Imogen Hermes Gowar sikerregénye a 18. századi Angliában játszódik, az atmoszférája mégis közelebb áll Zola Nanájához, mint ahhoz a világhoz, amit Jane Austen könyveiből ismerünk. Utóbbi révén ugyanis van némi fogalmunk arról, hogy mennyire behatárolt mozgástere volt akkoriban a fiatal nőknek, ismerjük a bálok, a szalonok és pletykák világát, ahogy sejtjük azt is, hogy milyen hatása volt a befolyás-pénz-hírnév hármasának az emberek életére. Az Austen-regényekből megismert György-korabeli Anglia züllöttsége azonban semmi ahhoz képest, amiről A hableány és Mrs. Hancockban olvashatunk. Ez a történet a nőknek egy teljesen más rétegét mutatja be: azokat, akik – különféle okoknál fogva – férfiak nélkül maradtak, és így teljes anyagi kiszolgáltatottságba kerültek. Akik kénytelenek voltak önállóan fenntartani magukat egy olyan társadalomban, ahol a nők nem dolgozhattak és nem lehettek függetlenek. És akiknek éppen ezért nem volt más választásuk, mint áruba bocsájtani az egyetlen értéküket, amijük maradt: önmagukat.
Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
Fordította: Borbély Judit Bernadett 21. Század Kiadó, 2018, 494 oldal, 4990 HUF
A hableány és Mrs. Hancock jól sikerült keveréke a történelmi és a mágikus realista regénynek. Nagyon pontosan idézi meg annak a kornak a hangulatát, amiben játszódik: a szóhasználatot, a ruhákat, az épületek berendezését, a különböző társadalmi csoportok viselkedését és megítélését. Mindemellett a regénynek van egy erős feminista üzenete is, a középpontjában egyértelműen a nők helyzete áll, illetve az, hogy mi történik azokkal a lányokkal, akik apa és férj nélkül maradnak. A szereplők kiszolgáltatottságát és vágyaik beteljesületlenségét Gowar egy fantasztikus történetbe csomagolta, életüket csodákkal szőtte tele. Ugyanakkor csavart egyet a varázslat szerepén: a csodák többnyire nem adják meg mindazt, amire az ember számítana.
A regény cselekménye két szálon fut. Az egyik egy megözvegyült, középkorú kereskedő, Mr. Hancock sorsát meséli el, akinek egyhangú hétköznapjait egy furcsa esemény töri meg. 1785 szeptemberében beállít hozzá egyik kereskedőhajójának kapitánya és elújságolja neki, hogy a hajót a rakománnyal együtt elcserélte egy nem mindennapi lényre, egy sellőre. Mr. Hancock nem túlzottan örül a kedvezőtlennek tűnő cserének, de aztán idővel kiderül számára, hogy a szerzemény szenzációszámba megy és éppen ezért értékes is. Miután a sellőnek egész Londonban híre megy, felkeresi őt a legexkluzívabb nyilvános ház madámja, Mrs. Chapell, aki rengeteg pénzt ajánl azért, hogy a lényt saját köreiben mutogathassa. Az események egy pillanat alatt magukkal sodorják a szigorúan üzleti alapon döntéseket hozó Mr. Hancockot, aki aztán azon kapja magát, hogy ő és a sellője egy forró és züllött orgia közepébe csöppennek.
A regény másik cselekményszálának középpontjában a huszonéves Angelica Neil alakja áll, akinek személyisége sok szempontból Zola Nanájára emlékeztet. Könnyűvérű, kacér, furfangos, mindig tele van kívánságokkal és nagyon határozott véleménye van a világról. A lány múltjáról azt lehet tudni, hogy azért került fiatalon az utcára, mert édesapja eltűnt (vagy lelépett, nem tudni). Szépségének és csáberejének köszönhetően azonban idővel ünnepelt kéjhölgy lett és még egy módos pártfogója is akadt, akinek hála jómódban és biztonságban élhetett – persze némi ellenszolgáltatás fejében. Amikor megismerjük őt, sorsa épp egy szerencsétlen fordulóponthoz érkezett, kitartója ugyanis sajnálatos módon elhalálozott, így anyagilag ismét nehéz helyzetbe került. Mivel a nyilvános házba visszatérni nem akar, úgy dönt, hogy „szabadúszó” prostituált lesz és önállóan fogja eltartani magát. Visszatér a társasági életbe és mindenki tudtára adja, hogy újra szabad préda. Kapcsolati hálójának felújítása végett megy el egykori futtatója, Mrs. Chapell sellőbáljába is, ahol összeismerkedik a városszerte emlegetett hableány tulajdonosával, Mr. Hancock-kal.
