Fotó:Müpa – Pályi Zsófia
A Literárium őszi szezonjának nyitóestjén Péterfy Gergely mesélt koraérettségről, lázadásról, Erdélyről, egyetemről a la szocializmus. Radnay Csilla színész olvasott fel regényrészleteket, hangja Gryllus Samu és Márkos Albert zsongító zenéjével és az Üvegterembe szűrődő, hunyorgó esti fényekkel keveredve álomszerűvé, lebegővé varázsolták a kétórás programot.
A Kitömött barbár sikere, az életmű eddigi opus magnumja a házigazda és régi barát, Jánossy Lajos szerint eltakarja a személyt, nem látszanak az ember és az addigi pálya finom kontúrjai. Amikor gyerekként megismerte Péterfyt, azonnal szembetűnő volt a másik koraérettsége: Jánossy anyukája tanárnak kijáró tisztelettel érdeklődött nála, merre van a szülői értekezlet. A koravén attitűd sokaknak imponált, de később szóba került köztük ennek ólmos terhe is. Péterfy megerősítette, hogy hatodik osztályban borotválkozni nem nagy öröm, az aktus hamar kilökte őt a kortársak közül. A testi és szellemi komolysággal járó magány akkor enyhült és társult élvezeti értékkel, mikor felfedezte, hogy lányok is vannak a világon, akik honorálják a különbözőséget. Innentől kezdve rá is játszott a felnőttességre, szakállat növesztett: mindenki félt tőle, még ő is félt saját magától.
Kapcsolódó cikkeink:
A kitömött udvari néger problémái mindannyiunk problémái
Péterfy kapta az Aegon-díjat a Kitömött barbárért
A nagyszülői örökség – Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Jancsó Adrienne – nem jelentett kardinális problémát gyerekkorában: a mára klasszikussá nemesedett költők és előadóművészek inkább a tűrt kategóriában kornyadoztak, nem álltak reflektorfényben. A család persze olyan csapda, amiből nincs menekvés: Péterfyre akkor kezdett könyörtelenül áramlani az ősök dicsfénye, amikor írni kezdett. Ha egy lap azon az alapon ítélte meg, hogy egy nagy művészcsalád sarja, azonnal menekülőre fogta, és ott folytatta a publikálást, ahol ez a szempont a kutyát sem érdekelte.
Péterfy számára a tinédzserkori lázadás komplikált ügy volt, hisz a család eleve szemben állt a rendszerrel. Deklasszálódott polgári famíliában felcseperedve megtanult lavírozni a szocialista társadalom labirintusában, a családjában pedig inkább „bergmani finomabb rezgések” okoztak berzenkedést. Amikor azonban már tökéletesen kitanulta a szocialista világ minden csínját-bínját, az hirtelen felszívódott a semmiben. Most ismét hasznát vesszük ennek a lavírozási képességnek, jegyezte meg fanyarul.
Az erdélyi gyökerek is szóba kerültek: Péterfy Erdélyt a család közös halottjának nevezte, az elszakadás traumája elválaszthatatlan volt a mindennapoktól, édesapja a reggeli kávé mellett gyakran mesélt álmairól, amik kizárólag erdélyi városokba csalogatták. Apja budapesti otthontalanság-élménye és szülőföldjéhez való mély kötődése meghatározta a Péterfy-gyerekek gyerekkorát. Minden nyarat az erdélyi nagyszülőknél töltöttek agresszív határőrökkel szegélyezett 20 órás vonatút után, ahol benzin-, káposzta-, kapor- és pottyantós budiillat fogadta őket. A székely falvakban a bronzkor körül állt meg az idő, hiányzott a lámpa, viszont volt kemence és sok háziállat, a technikai civilizáció csúcsát pedig szakadt teherautók jelentették. A mindennapokat is archaikus báj szőtte át: az édesapa egyik kedvenc sztorija szerint születésekor a bába elásatott a küszöb alatt egy kutyakoponyát, mert „sosem lehet tudni”. Ez az ősi világ visszatekintve természetesen mágikus és varázslatos volt, de gyerekként igazi pokolként élték meg.
Az A B oldal című Péterfy-regény szövetének fontos része a belvárosban töltött egyetemi időszak. Péterfy írói ambíciói izmosodtak már ekkoriban, a regény pedig ironikusan láttatja a bimbózó értelmiség jellegzetes pózait. Milyen minták alapján formálódtak ezek a gesztusok, és hogyan veti le őket az ember, érdeklődött Jánossy. Kiderült, hogy az író a korszellemnek megfelelően vagy 7 évig koptatta az ELTE széksorait: mindent kifacsart az egyetemista létből, halasztott, új szakot vett fel, majd leadta és megint másikat választott. Akkoriban Budapesten nem voltak teraszos helyek, a kocsmaélet a pincékbe szorult, az egyetemisták telecigizett, sör- és borszagú helyeken vitatkoztak, mint Dosztojevszkij ifjú bölcsészei.
