A PécsLIT 6 napon át 7 helyszínen 60 programmal várja az olvasókat

A PécsLIT 6 napon át 7 helyszínen 60 programmal várja az olvasókat

A PécsLIT Fesztivál szeptember közepén 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az érdeklődőket. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik.

ro | 2021. augusztus 30. |

Szeptember 14-19. között első alkalommal rendezik meg a PécsLIT Fesztivált: az őszi programsorozat erősíteni kívánja Pécs irodalmi hagyományait ott, ahol korábban élt, alkotott és könyvtárosként is tevékenykedett Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László. Abban a városban, amelyben már több mint hat évtizede működik a Jelenkor folyóirat, amely jelenleg is meghatározó szereplője a hazai kortárs irodalmi közegnek.

A PécsLIT Fesztivál 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az érdeklődőket. Délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok, kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák lesznek. Késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre, és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik majd. A Hild udvarban pécsi könyvesboltok standjai várják majd az érdeklődőket, ahol a PécsLIT Fesztiválra érkező szerzők kötetei is elérhetők lesznek. A megvásárolt köteteket a szerzők helyben dedikálják is.

Fiatal szerzők pódiuma – Halász Rita, Székely Szabolcs, Vida Kamilla, Puskás Panni, Bakos Gyöngyi, Mécs Anna

Nemzetközi pódium – PArt: a Pécs–Eszék tengely, Zsuzsa Bánk, Rebecca Salentin, Szalay Zoltán 

Évfordulósok pódiuma – Mészöly 100, Pilinszky 100 előadások, Fél korsó hiány már 40 éve, Mészöly: Ablakmosó felolvasószínházi előadás

Könyvtári pódium – Kukorelly Endre, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Bősze Ádám, Spiró György, Dés László, Szélkiáltó koncert, Grecsó-Hrutka Tandem koncert, Péterfy Bori

Új kötetesek pódiuma – Tolnai Ottó, Schein Gábor, Szvoren Edina, Simon Márton, Tóth Krisztina

Pécsi írók pódiuma – Méhes Károly, Balogh Robert, Horváth Viktor, Sz. Koncz István, Kiss Tibor Noé

Színház és irodalomApád előtt ne vetkőzz előadás

A fesztivál részletes programja a https://pecslit.hu vagy a www.facebook.com/pecslitfesztival honlapokon olvasható.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Örkény Egyperceseiből készítettek kisfilmeket a Pécsi Nemzeti tagjai

Van egy perced? címmel hirdette meg videósorozatát a Pécsi Nemzeti Színház. A társulat Örkény István egyperces novellái alapján forgatott rövidfilmeket.

...

Kiss Tibor Noé Pécsen lehet önmaga // Vaktérkép

Orfűn kezdte írni Kiss Tibor Noé új regényét, a Beláthatatlan tájat. Az író Budapesten és Pécsen is lakott, végül utóbbit választotta otthonának. Vaktérkép.

...

25 előadással érkezik Magyarország első online színházi szemléje, az eSzínház Fesztivál

Szeptember 17-26. között rendezik meg az ország első online színházi szemléjét, az eSzínház Fesztivált. A virtuális rendezvényen 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást láthat a közönség.

SZÓRAKOZÁS
...

Feldolgozták Stephen King legzavarbaejtőbb történetét: itt az előzetes!

Tom Hiddleston betáncol a King-univerzumba.

...

Több kaszkadőrt is baleset ért a Trónok harca forgatásán, az HBO szerint mindent megtettek a biztonságért

Az egyik kaszkadőr olyan súlyosan megsérült, hogy véget ért a karrierje.

...

Miért volt rémálom A Cápa forgatása?

Nem a nézők voltak az egyetlenek, akik rettegtek A cápa film miatt!

Hírek
...

Irvine Welsh: A dagadt picsa ma már nem oké, de talán túlságosan cenzúrázzuk magunkat

...

A tenger mellől egy kommunista országba utazunk Barnás Ferenc új regényében

...

Szörnyű családi titkokra derül fény a Wednesday 2 évadában

...

Stephen King kedvenc könyvei olyanok, akár egy kötelező olvasmánylista

...

Itt az első fotó a Dűne 3 forgatásáról

...

Nézd meg Lichter Péter avantgárd Drakula-adaptációjának előzetesét!

A hét könyve
Kritika
Az év egyik legmegrázóbb disztópiájában egy anya küzd gyermekei túléléséért
„Mintha egy királynővel találkoznál” – milyen volt az első női szupersztár mellett felnőni?

„Mintha egy királynővel találkoznál” – milyen volt az első női szupersztár mellett felnőni?

Tamara de Łempickát a dédunokája a leghíresebb ismeretlen festőnek nevezi. Interjú csillogásról és kitartásról.