Olyan fullasztó és zárt regényt írt Papp Sándor Zsigmond, hogy a Gyűlölet felénél már én sem kaptam levegőt, pedig edzett vagyok az Erdély+diktatúra+családtörténet témában (tavaly mi nagyon szerettük Vida Gábor és Tompa Andrea könyveit). Ez a könyv nem engedi, hogy szeressék, mert iszonyatos erővel tör ki belőle a megalkuvás, az árulás, a gyűlölet, a fájdalom, a kudarc és a tehetetlenség. Az erdélyi kisvárosba érkezik Budapestről Loboncz Márton, aki anyja halála után találkozni akar rég nem látott apjával. Márton szülei és nagyszülei történetét mesélik el külső nézőpontból egy másik szálon. A Gyűlölet a hét könyve akkor is, ha boldogabbak nem is lettünk tőle.
Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet
Jelenkor, 2018, 476 oldal, 3499 HUF
Az előző nagyregény, az erdélyi bérház történetét elbeszélő Semmi kis életek jó kritikát kapott, külföldön is megjelent. A Gyűlölet hasonlóan komoly vállalkozás (470 oldal), viszont sokkal kegyetlenebb, mintha ennek a bezártságnak saját nyelve lenne, de legalábbis minden szó oxigénhiányos környezetben lesz kimondva. A család saját reménytelenségének a foglya, mintha egyre kisebb dobozba zárnánk őket, hogy semmiképp ne szabadulhassanak ki: a diktatúrában nem hagyhatják el az országot, a párt mondja meg, kinek hol kell élnie, nyomasztó kis lakásban, be kell lépni a pártba, és ha ez nem lenne elég, hasonló fojtogató keretet hoz létre a kisebbségi lét vagy a család is. Képtelenség kitörni, de ezt nehéz belátni, mert ha belátjuk, akkor minek élünk?
A szinte banálisan, egy tarkóra mért ütéssel induló Gyűlölet térben és időben utaztat: a Budapestről az erdélyi Dreghinbe érkező építészmérnök, Márton az apjával akar találkozni, és lépésenként kerül hozzá közelebb a falusi nyomozás során. Az apja mindig is elsősorban hiányában volt jelen életében, ezért is hívta Márton anyja Láthatatlan embernek. Ha valaki nincs jelen, akkor ott elbeszélésekkel töltik ki a helyét.
A gyűlölet hibás génként öröklődik tovább
Nem könnyű a családi múltat faggatni, ha már nincs kitől kérdezni. Loboncz Márton Budapesten élő építészmérnök, aki jó évtizede maga mögött hagyta az erdélyi kisvárost, ahol felnőtt, anyja halála után azonban úgy dönt, megkeresi a börtönből szabadult, rég nem látott apját. Miközben a férfi nyomait...
Loboncz Tibor és Borbándi Mária az államvizsga előtt fél évvel összeházasodtak, amiben a szerelem mellett szerepet játszott az is, hogy a pletykák szerint a kötelező munkahelyek elosztásánál ez jó pont lehet. A diktatúrákban nem számít az ember, ezért bárkit bárhova elküldhetnek dolgozni, nincs egyéni döntés, hiszen nincs egyén se. Ezt plasztikusan elmeséli a szerző, hogy mindenki értse: a repartíció során Máriának kevés sansza van arra, hogy szülővárosában, vagy esetleg ahhoz közel maradjon. A kevés jó helyek egyike közte és barátnője, Raluca között dőlhet el, de ekkor már tudták, hogy sok múlik Munteanu professzoron, aki fenékbe szereti. A Gyűlölet 37. oldalán olvasható a fenti jelenet, amivel Papp Sándor Zsigmond bemutatja, hogy ez az élet dühítően reménytelen. És ha már elkezdte porszívóval kiszívni a levegőt szereplői életéből, akkor ebből már nem is vesz vissza. Tibor és Mária kapcsolata bonyolult és szomorú, tragédiával teli, amit csak megerősít, hogy a sokszorosan bedobozolt életük miatt képtelenek kitörni az eleve adott lehetőségek közül. Fiuk, Márton napjainkban tett utazása ezért tűnik sokszor reménytelennek, még ha érthető is, hogy talán múltja megértésével ő legalább képes lesz egy másik életet élni.
Amíg Tibor saját középszerűsége miatt kerül a Dreghin nevű kisvárosba, addig a jó tanulmányi eredményeire hivatkozva Máriának felajánlják a döntés jogát. A látszatszabadság is szabadság, és a döntés egy életre elkíséri az embert, így hát a férje után megy, a szerelmet, a reményt, a boldogságot és a biztonságot választva. Életet választottak maguknak, ami nyilván az ő dolguk, viszont az nagy kérdés, hogy fiuk, Márton képes lehet kilépni saját családtörténetéből, vagy ebben a családban van valami mérgező?
Az Osztrák-Magyar Monarchiában szolgált egykori katonák alakították ki a regény idejében 20 ezer fős, Dreghin nevű várost, ami 400 km-re található addigi életüktől. Papp Sándor Zsigmond már a Semmi kis életekben megmutatta, milyen érzékenyen tud karaktereket építeni apró, ám nagyon sűrűn elbeszélt történetekből. Az már az írói stílushoz tartozik, hogy minden mondatban a szereplők szempontjából fontos kis információmorzsák hangoznak el, de nem tolakodóan. Megismerjük a család felmenőit, a szomszédokat és a várost is. Az új élet már román közösségben kezdődik el, Tibor lelkesen veti bele magát a kormány számára oly fontos völgyhíd megtervezésébe. Az olvasó Tibornál előbb megérti, hogy milyen kurva reménytelen az élete, és a sok apró hazugság, amivel becsapja magát és családját mindent mérgezni kezd.
A Gyűlölet nagyon jó ritmusú könyv, aminek az alapját Márton utazása adja meg, aki lendületesen, sok fájdalommal és dühvel igyekszik minél közelebb jutni apjához. Az olvasó ezzel párhuzamosan megérti, mit jelent, ha egy családot saját magába zárnak, hogy azt semmilyen rendszerváltás nem képes kinyitni. Papp Sándor Zsigmond fullasztó, ám szép családregényt írt egy általa teremtett, kimerítően jól ismert, megértett családról.
