Te melyik női írónak állítanál szobrot?

.konyvesblog. | 2019. október 22. |

szabo_magda_2.jpg

Szabó Magda szobra Debrecenben (Kép forrása)

Izgalmas kezdeményezés indult abból a célból, hogy Budapesten több nőnek lehessen szobra. A Hosszúlépés. Járunk? a Wonder Woman Budapest projekt keretében szeretne változtatni a hamis emlékezetpolitikán, amely azokat a nőket, akik felépítették és naggyá tették Budapestet, kitörli a város emlékezetéből. A tervek szerint az idén öt hősnőnek fognak szobrot állítani. Híres zsűritagok és online szavazás révén fog eldőlni, kik lesznek azok a nők, akiket viszont láthatunk majd a főváros terein. 

Tavaly nyáron az Átlátszó átfogó kutatást végzett arról, hogy Budapesten hány női szobor van és ezek hogyan ábrázolják a nőket. Az általuk összeállított adatbázis szerint a helyzet elég lesújtó: a fővárosban 1173 köztéri szobor van, és ezek közül csak 150 ábrázol nőket. Azonban ezek között is mindössze csak 35 olyan akad, amely olyan nőnek állít emléket, akiknek „neve is van”, és nem pedig meztelen dekorációs elem. A kutatás során megállapították, hogy még állatszoborból is több van Budapesten, mint női történelmi alakból.

Ezen a helyzeten akar változtatni a Hosszúlépés. Járunk? a Wonder Woman Budapest projekttel. Népszerű zsűritagok támogatásával választják ki azt az öt hősnőt, akinek szobrot fognak állítani Budapesten. Olyan emberek segítenek eldönteni ajánlásukkal, melyik hősnőnek legyen szobra, mint:

  • Cseke Eszter, dokumentumfilm-rendező, riporter, televíziós újságíró.​
  • D. Tóth Kriszta, író, újságíró, a WMN online magazin alapító-főszerkesztője.​
  • Döbrösi Laura, színész, énekes.
  • Liptay Gabriella, a KPMG marketing- és kommunikációs vezetője.
  • Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója.
  • Mautner Zsófi, műsorvezető, közgazdász, a Chili és Vanília blog szerzője.
  • Nyáry Krisztián, kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, irodalomtörténész.
  • Oltai Kata, művészettörténész, kurátor.​
  • Vecsei H. Miklós, színész, író, a POKET alapítója.
  • Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum megbízott főigazgatója

A hősnőket online szavazással, a Hosszúlépés. Járunk? Facebook oldalán választják ki, hétről-hétre 1-1 kategória győzteséről döntve. Az alábbi kategóriák jelöltjei közül lehet választani:

A szavazás végén Budapest születésnapján, 2019. november 17-én jelentik be, melyik öt hősnő szobrát állítják fel a fővárosban. ​A Wonder Woman Budapest projektjében az írók/költők közül Nemes Nagy Ágnes és Polcz Alaine van versenyben, rájuk ITT lehet szavazni. 

Míg ki nem derül az eredmény, kíváncsiságból itt, a Könyvesblogon is szavazásra bocsájtjuk a kérdést. Szerintetek melyik női írónak/költőnek kellene szobrot állítani a fővárosban? 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.