Fotó: Valuska Gábor
Emberi sorsokat őrző épületek, hálószerűen összekapcsolódó családtörténetek, a hiányokat kutató szövegek - sok más mellett ezek a témák is meghatározták a Margó Irodalmi Fesztivál első napját. A rendezvény vasárnapig folyamatosan várja az érdeklődőket, a programokról minden fontos információt megtaláltok a Margó honlapján, valamint Facebook oldalán, és érdemes belelapozni a programfüzetbe is.
Tóth Krisztina: A szélsőséges emberi helyzeteket kutatom
„Szinte minden, amit az ember olvas, az hat, de legerősebben a huszonéves korban olvasott szövegek vannak hatással ránk” – mondta Tóth Krisztina tegnap este Fehér farkas című novelláskötetének bemutatóján. A Margó első napján Szilasi László kérdezte őt új történeteiről, írásmódszeréről, valamint arról, hogy milyen olvasmányok befolyásolták stílusának alakulását.
Tóth Krisztina sok írót említett, aki inspirálta őt: például Raymond Carver amerikai novellistát, Móricz Zsigmondot, Tar Sándort és Tömörkény Istvánt, akiről szerinte méltatlanul keveset beszélünk, valamint Örkényt, akitől a sűrítés technikáját leste el. Ugyanakkor fontosnak tartotta szóba hozni a Mándy-hagyományt is, amely szerinte átitatja a magyar irodalmat, és jelen van például Esterházy vagy Nádas novelláiban is.
Szilasi László kérdésére elárulta, hogy bár a Fehér farkas novellái közt nincs tematikus kapocs, azért vannak motívumok, amik összekötik őket, és a sorrendbe rendezésnél ezt igyekezett is figyelembe venni. Kiderült az is, hogy az egyik ilyen fontos összekötő elem a lakás, az otthon témája volt. Ahogy fogalmazott, Örkény István szövegeiben figyelte meg, hogy lenyűgözően ritkán jellemezte a hőseit, sokkal inkább a szociokulturális környezetet mutatta meg, vagyis azt, hol élnek a szereplői. Mint mondta, ez neki is fontos módszere, így ebben a kötetben jelentős szerepet kaptak a lakások és a múltbeli helyek, amelyeknek speciális sugárzása van. Akadnak például olyan szereplők, akik egész életükben költözködtek. „Engem mindig érdekelt a hely, ahol valaki él, és hogy az milyen viszonyban van az illetővel.”
Az este során szóba került az is, hogy a könyv másik hívószava az erőszak. Tóth Krisztina szerint ez a kötet sokkal szélsőségesebben mutatja meg az erőszak különböző formáit, mint a korábbiak. „Íróként a szélsőséges emberi helyzeteket kutatom, mert ilyenkor megmutatkoznak bizonyos öröklött viselkedési minták” – fogalmazta meg, hozzátéve, hogy a családi hagyományok sokat segítenek a mindennapi túlélésben, és hogy sokat elárul az emberről az, hogyan viselkedik, milyen megoldásokhoz nyúl a szélsőséges helyzetekben.
A beszélgetés végén az elhallgatás motívuma került középpontba, amely szintén fontos közös elem a szövegekben. Tóth Krisztina elmondta, hogy nem kívánt megoldást felkínálni a novellákban, mert a hiányokat szerette volna felmutatni, mi több, az volt a célja, hogy ezek által nyugtalanító érzést keltsen az olvasókban. A Fehér farkas történetei tehát nem kínálnak feloldást, a semmibe viszik az olvasót, de szerinte ez nem is baj, mert a pontos rákérdezésnek éppúgy megvan a maga szépsége. (FK)
Ungváry Rudolf: Nem tudok kitalálni valamit, csak a realitást
Ritka az a könyvbemutató, ahol egy regény vége adja meg a felütést, márpedig ez történt Ungváry Rudolf könyvével, melyből – beszélgetőtársa, Földényi F. László kérésére – a befejező oldalakból olvasott fel a szerző. Tette mindezt azért, mert Földényi szerint, hiába ezek a kötet utolsó sorai, mégis olyanok, mintha a történet kezdetét villantanák fel, és a végéről jutnánk el az elejére. A szóban forgó rész egy látogatást idézett meg, és ez volt az a momentum, ami a valóságban is arra sarkallta Ungváry Rudolfot, hogy megírja a Balatoni nyaraló című regényét.
Fő kiindulópontja egy valóságban is létező badacsonyi nyaraló, mely egykor Lessnerék, egy zsidó bortermelő család tulajdonában állt, és a ház révén tulajdonképpen az ő történetüket meséli el a 18. századtól napjainkig. Az hamar kiderült, hogy Ungváry életében fontos szerepet játszanak a házak: nyolcéves volt mindössze, amikor a 13. kerületi házukat csillagos házzá nyilvánították („Akkor belém vésődött, mi minden történhet egy házban”), és a házak iránti rajongása (melyet ő maga egy szép nő iránti érdeklődéshez hasonlított) felnőttként is megmaradt, nem meglepő tehát, hogy hamar érdekelni kezdte a badacsonyi nyaraló története is.
A Lessner család Németországból települt át Magyarországra, Tapolcára költöztek, magyarrá lettek, azzal viszont, hogy ide költöztek, nemcsak egy ház, hanem egy falu és egy kultúra részévé is váltak. Földényi szerint történetüknek millió elágazása van, amiből az derül ki, hogy hálókban élünk, és különböző helyekről kapunk inspirációkat. A sorsok érintkeznek egymással, így olvasás közben Földényi – akár a Schuller írószer, akár egy tapolcai gyalogút említésekor – rögtön talált érintkezési pontokat. „Félelmetes, hogy össze vagyunk nőve” – mondta erre Ungváry Rudolf, aki műfajilag regeként definiálja a művét (Földényi a sagákat hozta fel példaként, melyeknek viszont magyarul nincs igazán jó fordításuk), írás közben pedig végig arra ügyelt, hogy hiteles maradjon. „Nem tudok kitalálni valamit, csak a realitást, csak ami kézzel fogható” – mondta, ráadásul úgy érzékeli, mintha ez a típusú irodalom jobban beszippantaná az olvasót, mint a színtiszta fikció. Ugyanakkor Ungváry Rudolf szerint műve nem egyetlen család sorsát meséli el, hiszen az ő történetük összefonódott más családok sorsával is: „Azoknak akartam emléket állítani, akik ezt kibírták” – tette még hozzá. (RO)
