Stephen King bezárja Twitterét Trump győzelme miatt

.konyvesblog. | 2016. november 09. |

Az Infinite Jest Amerikájában egy agresszív, populista rádióceleb, Rush Limbaugh lett az elnök, a The Sellout és a Citizen Amerikájában Donald J. Trump. 1986 irodalmi Nobel-díjasa (és egyben Afrika első Nobel-díjasa), Wole Soyinka már korábban bejelentette, hogy ha Trump nyer, megsemmisíti a zöldkártyáját, Malcolm Gladwell pedig egy interjúban arról beszélt, hogy Trump, aki a nyilatkozat idején még csak republikánus jelölt volt, és csak 2017. január 20-tól lesz hivatalosan az Egyesült Allamok elnöke, egy év múlva rács mögött lesz. Azt hogy az emberek nem szeretik Hillary Clintont nagyon egyszerűen magyarázta: Clinton nő, de nem úgy néz ki, ahogy az emberek elképzelnek egy női jelöltet. 

Májusban 427 író tiltakozott nyílt levélben Trump ellen, Stephen King pedig, aki az egyik leghangosabb kritikusa volt, arról beszélt, hogy ha az amerikaiak többet olvasnának, sosem választanának meg egy harcias idiótát. A választást minden választások legcsúnyábbikaként értékelte, az eredmény láttán pedig egyszerűen bezárja a boltot. 

king.jpg

Krasznahorkai László gyászol.

kr.jpg

2015 Man Booker-díjasa, Marlon James a Facebookon arra emlékeztet, hogy ma van a Kristályéjszaka évfordulója:

marlon_1.jpg

Isten óvja Amerikát, Isten óvjon mindnyájunkat, posztolta korábban JK Rowling, Twitterjén pedig összefogásra buzdít, és arra, hogy tartani kell a frontot és nem szabad hagyni, hogy mostantól a gyűlöletbeszéd legyen a normális. 

jkr_1.jpg

Samantha Shannon, akinek eddig két könyve jelent meg magyarul (Csontszüret, A Mímes Rend - Csontszüret 2.), nem tudott nem a Brexitre gondolni, amikor meglátta a híreket. Shannon szerint

Ez nem csak róla (Trumpról - a szerk.) szól. Ez arról szól, kiket bátorított fel eddig és fog ezután.

Roxane Gay-nek eddig még nem jelen meg könyve magyarul (Bad Feminist, Hunger, An Untamed State), de reméljük, ez hamarosan változni fog. Twitterén arról ír, hogy Amerikának ki kellene nyitnia a szemét, és akkor talán legközelebb nem becsülik majd alul a gyűlöletet és a félelmet. Gay véleménye, félelmei bővebben a NYTimes-on: The Audacity of Hopelessness (A reménytelenség merészsége). 

roxane.jpg

Összeállításunkat a Twitter-királynő Joyce Carol Oates rövid, velős bejegyzésével zárjuk.

jco.jpg

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.