Jövőre érkezik Asimov Alapítványának feldolgozása

Hatalmas hír a sci-fi rajongóknak, hogy Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának végre tényleg elkészül a feldolgozása. Már két évvel ezelőtt írtunk róla, hogy az Apple megnyerte a megfilmesítési jogokat, és David S. Goyer és Josh Friedman lesznek az adaptáció producerei. Akkor még nem sok információt lehetett tudni, most viszont már biztos, hogy a sorozat első évada tízrészes lesz és 2021-ben kerül a képernyőkre. Ráadásul már megérkezett az első teaser is, mutatjuk!

Könyves Magazin | 2020. június 23. |

Asimov világhírű Alapítvány-trilógiája az egyik legjobb sci-fi sorozat, amit valaha írtak. Azt kutatja, befolyásolható-e a matematikai módszerekkel kiszámított jövő. A saga brilliáns tudósok és matematikusok nemzedékeit követi végig, akik azon dolgoznak, hogy valahogy meg tudják védeni az emberi faj kollektív tudását, ha egyszer összeomlik a civilizáció, ami Hari Seldon pszichohistorikus szerint 500 éven belül bekövetkezhet. A művet évek óta szerették volna adaptálni, többek között Jonathan Nolan és Roland Emmerich is próbálta megszerezni a jogokat.

Asimov Alapítvány trilógiáját is fellőtték az űrbe a Teslával - Könyves magazin

Elon Musk pár napja elterelte a világ figyelmét, és rávette az embereket, hogy egy őrült/zseniális fickóról beszéljenek, aki fellőtt egy autót az űrbe. A Tesla-reptetésnek természetesen irodalmi vonatkozása is van, ugyanis az autóval együtt felküldték Isaac Asimov Alapítvány trilógiáját is. Ez a nap a pszichohistória jegyében telik, ugyanis az Alapítvány-történeteknek épp ez a szervezőeleme.

Az Alapítványból készülő sorozat az ajánlója alapján elég nagy volumenűnek tűnik. A látványvilága legalábbis nagyszabásúnak ígérkezik és felbukkan néhány jó nevű színész is a főszereplők közt (Lee Pace, Jared Harris, Leah Harvey, Laura Birn, Terrence Mann, Casian Bilton). Az ajánlóban David S. Goyer azt mondja, a trilógia elképesztő hatással volt a Star Warsra, és hogy évek óta dolgoznak azon, hogy adaptálni tudják.

Nézd meg, milyen lesz a sorozat:

Forrás: Tor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

35 évvel ezelőtt Asimov megjósolta, hogy milyen lesz 2019

...

Asimov Alapítvány trilógiáját is fellőtték az űrbe a Teslával

...

A Csillagok között társírója Asimovot adaptál

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni