5 író, akinek a naplóját ingyen el tudod olvasni

5 író, akinek a naplóját ingyen el tudod olvasni

Forgách Kinga | 2019. február 27. |

gardonyi_naplo.jpg

Gárdonyi Géza titkos naplója (Fotó: Móra Ferenc Múzeum)

Írók és költők naplójába belelesni mindig izgalmas játék, hiszen a mindennapi feljegyzéseik révén egészen közel kerülhetünk hozzájuk és az életükhöz. Végigkísérhetjük őket a magánéleti gondjaikon, beleláthatunk legbensőbb érzéseikbe és gondolataikba, tanúi lehetünk egy-egy ötlet, figura vagy mű születésének. Most öt olyan naplót mutatunk, amelyek online ingyenesen hozzáférhetők. Olvass bele Franz Kafka, Csáth Géza, Lázár Ervin, Gárdonyi Géza vagy Kertész Imre naplójába!

1. Franz Kafka: Naplók, levelekkafka.jpg

Mint köztudott, Franz Kafka hagyatékának elég különös sorsa volt: barátját, Max Brodot kérte meg arra, hogy halála után égesse el az összes kéziratát. Brod azonban ezt nem tette meg, nem dobott ki semmit, ami Kafkától származott, legyen szó akár egy papírfecniről vagy egy képeslapról. (Akkor még nem tudhatta, hogy a kéziratok sorsa később egy igazi kafkai perbe fog torkollni.) Így maradt fenn az utókor számára Kafka naplója is, amely sokak szerint maga is olyan, akár egy szépirodalmi mű. A szöveg mindenesetre nemcsak azért izgalmas, mert olvashatunk benne az író magánéletéről és gondjairól (például Felice Bauerrel való eljegyzésének felbontásáról), hanem azért is, mert tele van műkezdeményekkel és novellákkal A napló így arra is alkalmas, hogy egymásra olvassuk az egyes művek keletkezését és az írás közben átélt személyes élményeket. 

1914. június 6. Vissza Berlinből. Megkötöztek, mint egy gonosztevőt. Ha valódi láncra verve egy sarokba ültetnek, csendőrt állítanak elém, és csak így hagyják, hogy végignézzem, az sem lett volna rosszabb. És ez volt az eljegyzésem, és mindenki igyekezett életre kelteni, és mivel ez nem sikerült, eltűrni olyannak, amilyen vagyok. F. mindenesetre a legkevésbé közülük, tökéletesen jogosan, mert ő szenvedett a legjobban. Ami a többieknek puszta jelenség volt, az neki fenyegetés.

Olvasd el ITT. 

2. Csáth Géza: Napló 1912-1913csath_geza1.jpg

Csáth Géza ugyan csak egy rövid időszakot örökített meg, feljegyzései mégis a magyar irodalom egyik legizgalmasabb naplójává váltak. Papírra vetett élményeiből ugyanis egy erősen kábítószerfüggő ember gondolatait ismerhetjük meg. 1912-ben Csáth egy fürdőhelyen dolgozott orvosként, ekkor már kemény morfinista volt. A munkája alkalmat adott neki arra is, hogy annyi nővel legyen együtt, amennyivel csak akar (és az alkalmat ki is használta). A naplóban ezeket az afférokat is részletesen is dokumentálta, illetve azt is pontosan lejegyezte, hogy milyen az egészségi állapota és aznap mennyi morfiumot/ópiumot fogyasztott. 

Ahogy csak tudta, felemelte kelyhét, hogy minél jobban szolgáljon nekem. Élvezetem jelentékeny volt, mert szemei vadul csillogtak, és egész rút lénye sajátságos átalakuláson ment át, amely izgatott és bámulatba ejtett. Csupán a csók hiánya volt az, ami tökéletlenné tette az élvezést. Nem mertem csókolni, és nem is vágytam erre. Amint elkészültem, sértő gyorsasággal visszavedlettem orvossá, mert láttam, hogy ez a nő mennyire kéjeleg a megaláztatásban, kezelést adtam a porciójának, aztán felszólítottam, hogy sietve öltözzön, mert künn várnak. Rajongva dicsérte a kapott gyönyört.

Olvasd el ITT. 

3. Lázár Ervin: Naplólazar_ervin2.jpg

Lázár Ervin írói világába is betekinthetünk, ugyanis fennmaradtak azok a füzetek, amelyekbe –  kissé rendszertelenül –  feljegyezte gondolatait és ötleteit. A naplója nagyon érdekes, igazi kincsesbánya. Néhány naphoz csak egy-egy mondatot vagy játékos szófordulatot jegyzett fel, máskor viszont egész történeteket írt bele a füzetekbe. Naplóját olvasva beleláthatunk jól ismert figuráinak születésébe, de beleshetünk személyes élményeibe, emlékeibe, álmaiba, belső vívódásaiba is. 

Gyermekkorom fái mély benyomást gyakoroltak rám. Ma is nagyon fontosnak érzem őket, holott az egy Nagyszederfán kívül egyetlenegy sem létezik közülük. Azazhogy léteznek, itt, bennem. Amíg én létezem, léteznek a fák is.

Olvasd el ITT. 

gardonyi.jpg4. Gárdonyi Géza: Titkosnapló

Gárdonyi Géza titkosírással írt naplója évtizedeken át izgatta az irodalomtörténészeket, tartalmát azonban sokáig nem tudták megfejteni. Úgy őrizgették akár egy relikviát, de egyre kilátástalanabbnak tűnt, hogy egyszer rájövünk, mi lehet benne. Találgatások persze voltak bőven, mindenki úgy gondolna, hogy komoly titkok lapulhatnak a füzetekben. Végül az egri múzeum felhívást tett közzé a titkos jelek megfejtésére. A feladatra 22-en jelentkeztek is és közülük ketten végül sikerrel jártak. Gárdonyi játékosan titkosított naplójába és egyéb jegyzeteibe ma már bárki belekíváncsiskodhat. 

1921. Mária 24. Ma állapítottam meg teljes precizitással, hogy örök művek csak azok az irodalomban, amelyek minden korú, minden műveltségi fokú emberben azonos rezgést keltenek. Tehát a nagy mélységű művek, az örök emberi érzések azon művei, amelyek a végtelenséggel érintkeznek.

Olvasd el ITT. 

5. Kertész Imre: Gályanaplókertesz.jpg

Magyarország irodalmi Nobel-díjasa, Kertész Imre folyamatosan készített feljegyzéseket az olvasmányairól, gondolatairól és személyes gondjairól. A Gályanaplóból életének három évtizedét ismerhetjük meg részletesebben, az írások az 1961 és 1991 közötti alkotói időszakot ölelik fel. Kertész Imre maga napló-regénynek definiálta a szövegegyüttest: „Napló, mert harminc éve vezetett följegyzéseimből áll; és regény mert végül is egy megtett útról tanúskodik. Formája, tartalma az epika örök alapképlete: a hős kihajózik, vándorol, majd megérkezik valahová. A klasszikus minta szerint persze haza kellene érkeznie. Hősöm számára azonban ez a fogalom – akárcsak mind a többi – meglehetősen problematikussá vált.” A Gályanapló nem annyira az élet gyakorlati részéről, a mindennapok megörökítéséről szól, sokkal inkább egyfajta szellemi kalandozás. 

1964 A művésznek éppolyan lelkiállapotban kell elkezdenie művét, mint amilyenben a bűnöző elköveti a tettét: Degas. – Ez a kérdés egyik fele; a másik, hogy jobb művészekkel manapság már úgy is bánnak a hatóságok, mint bűnözőkkel.

Olvasd el ITT. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.