Új, Kiemelt című sorozatunk célja tehetséges, de viszonylag ismeretlen prózaírók részletes bemutatása, könyvkritikákkal, interjúkkal, fényképpel. Az első bejegyzés egy Raana Raas néven író szerző, Görgey Etelka első kötetét mutatta be.
Interjú Görgey Etelkával
Fotók: Kovács Bálint
A Csodaidők szerzőjével a második kötet megjelenése után, a Könyvhéten beszélgettünk könyvírásról, kiadó-keresésről és az első kötet megjelenésének hatásairól.
Görgey Etelka végzettsége szerint teológus és hebraista, Pálfán él, lelkész, fordító, hobbiból nyelvészkedik. Immáron kétkötetes szerző, akinek regényei Raana Raas szerzői néven − a könyv írójának személye a történet része − jelentek meg. Nem írónak, „csak” író embernek tartja magát.
– Hogyan kezdtél írni?
– Fanfictionökkel kezdtem. (Fanfictionökről szóló írásunkat lásd: Harry Potter és Perselus Piton veszedelmes viszonya – Görgey Etelka fanfiction-írói nickneve Enahma – a szerk.) Az első írásom egy Star Wars fanfiction volt, mert biztos voltam benne, hogy Lucas el fogja rontani a harmadik részt. Elkezdtem írni, de úgy éreztem, hogy ez marhaság, és sosem fejeztem be. Az első befejezett írásom egy Harry Potter fanfiction volt. Akkoriban több ezer történetet olvastam angol oldalakon, ettől elég jó lett az angolom, és ezen a nyelven kezdtem el én is írni. Közben már elkezdtem foglalkozni a Csodaidők világával is. Olvastam a Harry Pottert, és feltettem magamban a kérdést, hogy miért van az, hogy a főszereplők mindig valamilyen emberfeletti tulajdonsággal rendelkező hősök. Arra gondoltam, vajon lehet-e úgy eladható könyvet írni, hogy átlagos, hétköznapi emberek, sőt, horribile dictu, vallásos emberek a hősök.
– És lehet?
– Talán igen – aki elolvasta, annak nem azért tetszik vagy nem tetszik a Csodaidők, mert vallásos a szereplők egy része.
– Ezek szerint a Csodaidők egyik fő cselekménye, a kaveniek és a „külsősök” szembenállása a vallásos és nem vallásos világ szembenállása?
– Részben… De a fő ellentét mégsem ez a két világ között. Mindig izgatott a zárt közösségek és a nyitott társadalmak viszonya; és régebben egy olyan regény megírásán gondolkoztam, ami egy amerikai, zárt, fundamentalista közösségben játszódna, és foglalkoztatott a vallásos zsidóság is, hiszen az is hasonlóan zárt közösség. De nem szeretem az ilyen konkrét áthallásokat, ezért végül nem írtam meg. És sokat kellett volna kutatni is hozzá, mert ahhoz, hogy korrektül megállja a helyét a történet, nem elég rágoogle-zni…
– És egy teljesen saját világ, a Kaven történelmét, hagyományait, nyelvét kitalálni egyszerűbb?
– Izgalmasabb. Először megírtam a Kaven kialakulását, történetét, és amikor ezt építettem, adta magát, hogy a nyelvet is kidolgozzam. Ehhez kell egyfajta perverzió: én eleve szeretem a nyelvtörténetet. Nagyon sokat foglalkoztam sémi nyelvtörténettel, az kötelező volt az egyetemen. És áthallgattam germanisztikára is, az angol, német, holland, északi nyelvek története izgalmas volt. Vannak szabályszerűségek, ami alapján változik a nyelv, engem pedig érdekelt, hogy hogyan alakul át, fejlődik egy olyan nyelv, amelyet egy olyan társadalomban beszélnek, amelyben egyszerre van jelen az állandóság és a változékonyság… De ennél többet nem tudok mondani a társadalom jellegéről, mert fontos dolgokat árulna el a következő kötetekből.
– Van egy nyelvkönyved, történelemkönyved is a Csodaidők világáról?– A „nyelvkönyvem” fent van az interneten is: nyelvtan, szintaxis, ez-az. És van egy több ezer dátumot tartalmazó kronológiám a különböző korokról és történelmekről. Nagyon idegesítenek könyvekben az időrendi bakik. Én ettől féltem nagyon, Rowlingnál is van egy-két dolog, ami magában hordoz egy csomó önellentmondást. Ezt nem akartam, megvolt előre mind a négy kötet vázlata, és az alapján dolgoztam. Ahogy írtam a történetet, kidolgoztam az időrendet, és tartottam magam ehhez.
