Az emlékezés, a múlt felidézése rendkívül komplex folyamat, melynek során az emlékek legtöbbször asszociatív kapcsolódásokkal, kaotikusan bukkannak fel az emlékezőben. Ahhoz, hogy formát öltsenek, elmesélhetővé váljanak, szükség lehet valamiféle rendezőelvre, mint amilyen az időrend vagy a tér. Ungváry Rudolf legújabb szépirodalmi munkájában, a Balatoni nyaralóban elsősorban az utóbbi fogja strukturálni a közel két évtizedre visszanyúló emlékezést. A címben is jelölt, és a borítón is megjelenő Balaton-felvidéki nyaraló lesz az a centrális helyszín, melyre egy család, és ezen keresztül egy nemzet történetének ívét építi fel az író. Élettörténetekből kirajzolódó családtörténet és az ezeket formáló történelem – a hét könyvének legfontosabb témái.
Ungváry Rudolf: Balatoni nyaraló
Jelenkor Kiadó, 2019, 261 oldal, 3499 HUF
„Mór a telek felső részén, az északi szélesség és a keleti hosszúság 46°47’49.22” és 17°30’29.35” koordinátái által meghatározott helyen 1885-ben építtette fel ennek a regénynek a tárgyát. Ettől kezdve ez a történeti földrajzi rege erről a nyaralóról szól – és annyira pontosan adatszerű minden (tehát tény, tény, tény), ami következik, és mégis annyira elképzelhetetlen, hogy nem dönthető el, értekezésről vagy merő kitalációról van-e szó.” Az önreflexív sorok alapján először úgy tűnik (pontos földrajzi koordináták, építés évszáma), hogy a tények fognak dominálni ebben a könyvben, de a következő mondat megkérdőjelezi ezt a feltevést, és eldönthetetlenné teszi, hogy fikcióként vagy valós történések sorozataként tekinthetünk a kibontakozó eseményekre. A többes szám első személyben megszólaló narrátor nagyon gyakran definiálja a szöveget regeként, mely a fiktív jelleget erősíti, hiszen a műfaj hagyományosan olyan történetet jelöl, mely mesés, csodás, mitikus történetet ad elő. Bár a szöveg alapvetően dokumentarista jellegű (nagy részben levél- és naplórészletekre, újságcikkekre épül, sok fotót tartalmaz), azért eljátszik a felvetéssel, mely szerint minden valós történet egyszersmind fikció is, ha másért nem, hát éppen az alakzatba rendezés, a strukturáltság miatt. Ungváry regénye több ponton veti fel a problémát, és kiválóan reflektál a fikció és a valóság elválaszthatatlanságára, az elbeszélések szükségszerűen fiktív voltára.
A középpontban álló badacsonyi nyaraló az asszimilálódott zsidó Lessner családé, kiknek távoli őse, Léb Júda Lessner posztó- és borkereskedő a Ruhr-vidéki Düren városkából a 18. század elején költözött Tapolcára. Az ő leszármazottja a nyaralót építtető Lessner Mór, kinek öt lánya, vejei, unokái állnak majd a legtöbb történet fókuszában. Bár a családtörténet a 18. században kezdődik és Monspart Éván keresztül (aki az író felesége) egészen napjainkig nyúlik, a szöveg legnagyobb részét a huszadik századi történések teszik ki. A fasizmus térnyerése, a zsidók deportálása és módszeres elpusztítása, majd a kommunizmus kiépülése jelenik meg egy népes család és kiterjedt rokonságuk, szomszédaik, ismerőseik történetein keresztül. Ahány ember, annyiféle sors, annyi történet. Van, aki elpusztul a koncentrációs táborok valamelyikében, van, aki hazakeveredik. Van, aki bújtat, és van, akit bújtatnak. Akad, aki lázad, menekül, más pedig beletörődéssel sétál bele a halálba. A jellem, a habitus és a véletlen együttesen játszanak közre abban, hogy kinek milyen sors jut. Ezek az élettörténetek, azaz inkább élettörténet-töredékek alkotják a szöveget, ezekből rajzolódik ki a Lessner család (és a velük kapcsolatban lévő számos személy) többnyire veszteségekből felépülő, tragikusnak is nevezhető története.
A Balatoni nyaraló ezeknek a méltatlanul elpusztított, kilakoltatott, kifosztott embereknek állít emléket, a szöveg nem más, mint „helyreállítási kísérlet, a valóság egyik regéje”. Ungváry nemcsak meg szeretné mutatni ezt a rengeteg történetet, de a megmutatáson keresztül egyben meg is akarja őrizni őket, mégpedig úgy, hogy egy tablót, leltárt készít ezekből a sorsokból, veszteségekből. Olyan sokat zsúfol azonban egybe, hogy az olvasó nagyon sokszor összezavarodik, nem képes követni a történéseket, még akkor sem, ha a kötet végén egy családfa szerepel, mely ezt hivatott segíteni. Helyenként túl sok a név, túl rövidek a történetek, szereplők bukkannak fel, és tűnnek el nyom nélkül, nem áll össze egésszé a szöveg, csak egymás mellé zsúfolt anekdoták tárházának tűnik. Olvasóként nagyon nehéz elengedni azt a késztetést, hogy mindig pontosan tudjuk, kiről is van szó, de ha sikerül ezen az egyébként természetes megértési és összeillesztési vágyon túllendülnünk, akkor máris élvezhetővé válik a kissé túlterhelt írás. Ungváry célja valószínűleg nem egy klasszikus regényszerkezet felépítése, hanem éppen annak illusztrálása, hogy a történetek sokasága nem állhat össze egésszé, a családok történetei a végtelenségig/követhetetlenségig szerteágaznak, voltaképpen nincs lezárt családtörténet és a történelem sem lekerekíthető narratíva.
