Számos olyan írónk és költőnk van, aki írt naplót, és sok olyan is, akinek a házastársa vezetett feljegyzéseket. Nem sok példa van viszont arra, ami Szobotka Tiborral történt: halála után pár hónappal felesége, Szabó Magda elolvasta, majd személyes megjegyzésekkel egészítette ki naplóját. A mindennapok megörökítését szolgáló monológ így drámai dialógussá vált, amelyben egy gyászoló feleség folytat beszélgetést elhunyt társával. Az így létrejött közös szöveg, amelyben egymásra íródtak a házaspár emlékei, most a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg Bánom is én címmel.
Szobotka Tibor: Bánom is én - Naplók 1953-1961
Jaffa Kiadó, 2019, 255 oldal, 3990 HUF
Szobotka Tibor 12 éves korától kezdve egészen 48 éves koráig többé-kevésbé rendszeresen vezetett naplót. Ennek egy részét már eddig is ismerhettük, hiszen az 1945 előtt vezetett füzetekből Szabó Magda jó pár részt beemelt a Megmaradt Szobotkának szövegébe. A most megjelent kötet egy későbbi időszak, az 1953 és 1961 közötti évek lenyomata, amely a politikai körülmények miatt különösen nehéz periódus volt a házaspár számára: bár rengeteget dolgoztak, iszonyatosan meg kellett küzdeniük azért, hogy írásaiknak legalább egy része megjelenhessen, emiatt pedig folyamatos anyagi és egészségügyi gondokkal küzdöttek.
A Bánom is én kötetből ennek a mindennapi küzdelemnek a hátterét ismerhetjük meg közelebbről, napról-napra, hétről-hétre követve két elképesztő tehetség emberfeletti munkáját. Szobotka Tibort – aki már kamaszkorától írónak készült és hatalmas tudással bírt – az ’50-es évekre már eléggé meghurcolta az élet. Túl volt a második világháborún, amelyben neki magának is harcolnia kellett (illetve 1944 ősze után katonaszökevényként bujkálni kényszerült). És túl volt egy tragikusan végződő házasságon is, amely alig pár évig tartott, és amely feleségének és elsőszülött kisfiának korai és értelmetlen halálával ért véget. A háború és a veszteségek után valamelyest sikerült újjáépítenie az életét, 1945 után a Magyar Rádióban dolgozott lektorként, majd irodalmi szerkesztőként, 1947-ben pedig újra is házasodott, elvette feleségül Szabó Magdát, akinek éppen akkoriban jelent meg első verseskötete.
Szobotka Tibor naplóiban Szabó Magda kitörölhetetlenül jelen van
Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953-1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is...
A nehézségek azonban ezzel még nem értek véget, a Rákosi-korszakkal ugyanis újabb akadályokkal kellett szembenézniük, immár együtt. A rendszer először Szabó Magdát hallgattatta el, aki 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még aznap visszavonták tőle és állásából is elbocsátották, majd 1958-ig nem is publikálhatott. 1950-ben pedig Szobotka Tibort küldték el a rádiótól és minősítették le műsorfőtitkárból a Tankönyvkiadó Vállalat nyomdai korrektorává. Végül 1953-ra, amikor a napló is kezdődik, mindketten a tanári pályán kötöttek ki, illetve fordításokból, cikkek írásából, lektori munkákból igyekeztek fenntartani magukat. Idejük és energiájuk így alig maradt arra, hogy saját műveiken dolgozzanak.
Szobotka naplója egy korszak lenyomata, amelyből tisztán ki lehet venni, hogy a kultúrharc hogyan tette tönkre egy tehetséges alkotópáros életét. A Bánom is énből egy rendkívül depressziós, a világot sötéten látó, lelki és testi fájdalmakkal küzdő író képe rajzolódik ki, akinek minden előrehaladásért és minden forintért duplán kell megküzdenie, és aki negyvenéves korára már belefáradt a mindennapi hadakozásba.
„Nem kellett akkor semmi, ez egyike az abszolút mélypontnak, csupa kudarc, csupa betegség, csupa csőd – de én akkor még nem tudtam, szívem, hogy régen is voltak ilyen periódusaid, halálvágyad. Mást képzeltem”
– írja Szabó Magda, aki férje halála után maga is megrendülve olvasta, hogy milyen sötét gondolatokkal küzdött társa azokban az években.