– Milyen gyorsan tudtál kiadót találni, miután megírtad az első kötetet?
– Egy könyv kiadása hírnév, protekció és ismeretségek nélkül nagyon nehéz. Hetekig csak az e-maileket küldözgettem, írtam hetven-nyolcvan levelet, és ezek 90%-ára egy sort se válaszoltak, néhányra annyit, hogy nem kell, bár nem olvasták el a kéziratot, és kettő-három kérte be egyáltalán a szöveget. Ebből végül egy, az Animus rábólintott. Megnéztem, hogy melyek azok a kiadók, amelyeknek illeszkedhet a profiljába a Csodaidők, és oda küldtem el. Az Animushoz csak a Harry Potter miatt, hiszen ők még sosem adtak ki magyar szerzőt.
– A kiadónál tudnak a fanfictionös múltadról, jelenedről? Nem zavarja őket?
– Először nem mondtam erről semmit nekik, de most már tudják, és szerintük ez jó reklám. És valóban, a fanfictionös közösségből indult el a vásárlás, akik közülük olvasták, továbbmondták az ismerőseiknek, és így tovább...
– Az első kötet megjelenése változtatott valamennyit az életeden?
– Nem, semennyit. A faluban nem is tudják, nem hirdettem. Most talán a postán lehet majd kapni, két Danielle Steel között ott lesz egy Raana Raas. De nem is akartam, hogy változzon az életem, szeretek így élni. Az megfordult a fejemben, hogy talán jó lenne csak írással foglalkozni – de még ez sem vonz igazán.
– Csatlakoztál bármilyen magyar írói közösséghez?
– Nem. A science-fiction közösségben olyan írókör működik csak, ahol kezdő írók próbálkozhatnak a szárnybontogatással, mint például a Delta Műhely - nekem az ilyen "kezdő íróköröm" a fanfiction közösség volt, és részben még ma is az. A befutott - vagy legalábbis kiadott - írók esetén nem látom értelmét az ilyeneknek. Mit csináljak ott? Írni egyedül szoktam, írástechnikai kérdésekben a szerkesztőmhöz fordulok, véleményt az olvasóktól várok, beszélgetni pedig ott van a férjem, a barátaim. Különben sem tartom magam írónak, csak olyan embernek, aki néha ír is, arról nem is szólva, hogy az emberek akkor szeretnek egy könyvet, ha jó, és nem akkor, ha az írója az Írószövetség vagy más írói kör tagja.
– Szó volt a sci-firől, de a Csodaidők műfaja vitatott sci-fi-kedvelő körökben. Te mit mondanál, milyen műfajú?
– Hú… Sci-fi… Talán. De egy általam nagyon kedvelt sci-fi író, László Zoltán szerint például nem az. Ha, teszem azt, Ray Bradburyt sci-fi-írónak tartjuk, akkor talán a Csodaidők is sci-fi. Esetleg családregény, mivel egy család életén keresztül mutat be egy nagy változást.
– Ha már szó volt a műfajról, megkérdezem, hogy miért ez lett a cím. Nem tűnik túl sci-fisnek…
– Az első könyv elején lévő Szophoklész-idézet miatt („Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb”). A „csoda” szó a görögben nagyon sok mindent jelent. A deos, az isten szóból képezték. És az isteni egyszerre félelmetes, ijesztő, hatalmas, bámulatot keltő, és Antigoné ezt az emberre mondja. Szerintem az összes szereplőm csinál baromi nagy hibákat, és a maguk módján kicsit félelmetesek is tudnak lenni. Közben azonban rájöttem, hogy ez iszonyú bamba cím; semmit nem árul el a könyvről, inkább olyan, mintha mesekönyv lenne. Pompor Zoltán azt a címet adta a kritikájának, hogy „Elfújta a napszél”. Végül is az Elfújta a szél is családregény, egy család életén keresztül mutatja be, ahogy a szereplők életében a világ, amelyet addig jól ismertek, a feje tetejére áll. Elfújta a napszél. Tök jó cím. Talán ezt kellett volna adnom…
[Kovács Bálint]
