Hogyan építette Petőfi saját imázsát?

Hogyan építette Petőfi saját imázsát?

A 26 évesen elhunyt költőről rekordszámú kép készült: Petőfi Sándor céltudatosan használta a róla készített képeket. Másfajta képet festetett közéleti célokból, és másokat baráti rendezvényeken. Negyvenhét, köztük több, eddig ismeretlen portrét mutat be Petőfi Sándorról az a kötet, amely március elején jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában. Az Arcpoetica című kiadványt végigpörgetve mintha pillanatfelvételek egész sorozatán bukkanna fel előttünk az 1848-as forradalom emblematikus költőjének alakja. Mennyiben tekinthetők azonban hitelesnek ezek az ábrázolások? Milyennek látták a kortársak Petőfit, és miért utálta a költő, ha fényképezik? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kerestük a választ Adrovitz Anna művészettörténésszel és Kalla Zsuzsa irodalomtörténésszel.

Ruff Orsolya | 2013. március 15. |

A gyermek Alexander Petrovicsot 1834-ben még egy ismeretlen művész – talán egyik rajztanára? – festette le, és szintén nem tudjuk nevét annak a festőnek, aki jó tíz évvel később a színész Petőfit örökítette meg. A negyvenes évek első feléből főként másod-unokatestvére, Orlai Petrics Soma munkái nyomán sejlik fel előttünk a fiatal költő alakja, ezeket a képeket azonban akkor szinte csak a családtagok láthatták. Nem úgy azokat a metszeteket, melyek néhány évvel később Barabás Miklós rajzai nyomán, kimondottan a nagyközönség számára készültek. Ugyanarról a rajzról több, részleteiben némiképp eltérő metszet is készülhetett, melyek vagy a Pesti Divatlap hasábjain jelentek meg nyomtatásban, vagy Petőfi verseskötetét díszítették.

A módosítgatás nem volt véletlen, Petőfi ugyanis kőkeményen beleszólt abba, hogyan is nézzen ki a képeken. Egy esetben például nem tetszett neki, hogy túl sűrű lett a szakálla az egyik metszeten, és levélben kérte a mestert, hogy „legyen szíves, alakítsa a szakállamat úgy, ahogyan én ezen a képen rajzoltam, minthogy újabban így növesztettem”. Céltudatosan használta a nyilvánosság akkortájt legdivatosabb eszközeit. Egy 19. századi imázsteremtő volt, aki ügyelt arra, hogy versei és prózája mellett az arcképei is minél szélesebb körben eljussanak az olvasókhoz.

Petőfi mindössze huszonhat évet élt, mégis csak ebbe a kötetbe 47 portré került be, ami feltételezi, hogy ennél jóval több áll a kutatók rendelkezésére. Ennyire népszerű lett volna a festők körében a költő, vagy valami teljesen más oka volt a portrédömpingnek?

Adrovitz Anna: Ennek inkább az az oka, hogy több körben, több területen festtette meg magát: vannak a közéleti portrék, melyek a nyilvánosság számára készültek, emellett pedig vannak olyan darabok, amelyek baráti kirándulás alkalmával vagy egy vidéki útján készíttetett magáról. Ezek egészen más műfajú, egészen más kvalitású képek. Ott vannak azután Orlai Petrics Soma képei, aki akkor még csak a család számára festette le a költőt.

Van-e markáns különbség a két típusú, tehát a közéletinek szánt és a családi képek között?

Adrovitz Anna: A különbség leginkább abban áll, hogy a közélet számára készülő képeknél Petőfi megrendelőként lépett fel, és tudatosan formálta azokat. Tehát elképzelése volt a saját portréjával kapcsolatban, és volt olyan eset is, hogy kiigazította a metszőt. Beleszólt a folyamatba. Az imázsteremtésben az elsők között volt.