Szobotka Tibor és Szabó Magda egyfajta véd- és dacszövetséget alkottak, amely a nehézségek közepette is csak erősödött. Ennek a lelki szövetségnek – amely nemcsak szerelmi kapcsot jelentett, hanem folyamatos és kölcsönös alkotói támogatást is – már más szövegek révén is tanúi lehettünk. Szabó Magda érzéseiről a Nyusziék naplófüzetekben olvashattunk, amely két évvel ezelőtt jelent meg, de természetesen ott van ennek a különleges szerelemnek és társkapcsolatnak a története a tavaly újra kiadott Megmaradt Szobotkának című négykezes memoárban is:
„Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem”
A Bánom is én azért különleges, mert Szobotka oldaláról láthatjuk ezt a szövetséget; hogy miként igyekezett megvédeni feleségét a megpróbáltatásoktól, és hogy mennyi munkája volt Szabó Magda műveinek megjelenésében. Szobotka gyakorlatilag a korrektor és a menedzser szerepét is betöltötte felesége mellett. Mindennapjai azzal teltek, hogy a saját munkái elvégzése után az ő dolgait is intézte: eljárkált a kiadókba, hogy előrevigye a megjelenések ügyét, szerkesztette és javította a meglévő szövegváltozatokat és folyamatosan azért szurkolt, hogy legalább Magdának meglegyen a sikere, ha már neki nem adatott meg.
„Csendben és szerényen két író technikai munkáját végzem.”
Valószínű azzal is feleségét próbálta védeni, hogy pár évvel a halála előtt gondosan átnézte naplóit és kihúzott, átsatírozott bizonyos részeket a szövegben, üres foltokat hagyva maga után az utókornak és persze feleségének, aki ’82-ben a naplót olvasva igyekezett kitalálni, hogy mi állhatott egykor ezeken az eltüntetett részeken: „ó édes szerelmem, mi a csudát írhattál ide, amit ezek szerint kiradíroztál később.” A megjelent napló azonban nemcsak a leírt mondatokkal, hanem a kihúzott részekkel, a hiányzó lapokkal is üzen az olvasónak. Elég beszédes csönd például az 1956-os naplófüzet hiánya, amit Szabó Magda csak így kommentált:
„Hol az ötvenhatos, szívem?”
A kötetben egyébként nemcsak a korabeli politikai viszonyok, hanem az irodalmi élet is intenzíven megjelenik. Az író házaspár napi szinten tartotta a kapcsolatot a kiadókkal, szerkesztőkkel, olvasták a lapok kritikáit és olyan emberekkel jártak össze mint Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Mándy Iván vagy Ottlik Géza. Emellett domináns téma még a naplóban az egészség kérdése, valamint a szülőkről való gondoskodás is. A feljegyzések által átfogott időszakban mind Szabó Magdának, mind férjének idősek voltak már a szülei, így napi szintű törődést igényeltek.
A Bánom is én egyébként egy viszonylag felfelé ívelő periódust rögzít, abból a szempontból, hogy az ’50-es évek elejének nagyon kemény időszakát követően bekövetkezett egy kis enyhülés: idővel elkezdték kiadni Szabó Magda regényeit, versesköteteit, Szobotka Tibor pedig egyetemi állást kapott és neki is megjelenhetett Megbízható úriember című könyve. Ekkorra azonban az író már olyan depressziós volt, hogy ennek sem tudott igazán örülni, úgy érezte, ez a kis elismerés már későn érkezett. „Jobban kéne örülni neki, tudom, de mit mondjak?”
Szobotka Tibor naplóját Szabó Magda csak férje halála után, pár hónappal olvasta el. A közös emlékeket nem tudta szó nélkül hagyni, beszédbe elegyedett társával, mintha még élne, mintha még mindig meg lehetne menteni. Kérdéseket tett fel neki, találgatott, vitatkozott vele. Meggyőződése volt, hogy korai halálához azok az igazságtalanságok vezettek el, amelyet át kellett élnie. A napló végén egy gyönyörű válaszlevelet is írt neki, amely persze nemcsak Szobotkának szól, hanem valószínűleg az utókornak is:
„És a többi néma csend. Éltél még huszonegy évet – soha nem folytattad. Ma ‘82. május 14-én, mikor végigolvastam, csodálom a saját erőmet, mert ebbe, amit átéltünk, ennek a rögzített rémfilmjébe olvasás közben bele kellett volna halnom.”