Angelica a regény központi figurája és nagyon különleges karakter, mivel olyan utat próbál bejárni, ami nemcsak szokatlan, de a korban példátlan is: független nőként akar élni. Elutasít minden olyan lehetőséget, amely egy egyedül maradt fiatal nőnek adatott az 1700-as évek végén: nem áll be cselédnek, nem megy férjhez, nem tér vissza a bordélyházba a madám irányítása alá, és nem keres új pártfogót sem, aki szintén csak kisajátítaná és elzárná őt a külvilágtól. Megpróbálja fenntartani magát, hogy szabad maradhasson. Döntése miatt azonban nehéz helyzetekbe kerül és még a társadalom ítélkezésével is meg kell küzdenie.
A regényben egyébként nem ő az egyetlen prostituált, akinek megismerjük a sorsát. Több életutat is elénk tár az író, felmutatva a szűkös választási lehetőségeket, amelyek azok előtt a nők előtt álltak, akik a társadalom peremére kerültek és akiket emiatt épp a társadalom bélyegez meg. Van köztük olyan, aki örömét leli abban, hogy férfiakat szórakoztat, van, aki csak elviseli a helyzetét, van, aki menekülőre fogja, és akad olyan is, aki végül szolgáltatásai „értékesítésének” legbiztosabb módját választja: a házasságot.
„A prostitúció minden más formáját kipróbáltam már, miért épp ezt hagynám ki? A legelőnyösebb szerződés, amelyet valaha is fölkínáltak nekem, és egy életre szól.”
A történetben központi szerepet kapó hableány-motívum is arra szolgál, hogy visszatükrözze ezeknek a nőknek a sorsát: mindazokét, akiktől elvették a szabadságát, akiket megbámulnak és mutogatnak, akiket pénzszerzésre használnak. Ezzel együtt érdekes, hogy a mitikus sellő, amelyet közszemlére tesznek a bordélyházban, közel sem úgy néz, mint amilyennek az emberek látni szeretnék. Nem tiszta, szép és ártatlan, külseje sokkal inkább vad és állatszerű. Kisugárzása melankolikus. A vágyakat és a vágyak elérhetetlenségét egyszerre testesíti meg.
„Mi vagyunk a visszavonuló tenger hosszú, sós sziszegése. Jöttünkre fölugrálnak a kavicsok, átfordulnak a kövek. Mi vagyunk a lebegve burjánzó lilás hínár. Síkosan és fényesen elfekszünk. Húzzuk, húzzuk és lerántjuk a testeket. Végtelen, gyöngéd érintésünktől megpuhul a fa, lekerekednek az élek, s a legerősebb zárak is elrozsdálnak."
A hableány tehát egyszerre vonzó és taszító, varázslatos és kiábrándító. Ugyanilyen kettősek a könyvben szereplő női karakterek is. Angelica is egyszerre hős és antihős, hiszen olyasmivel keresi a kenyerét, ami kívül áll az erkölcsi normákon, viszont mégis együttérzünk vele, mert szabadságszeretete, életigenlése és lelki ereje nem mindennapi karakterré teszi.
De ebben a könyvben pont az a legizgalmasabb, hogy senki és semmi nem fekete-fehér. Nincs olyan szereplő, aki 100 százalékban elítélhető lenne azért, amit csinál, ahogy nincs olyan figura sem, aki feddhetetlen életet él. A hableány és Mrs. Hancock nőalakjai azért sodródnak peremre, mert nem kapják meg a társadalom segítségét, nincs olyan szociális védőháló, ami megtartaná őket. Éppen ezért csak egy dolog marad nekik: a csodavárás. A történet azonban azt igazolja vissza, hogy a boldogságra annak van esélye, aki képes a saját kezébe venni a sorsát.