8. Barab+ís Mikl+-s Pet+Ĺfi mellk+ępe 1846 tusrajz.jpg

Tehát teljesen tudatosan élt a nyilvánosság ezen eszközével?

Adrovitz Anna: Igen. A családi, baráti képeknél azonban ez nem történt meg. A borítón is látszik, hogy kevéssé képzett, amatőr művészeknek is modellt ült, és elfogadta részükről ezeket a nem annyira magas kvalitású képeket.

Az irodalmi, költői karrierje szempontjából mit jelentettek ezek a portrék?

Kalla Zsuzsa: Ez az, amit megpróbáltunk ebben a kötetben megmutatni. Petőfi a prózájában képes annak a személyességnek a megteremtésére (Úti levelek), ahol szinte szemben ül az olvasóval, és cseveg vele. Ez a fajta közvetlenség szinte természetesen kívánta meg azt, hogy a fizikai valóját is megismerhessék az olvasók. A kettő tehát összekapcsolódott, és ő nagyon tudatosan gondolta ezt el. Vannak olyan képelemzések, ahol nagyon fontos az, hogy a kép mellett, amikor megjelenik sajtóban, milyen szövegek jelennek meg. Ezeknek az összefüggéseknek a kibontása, azt hiszem, a kötet egyik érdeme.

Adrovitz Anna: És nyilvánvaló, hogy Petőfinek ez a fajta sajtófellépése összhangban van azzal a fajta vizuális imázsteremtéssel, melyet ő itt véghezvitt.

12. Barab+ís-Tyroler  ut+ín ismeretlen csak kat.jpg

A kötet által felvetett egyik központi kérdés, hogy milyennek látták vagy milyennek kívánták látni a kortársak Petőfit. Önöknek mi a benyomása, milyen ember, akit ők láttak vagy láttatni kívántak?

Kalla Zsuzsa: Talán éppen az a kötet tanulsága, hogy sokféle. Petőfi lírájának az egyik legszembetűnőbb sajátossága éppen ez a rendkívül sokféle hang. Ez tükröződik az ábrázolásokban is, és így nagyon érdekes párhuzam vonható a kettő között. Tehát amikor a biedermeier érzékenység költőjeként lép fel, akkor egy egészen másfajta, az ég felé tekintő, felfelé fésült hajú, ábrándos fiatalembert látunk, amikor pedig költői hangváltás történik, tehát amikor tulajdonképpen a tudatosságnak, a költői programok megírásának az időszaka jön el, akkor egy teljesen más, egy sokkal, talán évekkel idősebb figura látszik a képeken.

Ennek ugyanakkor némiképp ellentmond, hogy a köztudatban sokkal homogénebb Petőfi-kép él: egy bajszos, távolba meredő fiatal férfi képe.

Kalla Zsuzsa: És nem csak vizuálisan. Azt gondolom, hogy éppen ez a probléma. Természetesen a nagy versek nagyon-nagyon fontosak: a kiállításon ezeket nem a falra írtuk fel, hanem fülhallgatóval meghallgathatók. Ugyanakkor sokkal jobban fókuszáltunk azokra az eddig talán kevésbé ismert művekre, amelyek talán éppen az ismeretlenségük, az újszerűségük miatt jobban megszólíthatják a mai olvasót.

21. Orlai Pet+Ĺfi v+Âr+Âs k+Âpenyben, kisebben a sz+Âvegbe+kat.jpg

Amellett, hogy a képek egy része valóban egy idealizált férfiú típusát jeleníti meg, mennyire tekinthetők hitelesnek ezek az ábrázolások?

Adrovitz Anna: A korszak portréművészetével függ össze az ábrázolás hitelessége, ha lehet ezt a szót használni. Egyrészt jelen van a modell természet utáni megragadása, ezt azonban nagyon erősen színezi, akár felül is írhatja az a fajta eszményítés, melyet akár Barabás Miklósnál, akár Orlai Petrics Sománál is látunk. Érdekes, hogy mind a ketten másféleképpen alkalmazták ezt: Barabás egy eszményhez, egy ideához közelíti az ő alakját, ahhoz képest, hogy mi a célja. Látjuk a tudatos alkotót, látjuk a melankolikus, távolba révedő tekintetű, érzékeny költőt, és ott van a legutolsó, a ’48-as Barabás-kép, amely a mi általunk Dávid-figurának nevezett, de gyakorlatilag a nemzetőr Petőfit ábrázolja. Tehát az eszményítéssel függ össze ez a sokfélesége, még azon belül, hogy maguk az ábrázolások is nagyon sokfélék. A Petőfi-képek egyébként azért is élhetnek bennünk homogénen, mert alapvetően három alkotó műve az, amire ma is építünk: a Barabás-képek, az Orlai Petrics Soma által teremtett típus, a harmadik pedig a dagerrotípia. A halála után keletkezett ábrázolások mind ebben a három típusban foglaltatnak, tehát ezekhez nyúltak vissza az alkotók. Ezért egyfajta homogén érzést keltenek bennünk ezek az alkotások, hiszen az amatőr művészek képeit egyáltalán nem ismerik azok, akik esetleg nem szakmabeliek.

A dagerrotípia mennyire illeszkedik a portrék sorába, és milyen új szempontot hozott be a Petőfi-portrék tanulmányozásának folyamatába?

Adrovitz Anna: Amikor a dagerrotípia felbukkant a huszadik században – ez 1948-ban történt –, a szabadságharc századik évfordulóján ismét megnőtt az érdeklődés Petőfi iránt. Rózsa György ekkor találta meg a dagerrotípiát. Ekkor azonban még nem sikerült megnézni, hogy mit is ábrázol a kép, azt csak 1957-ben sikerült restaurálni. Ekkor azonban még erősebben érezhető volt az a folyamat, melynek során Petőfinek a fizikai megjelenését kutatták, ez érdekelte leginkább a szakirodalmat, a kutatókat. Valószínűleg ennek árnyékában, valamint a kultusz árnyékában nem születtek művészeti szempontú elemzések eddig. Valójában azonban mégis áttörést jelentett, mert valahol mégis a valósághoz legközelebb álló Petőfi-képet mutatja.

Kalla Zsuzsa: Vagy azt gondolták róla. Azért is mondom, hogy nagyon érdekes ma a dagerrotípiáról beszélni, hiszen a fotónak a státusza megváltozott, azzal, hogy van digitális fényképezés, azzal, hogy van photoshop. Egészen mást gondolunk ma arról, hogy egy fotó hitelessége milyen. Abban az időszakban éles ellentétet láttak a kutatók, a nagyközönség a művészeti ábrázolás és a fotó között. A dagerrotípiáról ma már tudjuk, hogy egy színészi kísérletsorozatnak a része, ahol barátja, Egressy Gábor kérte meg Petőfit, hogy valamiféle pózba vágja be magát. De nem tudjuk, hogy mi ez a póz. Petőfi tehát valamit tulajdonképpen mutatni akar, valamilyen színészi-mimikai kísérletbe megy bele, de nem tudjuk, hogy mi az. Tehát tekinthető-e ez bármilyen értelemben hitelesnek?

7. Egressy dagerrot+şpia.jpg

Ő egyébként hogyan viszonyult a dagerrotípiához?

Adrovitz Anna: Petőfi nem szerette, ha fényképezték. Azt mondta: „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel”. Vagy nézze meg a portrét. Nagyon éles ellentét – pontosan a portréművészetre jellemző idealizálás miatt – mutatkozik a dagerrotípia és a róla készült képmások között. Ezért is lehetett elégedetlen ezzel a képpel, hiszen retusálatlanul, pontosan megmutatta az arcának a hibáit vagy a vélt hibáit. Annyira elégedetlen volt vele, hogy valószínűleg ő tette el annyira, hogy majd csak Petőfi Zoltán hagyatékából kerül elő 1874-ben. Egészen addig ez a dagerrotípia nem bukkan fel.

Ezzel megint visszakanyarodunk az imázs kérdéséhez. Kimondhatjuk, hogy Petőfi teljesen tevékenyen próbálta táplálni a személye körül kialakult kultuszt, akár mint költő, vagy akár mint közéleti ember?

Kalla Zsuzsa: Igen, azt lehet mondani, hogy nagyon sok mindenben elhintette azokat a magokat, melyek azután kicsíráztak. A Petőfi-kultusz nem jöhetett volna létre anélkül, hogy Petőfi a költészetében, a szövegeiben ne írt volna magáról olyan sorokat, melyek később kultikusan hangzanak. Tehát Ott essem el én, a harc mezején, vagy Anyám, az álmok nem hazudnak, ezek nagyon-nagyon erőteljes sorok. És később, a halála után lehetetlen volt nem a jóslatot, nem a váteszi hangot hallani belőlük. Ezeket a sorokat talán nem is lehetett másként olvasni, különösen közvetlenül a szabadságharc bukása után. Azt lehet mondani, hogy Petőfi figurájában valahol az egész magyar nemzet siratta a fiatalon elveszett fiait.

26. Orlai Pet+Ĺfi Mez+Ĺber+ęnyben (III.).jpg

A könyv ajánlása egy miniatűrre hívja fel a figyelmet, amely a szöveg szerint a közelmúltban bukkant fel, és az eddig ismert portrékkal ellentétben egy szőke, kék szemű Petőfit ábrázol. Honnan lehet tudni, hogy ez is róla készült, és honnan bukkant fel hirtelen ez az ábrázolás?

Adrovitz Anna: A Kiscelli Múzeum grafikai gyűjteményében van ez a kép, egy kutató bukkant rá, és mivel az angol romantikusokat ábrázolták ilyen formán, ahogyan ezt a szőke, kék szemű, köpenyes fiatalembert, feltételezte, hogy esetleg költőről lehet szó, és esetleg Petőfi is szóba jöhet. Azt, hogy biztosan ő az, nem lehet tudni, pontosan azért tettük az ajánlás-részbe a képet. Ugyanakkor elképzelhető, hogy valaki, aki személyesen talán nem, csupán a verseiből ismerte Petőfit, a költői nagyságát azonban elismerte, és fontos volt a számára, esetleg egy ilyen képet készíttetett róla, kiindulva mondjuk az angol romantikus festők ábrázolásaiból.

A7395A10-132A-4A77-B111-FA2CA66A0147.jpg

Van annak valós esélye, hogy újabb Petőfi-ábrázolások kerüljenek elő, tekintettel például arra is, hogy a kötet több lappangó képről is említést tesz?

Adrovitz Anna: Az nagyon jó lenne, ha a lappangók közül felbukkanna valamelyik, de hogy ezeken kívül létezhet-e… Szerintem nem kizárt, hogy valahol olyan kiskapuk keletkeztek, melyeket sem a gyűjtők, sem a szakemberek nem vettek észre. Eddig annyira a kultusz bűvöletében történt a kutatás ezekről a képekről, hogy el tudom képzelni, hogy esetleg találunk olyat, amely őt ábrázolja.

Kalla Zsuzsa: A kiállítás-rendezésnek hihetetlenül érdekes tanulsága volt számunkra, muzeológusok számára, hogy nagyon sok új tárgy bukkant föl, így mindenféle relikvia, például Petőfi tanárának a nádpálcája. Tehát egészen egzotikus darabok is. Szinte velejárója a kutatásnak, hogy „megmozdul” az anyag, és olyan műtárgyak, olyan képek, olyan használati tárgyak kerülnek a látókörünkbe, melyekről azelőtt nem tudtunk.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!