Traumatikus élményekről vallottak a nők, akiket Neil Gaiman szexuálisan bántalmazhatott

Traumatikus élményekről vallottak a nők, akiket Neil Gaiman szexuálisan bántalmazhatott

Több nő titoktartási szerződést írhatott alá, és a molesztálások az író fiának jelenlétében is előfordulhattak. Újabb részletek derültek ki Neil Gaiman bántalmazási ügyéről. 

ta | 2025. január 14. |

Tavaly júliusban a Tortoise Media hatrészes podcastjában, a Mesterben öt nő vádolta meg szexuális zaklatással Neil Gaiman brit írót (erről ITT és ITT írtunk), most pedig a New York Magazine munkatársának nyolc nő hasonló tapasztalatokról számolt be, négyen közülük már megszólaltak a podcastban is.

Traumatikus élményekről vallottak

Egyikük, Scarlett Pavlovich arról vallott: 22 évesen ismerkedett meg az író volt feleségével, Amanda Palmerrel, barátok lettek, majd néha bébiszitterkedett a családnak.

Azt állítja, éppen az ötéves gyerekre várt, amikor Gaiman szexuálisan bántalmazta. A férfi egy fürdőt ajánlott fel neki a kertben, majd nem sokkal később a meztelen férfi is megjelent a kádban, ahol a nő tiltakozása ellenére molesztálta. Szerinte

olyanokat kért tőle, hogy „mesternek” szólítsa és hogy „jó kislány” legyen.

Pavlovich más alkalomról is beszélt, amikor az író nem kívánt módon közelített felé: szavai szerint volt, hogy a férfi vajat használt síkosítóként és a nőt szolgának nevezte. 

Pavlovich szerint az is előfordult, hogy az író fiának jelenlétében történtek a bántalmazások, de ezt a másik oldal tagadta. Ennek ellenére még tartotta a kapcsolatot a férfival, egy alkalommal meg is nyugtatta, hogy a kapcsolatuk közös megegyezésen alapul. Végül viszont a cikk szerint a helyzet odáig fajult, hogy a nő egy titoktartási szerződést írt alá, 9200 dollárt fizethettek neki. 2023 januárban a nő a rendőrséghez fordult, de az ügyet azóta lezárták.

Egy másik nő, aki a cikkben csak a Caroline nevet használta, szintén Gaimanéknak dolgozott bébiszitterként. 2017-ben alakult ki viszony közöttük. A nő állítása szerint egy alkalommal meseolvasás közben elaludt a férfi ágyában, majd amikor Gaiman visszatért, állítólag befeküdt a kisfiú mellé, és átnyúlt a gyereken a nő keze után, hogy a péniszére tegye. Caroline erre kiugrott az ágyból.

Úgy emlékszik, ekkor arra gondolt, hogy valami nagyon nincs rendben a férfival.

2021 decemberében a nő szerint 5 ezer dollárt ajánlottak fel neki, hogy aláírja a titoktartási szerződést, ő viszont 300 ezer dollárt kért, amit megkapott. Az író képviselői erre úgy reagáltak, hogy a nő kezdeményezte a szexuális viszonyt, és tagadták, hogy a férfi a fia jelenlétében közeledett volna szexuálisan a nőhöz.

Kendra Stout 18 évesen ismerkedett meg a férfival egy író-olvasó találkozón Floridában. Három évvel később, 2007-ben kezdtek viszonyt, a nő szerint Gaiman megerőszakolta egy utazás alatt, miközben sorozatosan nemet mondott neki, mert egy csúnya felfázása volt. A cikk szerint a nő októberben a rendőrséghez fordult.

Katherine Kendall 22 éves volt, amikor 2012-ben először találkozott Gaimannal, ő azt állítja, hogy a férfi megpróbálta bántalmazni a turnébuszban, miután a nő nem akart vele szexelni. A cikk szerint

a férfi évekkel később 60 ezer dollárt fizetett neki terápiára, hogy „helyrehozza az okozott kárt”.

Mint azt korábban írtuk, Neil Gaiman zaklatási ügyének az Elveszett próféciák is áldozatául esett, egy teljes harmadik évad helyett egyetlen 90 perces résszel fejezik be a sorozatot. És a nyár végén két másik Gaiman-mű adaptációját is leállították: a Netflix bejelentette, hogy nem készül második évad a Halott Fiúk Nyomozóirodából, bár a döntést az alacsony nézőszámmal indokolták. Ezután pedig a Disney jegelte A temető könyve című YA-regény filmváltozatát.

(Variety, Vulture)

Nyitókép: Neil Gaiman - Forrás: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Neil Gaiman zaklatási ügyének az Elveszett próféciák is áldozatául esett

Az Amazon Studios döntött az Elveszett próféciák című sorozat harmadik évadáról, melynek munkálataiban Neil Gaiman is részt vett.

...

Neil Gaiman zaklatási ügye miatt meghiúsulhat egyik könyvének filmváltozata

A Disney leállította Neil Gaiman egyik YA regényének előkészületeit, részben az írót ért súlyos vádak miatt.

...

Neil Gaimant már négy nő vádolja szexuális zaklatással

Két újabb áldozat állt elő. Az egyik esetben Neil Gaiman a nő szorult helyzetével élt vissza, és erről bizonyítékok is vannak.

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Hírek
...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.