A késztetés az idő fecsérlésére életmód volt akkoriban, hisz nem volt hova sietniük. 1985-ben úgy tűnt, a keleti blokkban végleg bedeszkázták az eget, a fukuyamai terminusok érvényesek, beállt a végleges történelmi állapot. Ebben a társadalomban Péterfy nem akart részt venni, így inkább beleszeretett az ógörög nyelvbe, elvégezte a klasszika-filológia szakot: saját bevallása szerint azóta sem foglalkozott annyit mondatokkal, szóképekkel, mint akkoriban. Neki ez a szak volt az íróiskola, és évfolyamtársaiból gyúrta meg az A B oldal főhősét, Sculptort, akinek fő mintája mostanában egy több milliárdos befektetési alapot kezel.
A Bányatóból felolvasott részlet után Jánossy színpadra hívta Péterfy feleségét, Péterfy-Novák Évát, hogy elevenítse fel első találkozásukat. Péterfy-Novák a miskolci bölcsészkaron potyakredit reményében vette fel a Péterfy által tartott kreatívírás-órát. Az író villámgyorsan bejelölte új tanítványát Facebookon, és a szintén villámgyors visszaigazolás után még egy szmájlit is küldött neki. Ő azóta minden reggel énekkel és tánccal deríti férjét jókedvre, amit az asszony pár másodperces etapban a Müpa közönségének is bemutatott. Egy elszólásából azt is megtudhattuk, hogy Péterfy otthoni beceneve Bundi (egyszer majd írok ezen az álnéven, jegyezte meg az író), méghozzá azért, mert szőrös, de nagyon cuki is.
Péterfy sose piszkálta a feleségét az írással, és ő évekig nem is írt egyetlen sort sem, aztán mégis belelendült: először egy barátnőjének mutatta meg a készülő kötetet, csak utána merte Péterfy elé tárni. Elindult a blog, aztán hamarosan megjelent az Egyasszony, és hatalmas sikert aratott. Péterfy is mindig elolvastatja szövegeit a feleségével, és közben a szemét figyeli: amikor átfut rajta az álmosság pici felhője, akkor tudja, hogy baj van. Péterfy-Novák elárulta, ha férje nem bírja a gyűrődést – például azért, mert mind az öt gyerek barátostul, barátnőstül náluk lebzsel, vagy nem képes hatékonyan dolgozni –, akkor néha bezárja a szobába, esetleg egy üveg vörösbor társaságában. Péterfy bevallotta, amióta Évával él együtt, rájött, hogy a házasság nem feltétlenül működésképtelen találmány, és otthon is lehet dolgozni, nem muszáj ösztöndíjjal hónapokra elmenekülni külföldre.
Az est természetesen nem feledkezhetett meg a Kitömött barbárról sem. Péterfy ifjú íróként saját élettörténetéhez tapadt, és mint minden rendes szerző, ki akart beszélni magából fontosnak érzett dolgokat. Az összes könyvével sikerült egy-egy újabb skillt megszereznie, megtanult textúrát idomítani, fokról fokra jutott el odáig, hogy kormányozni tudjon egy akkora szöveguniverzumot, mint a Kitömött barbár. Az olvasott világban történő pontos horgonyvetéshez a klasszika-filológiai szemléletnek is hasznát vette: az alaphistória Kazinczyról és néger barátjáról bölcsészéveiben találta meg és azonnal szíven ütötte. Pontosan tudta, hogy ez kiváló irodalmi anyag, viszont számára még túl nagy falat. Miskolci egyetemi oktatóként vett ki egy év alkotói szabadságot, kutatói ösztöndíjjal Bécsbe ment, és megírta a témáról summa cum laude megvédett PHD-értekezését Orpheus és Massinissa címmel. Persze ilyen bonyolult, ágas-bogas dologból nem lehetett regényt írni: most már mindent tudok, most már mindent el is felejthetek, döntötte el. Rengeteg elemet kihagyott, megváltoztatott, így tudta fikcióvá átgyúrni a tudományos munkát. A szőrösszívű kekeckedőknek pedig azt üzente: nem tett mást, mint Gárdonyi az Egri csillagokban vagy Homérosz az Iliászban. Valós alapanyagból teremtett fiktív figurát és alkotott meg egy kitalált történetet, ennél tradicionálisabb és ősibb eljárást pedig nehéz feltalálni a világirodalomban.
