Morpheus visszatér, de még hogy: Sandman Overture

Rusznyák Csaba | 2013. október 31. |

Évtizedek, de legalábbis hosszú évek után visszatérni egy hatalmas klasszikussá, hivatkozási alappá vált alkotáshoz, ami úgy beleégette magát a popkultúrába, mint billog a marha farába, kockázatos lépés, sokszor botlás és pofára esés a vége. Akkor szinte biztos, ha más szerzők veszik kézbe az említett klasszikust (rád nézek, Before Watchmen, és nagyon csúnyán!), de akkor is nagy rá az esély, ha maga a mű atyja veszi fel történetének fonalát (rád nézek, Stephen King, nem sokkal szebben!). Neil Gaiman ráadásul alig írt képregényt az utóbbi években, és sokunknak kérdéses volt, hogy a 70 részig futott Sandman feltámasztása mennyire lesz az elődhöz mérhető, vagy akár csak releváns – nincs annál rosszabb, mint amikor egy szerző saját régi sikere hulláján lovagol. Szerencsére Gaiman eleve csúcsformában van idén, úgyhogy a hatrészes Overture szerdán megjelent első száma a lehető legnagyobb bizakodásra ad okot.

The Sandman - Overture (2013-) 001-002.jpg
A képregény kultúráját, elfogadottságát merész és ambiciózus ecsetvonásokkal átrajzolt, 1988-ban elstartolt széria jelentőségét képtelenség eltúlozni, és noha az új minisorozatnak, pusztán a körülményekből adódóan, nyilván esélye sincs hasonló kulturális sokkba rázni az olvasókat, az látszik az első részen, hogy nem pusztán egy „na jó, csináljunk folytatást, mert épp nincs más dolgunk, és jól jön a pénz” attitűd szülte. És a folytatás valójában előzmény: az Overture azt az eposzi történetet meséli el, aminek átélése után a fizikailag-lelkileg megtört Álom, más néven Morpheus olyan könnyű préda volt az eredeti képregényfolyam elején, hogy néhány másodrangú okkultista évtizedekre foglyul ejthette.

The Sandman - Overture (2013-) 001-010.jpg

A „megtört” enyhe kifejezés. A comic a főszereplő halálával kezdődik, ami egy távoli bolygón, intelligens növények álmában éri. Testvérei, Végzet és Halál arról beszélnek, hogy Morpheus nincs tudatában saját elmúlásának, és ennél több segítséget egyelőre nem kapunk ahhoz, hogy belőjük, az élet, az álom és a halál mely szegletében játszódik a történet – a végén viszont találkozunk egy rakás, más világokból származó Morpheusszal, ami már sejteti, milyen pofátlanul grandiózus húzásokra készül Gaiman. 


The Sandman - Overture (2013-) 001-004.jpg
Az Overture, ahogy várható volt, összefésül egy sor, már ismert karaktert, szituációt és történetelemet (felbukkan a félelmetes Corinthian is), de szerencsére nem csupán annyiról van szó, hogy ezeket a szerző jól összekeveri, és hozzájuk csap valami alibitörténetet, hadd adja el az idén éppen 25 éves fantáziavilág önmagát (új olvasónak egyébként nem feltétlenül ajánlott a comic – valószínűleg elveszik benne). Gaiman szárnyaló fantáziája a kozmikus léptékekben gondolkodó nyitó- és zárójelenet közt is valósággal tombol, akár a narráció megfogalmazásáról van szó, akár a visszatérő vagy új szereplőkről (mint a beszédes nevű George Portcullis, akit azonban csak álmában hívnak így, amiben Morpheust szolgálja), akár a cselekmény folyásáról. Mindig is nagyszerűen írt, az egyszerre mesés, horrorisztikus és drámai Overture pedig valósággal ragyog történetmesélési erejétől, könnyedségétől és eleganciájától.

The Sandman - Overture (2013-) 001-013.jpg
De az érdem legalább annyira a rajzolóé is, mint az övé, ami a Sandman estében ritka erény, hiszen a klasszikus szériának éppen az inkonzisztens vizualitása volt a legfőbb gyengéje – a képek csak hébe-hóba tudtak felnőni Gaiman látomásához. J. H. Williams azonban a jelenlegi amerikai képregényes szcéna egyik legegyedibb látásmódú művésze, stílusos, markáns rajzai eleve tiszteletet parancsolóak, az oldalstruktúrái pedig lélegzetelállítóak. Gyönyörűen vad, a mesteri Dave Stewart által színezett, túlvilági képeit minden túlzás nélkül, mintha a Sandmanhez találták volna ki – sokkal jobban érvényesülnek, sokkal nagyobb hatásuk van itt, mint egy Batwomanben.

Az Overture az év legígéretesebb képregénye –kéthavi megjelenése miatt csak jövő ilyenkor olvashatjuk el az utolsó, hatodik részt, de erre megéri várni: az amerikai comic néhány legnagyobb tehetsége szövetkezett az elvarázsolásunkra.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál
...

Nádas Péter: A Párhuzamos történetek nem tud véget érni

Nádas Péter a Tavaszi Margón sok kételyt eloszlatott a regénnyel kapcsolatban: megtudtuk, milyen volt megírni Kristóf és Gyöngyvér maratoni szexjelenetét, milyen volt a szerkesztés, sőt azt is, miért gondolta az egykori gépírója, hogy az író megőrült.

...

Milyen ma magyarnak lenni külföldön? – Nádasdy Ádám a Margón

Anglia szemmagasságból és Magyarország a szigetországból nézve Nádasdy Ádám új kötetében, a Londoni levelekben.

...

Szaniszló Judit: Annyira jelentéktelenek vagyunk, mégis mindannyiunk története roppant izgalmas

A másik ember egy bérház lakóinak életét mutatja be a covid alatt, miközben árnyaltan beszél magányról, egyedüllétről és társadalmi kérdésekről. Kötetbemutató a Margón. 

...

Spiró György: A Fogság megírása maratonfutás volt, nem ajánlanám mindenkinek

Az idén 20 éves Fogságról Valuska László kérdezte Spiró Györgyöt a Tavaszi Margó Fesztiválon.

...

A mű, ami alatt „háromszor szakad be az asztal” – 20 éves Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényfolyama

Nádas Péter gigantikus kelet-európai eposza újraírta a regény és az igazság fogalmát, miközben megmutatta, hogy a történelem nem a lapok között van, hanem a mozdulatainkban, a vágyainkban, a legmélyebb gondolataink között.

...

Marék Veronika, aki miatt a japán gyerekek magyar oroszlánnal alszanak

Hatvan éve megjelenő kötetei közül az elsők épp olyan olvasottak, mint a legfrissebbek. Ő Marék Veronika, Boribon, a kockásfülű nyúl és Kippkopp megteremtője.