Közösségi finanszírozással vennék meg Blake házát

.konyvesblog. | 2014. szeptember 12. |

Közösségi finanszírozással az elmúlt hónapokban gyűjtöttek már készülő könyvekre, újradizájnolt Bibliára, olvasásösztönző alkalmazásra, legutóbb pedig éppen néhány napja írtunk arról, hogy egy magyar képregény-sorozat is így jelenne meg. Angol aktivisták egy csoportja most azonban arra gyűjt, hogy egy házat vegyenek meg. De nem akármilyet, hanem egészen konkrétan azt a házat, ahol annak idején William Blake élt és dolgozott.

Az ingatlan a Felpham nevű faluban található; Blake állítólag itt kezdett bele Milton című nagyszabású művébe, és ha hinni lehet az irodalmi pletykáknak, akkor ez volt az a ház is, ahol a feleségével meztelenül ücsörögve hangosan olvastak fel Milton Elveszett paradicsom című művéből.

A házat tavaly hirdették meg 650 ezer fontért, ezt az árat a Blake Társaság 520 ezer fontra lealkudta. Az összeget október végéig kell előteremteniük, ez az idő azonban kevés ahhoz, hogy pályázzanak, ezért szeptember 19-én internetes crowdfunding kampányt indítanak. Utóbbit olyan hírességek is támogatják, mint Stephen Fry, Alan Moore és Russell Brand.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.