Kamala Harrisről szóló könyvek - konyvesmagazin.hu

Kilőttek a Kamala Harris-könyvek eladásai, mindenkit ő érdekel

Minden olyan kötet iránt jócskán megnőtt a kereslet, amit Kamala Harris amerikai alelnök írt, vagy róla szól.

ki | 2024. július 29. |

Miután Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelölti (és ezzel együtt a választási) versenyből, maga helyett pedig Kamala Harrist támogatja, nagyon megugrott az érdeklődés az alelnök iránt – ez meglátszik az Amazon eladási listáin is.

De milyen könyveket írt ő, és milyen kötetek szólnak a politikusról, aki nagy valószínűséggel Donald Trump kihívója lehet a novemberi amerikai elnökválasztáson?

Kamala mint szerző

Hivatalosan csak augusztus második felében, a Demokrata Párt jelölőkongresszusán dől el, hogy Kamala Harris lesz-e a párt elnökjelöltje. Bár eddig sem számított ismeretlen arcnak, a Biden visszalépését követő napokban Amazonon

közel 60,4 százalékkal ugrottak meg Harris 2019-es memoárjának eladásai

– és azóta is vezetik a női életrajzok sikerlistáját. 

Kamala Harris eddig három könyvet írt. Első kötete, a Smart On Crime (Kb. Okosan a bűnözés ellen) inkább szakkönyv, 2009-ben jelent meg és Joan O'C. Hamiltonnal közösen jegyzi. Akkor még San Francisco kerületi ügyésze volt, és az foglalkoztatta, hogy hogyan lehet fejleszteni a bűnüldözést, miközben azt is meg kellene akadályozni, hogy az elkövetőkből visszaeső bűnözők váljanak.

Tíz évvel később adták ki memoárját, melynek címe The Truths We Hold: An American Journey (Az általunk vallott igazságok: Egy amerikai út). Ebben elmeséli, hogyan nőtt fel egy indiai és egy jamaikai bevándorló gyermekeként, és hogy

milyen leckéket tanult meg a társadalmi igazságosságról és az együttérzésről Oaklandben töltött ifjúsága alatt.

A kötetből készült egy 12-15 éveseknek szóló, könnyített verzió is, mely most a kamaszoknak szóló életrajzok toplistáját vezeti Amazonon.

Harris harmadik kötete 2021-ben jelent meg: a Superheroes Are Everywhere egy gyerekeknek szóló képeskönyv, melyet saját kiskori, szuperhősök iránti rajongása ihletett. A kötettel abban szeretne segíteni a legkisebbeknek, hogy megtalálják a saját hangjukat, miközben arra is rávezeti őket, hogy mindenkiben ott lapul az erő ahhoz, hogy jobb hellyé tegye a világot – szuperhősköpeny nélkül is. Ebben a videóban fel is olvas belőle:

És mint téma

Kamala Harrisről két gyerekkönyv is készült, az egyik a Little Golden Book-sorozatban, a másik pedig a Kicsikből nagyok-sorozatban (utóbbinak számos kötete elérhető magyarul is, bár ez pont nem). Kiderül belőlük, milyen út vezetett a Fehér Házig a gyerekkorától a jogi tanulmányain és szenátorságán át.

A felnőtt közönség egyelőre egy életrajzot, a Kamala útját olvashatja róla (magyarul is kiadták, itt beleolvashatsz). A nem hivatalos életrajz szerzője Dan Morain, a Los Angeles Times újságírója, aki egészen karrierje kezdete óta tudósít Harris munkásságáról.

A riporter könyvéből kiderül, hogy milyen értékeket vall a jelenlegi alelnök és mik a prioritásai,

milyen emberekkel veszi körül magát és milyen problémákat tud jól megoldani.

De Morain beszámol arról is, hogy Harris milyen hibákat vétett, milyen kockázatokat vállalt és milyen merész lépéseket tett a csúcsra vezető úton.

(Rolling Stone)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kamala Harris első nagy beszédét igazán erősre írták, csak aztán nem azt mondta el

Dan Morain, a veterán újságíró végigkövette Kamala Harris 25 évnyi, kaliforniai munkásságát és a felemelkedését. Olvass bele az életrajzi kötetbe!

...

Donald Trump felesége is beszáll a Trump család memoárbulijába

Ősszel jelenik meg Donald Trump feleségének Melania című memoárja, ami az egykori first lady irodája szerint erőteljes és inspiráló történet Melania Trumpról.

...

Trump hagyná meghalni a fogyatékkal élőket, állítja könyvében a volt elnök unokaöccse

Donald Trump unokaöccsének könyve jövő héten jelenik meg, az eddig nyilvánosságra került részletek alapján okozhat kellemetlen perceket az elnökjelölt kampánycsapatának.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

Hírek
...

Minden jó, ha a vége jó: ismét jelentkezett a Dragománnal levelező érettségiző diák

...

Elfogadnád David Lynch rendezői székét vagy a Twin Peaks legendás piros függönyét az otthonodba?

...

Kíváncsi vagy Karikó Katalin Nobel-díjára? Most te is megtekintheted

...

A Telex újságírójának könyvében a szakadék felé száguld a világ

...

Ebben az államban törvénnyel akadályoznák meg a könyvbetiltást

...

Megérkezett a Marék Veronika életét bemutató dokumentumfilm előzetese!

Olvass!
...

Elég egy szenvedélyes nyári éjszaka, hogy megváltozzon a sorsod - Olvass bele Harlan Coben új krimijébe!

Egy meggyilkolt menyasszony, egy nyomozó és egy lány, aki miatt minden elromlott egy szenvedélyes éjszakán.

...

Ezen a szigeten a halál bábáját is segítségül lehet hívni – Olvass bele Rachel Cusk új regényébe!

Megérkezett Rachel Cusk brit írónő új regénye, a Parádé. Olvass bele!

...

Az anyaság válságát még a keresztény hit sem tudja megoldani - Olvass bele Ongjerth Hanna regényébe!

Mikor válik valakiből anya? És mikor kell elkezdeni félnie, hogy még mindig nem szereti a gyerekét? 

Listák&könyvek
...

6 afrikai fantasy, ami sötét, mágikus világokba visz

...

A cél a Balaton, de késik a vonat? Könyveket ajánlunk az utazáshoz!

...

5 lebilincselő balatoni krimi a vízpartra