vegyes nem, eléggé nagy csapat,

jutott a nőknek is felütött, rossz anyag!

Futnának, ki merre? Egyem a lelküket!

Dadogás, zavartság - klinikai tünet!

Orvosunk is éber, az ajtóban strázsál,

anyagos ki nem jut, fennakad a rostán.

Csak még Dj Bullt, a Bikát akartam!

De túl nagy a mozgás, tű a zűrzavarban.

Hogyha Ő meglenne, hogyha megküzdenénk,

dicsőség pályámnak, százezer százalék!

Nem kéne, mint bolond, mindig rohangálnom,

irodám lehetne, pénzem, juttatásom!

Legendás Dj Bull, ó, a nagy-nagy Bika!

Hogyha őt lefognám! Teli párnaciha!

És ekkor megláttam. Ott röhögtek szélen.

A Főnök és a Bika. Teljes egy-értésben.

A Bika és a Főnök, barát a barátra!

Fehér foguk villant, kihallgató lámpa.

És ami eztán még, már felfoghatatlan,

jött a Keresztapa, három nagy slapajjal.

Előttük a sajtó, egy napi, egy online,

zsebbe ment a lé, s ki tudja, miből hány.

És megláttak persze, de nem nyílt a buksza,

nem vettem szép házat, nem kerültem posztra.

„Pofádat megtartsad, s a tetted jutalma,

hogy kaphatsz két sort a Zsaru magazinba!”

Kis ember, kis rendőr, nevünk kuss és hallgass,

fizess ki, fizess le, placcon így maradhatsz.

A helynek pedig már régen nincs szelleme:

bezárva, lezárva, kinek az érdeme?

Nemsoká látom is sorra a híreket:

a sok befogott tag is szabadon elmehet.

Nevetséges zsákmány, röhög a média,

a meg nem vett persze, többi nyers hozsánna.

Jobban teljesítünk, veregetik vállam,

de ki érti, röhög. Pofán röhög bátran.

A kerület fejlődik, az új tulaj is nevet,

a Keresztapa épít, övé a terület.

Visszamentem egyszer a lezárt a terepre,

táncparkett, reflektor, kis színpad: semmise.

Lehet hogy tényleg nem, lehet, hogy nem zene,

felbömbölt, vágtatott iszonyú ereje.

„Eszményeim voltak, ábrándom, reményem,

hittem igazságban és intézkedésben.

Rendőr vagyok, igen, s büszke rendőr voltam,

igaz lelkű, tiszta, korrumpálhatatlan.”

 A program az Arany-emlékév támogatásával készült.