A családregény-hagyományból az elbeszélő a Buddenbrook ház című regényt emeli ki, de úgy véli, ahhoz a tradícióhoz több okból is lehetetlen kapcsolódni:
„És akkor az ő regéjük is kerekdedebb lett volna, nem csak a Buddenbrookoké. De nem. Ehhez túl kevés halmozódott fel polgári kultúrában itt, Európa szélén. És ami hasznos mégis keletkezett, a maga egyszerre kétséges és biztonságot adó eredményével, azt két menetben majdnem kiirtották. Lehetett kezdeni majdnem elölről.”
A Thomas Mann-i hagyomány az egyik, mely többször előkerül, a másik fontos szöveg pedig Ivo Andrić Híd a Drinán című regénye:
„Lessner Mór nyaralója önmagában teljesen jelentéktelen építmény és helyszín volt, és az is maradt, nem egy híd a Drinán, nem hömpölyög körülötte a nagy történelem, mégis, a maga szerénységében az állandóság, a változatlanság jelképe.”
Bár az elbeszélő szerényen arra utal, hogy nem lát közös pontokat, mégis egyértelmű, hogy vannak: ahogyan a Nobel-díjas szerző regényének hídja alatt átfolyik, úgy a badacsonyi ház körül is ott tanyázik a történelem. Mindkét esetben a tér szervezi egybe az időben távoli eseményeket és így a történelmi folyamatok bemutatása kap egyfajta körkörösséget, az előrehaladásban is megmutatkozó centralitást. A Balatoni nyaraló narrátora a történelem fordulatait nemcsak elmeséli, hanem kommentálja is, egyértelműen a jelen felől nézve. Az eseményeket, élettöredékeket rövid mondatokban értelmezi, reflektál rájuk. Reflexióiban nem ritkák az aktuálpolitikai utalások, melyek legtöbbször a mai társadalmi, politikai helyzet bírálatai: „Vajon a mostani nemzeti rendszer felelősei kire fognak hivatkozni? Igaz, az ő kezükhöz nem tapad vér, csak pénz.” „És ha nem változott volna meg az ország körül a világ, szabad választásokon is korábbi uraikat tartották volna hatalmon. Ahogy mai uraikat is hatalmon tartják az állami propagandával bőszített híveik.”
Tóth Krisztina, Ungváry Rudolf - Ilyen volt a Margó első napja!
Fotó: Valuska Gábor Emberi sorsokat őrző épületek, hálószerűen összekapcsolódó családtörténetek, a hiányokat kutató szövegek - sok más mellett ezek a témák is meghatározták a Margó Irodalmi Fesztivál első napját. A rendezvény vasárnapig folyamatosan várja az érdeklődőket, a programokról minden fontos információt megtaláltok a Margó honlapján, valamint Facebook oldalán, és érdemes belelapozni a programfüzetbe is.
Ungváry Rudolf szokatlan könyvének narrátora nem túl optimista a világ alakulását illetően, a huszadik századi magyar történelmet egyértelmű leszállóágként tárgyalja, és nem rejti véka alá, hogy napjaink politikai környezetében sem látja az újrakezdés, a felállás lehetőségét. Ahogyan a világ körülötte, úgy a központi tér is folyamatosan változik: a romantikus építészet jegyében, svájci stílusban épült nyaraló az évtizedek során egyre pusztul, tulajdonost vált, alakítgatják, de ez nem válik előnyére. Ugyanez a hanyatlás figyelhető meg a házat körülvevő tájon is, ahol az egykori szőlők és dűlők helyét a toldozott-foldozott nyaralók és pusztuló környezet veszi át: „Mára csak a közvetlenül a Római út fölötti és alatti nyúlfarknyi szakaszok árulkodnak arról, hogy valaha árkok húzódtak itt. Feljebb a tulajdonosok boldogan engedtek szabad teret alamuszi birtoklási vágyaiknak, és amennyit csak lehetett, elkerítettek az árkok oldalaiból. Ahol ez végképp nem volt lehetséges, úgy lezárták a közlekedést kerítésekkel minden irányból, hogy ha akarna, se tudna az árokhoz jutni.” A Balatoni nyaraló a múlt század története emberéletekben és egy nyaraló történetében elmesélve. Nem biztos, hogy összeáll hagyományos regénnyé, de érdemes megbirkózni a szerteágazó szöveggel, mert nem egy történelmi érdekességet tartogat és a műfaji hagyományokat is figyelemre méltó módon feszegeti.
Szerző: Kolozsi Orsolya
