Nádas, Anima és 182 kiállító a 93. Ünnepi Könyvhéten

Nádas, Anima és 182 kiállító a 93. Ünnepi Könyvhéten

ro | 2022. június 03. |

Június 9-én, csütörtökön, 16 órakor a Tűzoltózenekar térzenéjével veszi kezdetét a 93. Ünnepi Könyvhét, majd Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke köszönti a közönséget. Ezután a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, ahol bemutatják a díjazott könyveket és alkotóikat. Ezt követően Nádas Péter író nyitja meg a Könyvhetet a Vörösmarty téren. A programokat Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje zárja.

A Könyvhéten 176 könyves pavilonban 182 kiállító könyvei közül válogathatnak majd az érdeklődők. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 8 óra között több mint 60 könyvbemutató beszélgetés lesz. Idén rendhagyó módon a szervezők egy gyereksarokkal készülnek a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat. A Duna-korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is.

A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot: pénteken fellép a Szefárd trió, szombaton pedig az Anima Sound System. A négy nap alatt a szervezők közel 1000 dedikálásra számítanak. A részletes program megtalálható az Ünnepi Könyvhét weboldalán, és már közzétették a Könyvheti Jegyzéket, amely idén a 2022 áprilisától megjelent magyar nyelvű és szerzőjű, első kiadású kiadványokat; a kiadók magyar szerzők műveiből összeállított, 2022. első negyedévében megjelent ajánlatait; valamint a külföldi szerzők január 1. óta megjelent elsőkiadású könyveinek címlistáját tartalmazza. Elkészült a Könyvheti Prospektus, ahol részletesebb tájékoztatást kapnak az olvasók a kiadványokról.

Június 9-én délben lesz a nyitás, és naponta reggel 10-től este 7-ig lesznek nyitva a könyvárusító pavilonok.

Forrás: MKKE

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nádas Péter nyitja meg az idei könyvhetet

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet 2022. június 9-12. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén.

...

Ezek a 2022-es Könyvfesztivál és Könyvhét időpontjai

Ha a vírus és a papírhiány is úgy akarja.

...

Nádas Péter, Tóth Krisztina, Bereményi Géza, Péterfy Bori és az Alkalmáté a Margó Irodalmi Fesztiválon

Június 9-12. között a Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált

Kiemeltek
...

Margó-díj 2026: ezek a könyvek szállnak versenybe (1. rész)

Cikksorozatban mutatjuk be a Margó-díj pályázatára benyújtott könyveket. Első rész.

...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Hírek
...

Háy János 100 napba sűrítette az élet egészét

...

Újra népszerű lett egy 30 éves sci-fi, amely mintha megjósolta volna a jövőt

...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

...

20 év után egy nap a férjed bejelenti, hogy elhagy: Érkezik az Idegenek című bestseller!

...

Stephen King fia Budapestre jön!

...

Dobby „sírján” át haladt volna az áramkábel, a Harry Potter-rajongók nem hagyták