Az öregedő Harry Potterék a múlttal és saját gyerekeikkel hadakoznak

Kiss Orsi | 2016. október 25. |

(Kép forrása)

Kilenc éve jelent meg a Harry Potter-széria hetedik könyve, amely elvarrta az utolsó szálakat, az epilógusban pedig felvillantotta az állítólagos békés jövő képeit, melyben Harry révbe ért családapa, aki a gyerekeit kíséri ki a Roxfortba tartó vonathoz. Vele van a felesége, Ginny, és barátaik, Ron és Hermione, a vonatfüstön át pedig felvillan Draco Malfoy és a fia, Scorpius alakja is. Ez a néhány oldal pont elég volt arra, hogy a rajongók egy része fanfictionök százaiban képzelje tovább a Potter-gyerekek életét, a másik része pedig még évekig elvitatkozzon azon, hogy akkor most jól tette-e Rowling, hogy Hermionét Ronnal boronálta össze (később az írónő is elismerte, lehet, hogy ez hiba volt).

A magyarul ma megjelenő Harry Potter és az elátkozott gyermek pontosan azzal a jelenettel indít, mellyel a Harry Potter és a halál ereklyéi véget ért, és egy teljesen új vágányra állítja az eddigi HP-narratívát. Az elátkozott gyermek sok szempontból egyedülálló, ezek közül a két legfontosabb:

  • Ezt a könyvet nem Rowling írta, hanem az ő és a darabot rendező John Tiffany sztorija alapján Jack Thorne forgatókönyv- és drámaíró vetette papírra. Az azonos című színdarab július végén debütált a londoni West Enden, és elég jó kritikákat kapott.
  • Az elátkozott gyermek nem regény, hanem egy színdarab szövegkönyve. Nincsenek benne hosszas leírások, csak rövid instrukciók, a párbeszédes forma miatt viszont könnyen fogyasztható, tényleg olvastatja magát.


Az a tény ugyanakkor, hogy Az elátkozott gyermeket eleve színpadra írták, a jelek szerint nem korlátozta a szerzőket semmiben. A helyszínek száma természetesen véges (ezek között rengeteg ikonikus színtér van, például a King’s Cross pályaudvar, Roxfort, a Tiltott rengeteg), viszont a flashbackeknek köszönhetően fontos múltbeli jelenetek is felvillanhatnak, megidézve a széria néhány kulcsmozzanatát.

J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - Első és második rész

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár, Animus Kiadó, 2016, 311 oldal, 3390 HUF

 

Az elátkozott gyermek nagyban épít a nosztalgiára: azok, akiknek a Harry Potter volt a belépőjük az olvasásba, ma már mind felnőttek. Persze azóta folyamatos az utánpótlás, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a mai húszasok és kora harmincasok voltak azok, akik a megjelenés előtt órákat álltak sorban azért, hogy éjfélkor az elsők között vehessék kezükbe a legfrissebb Harry Pottert. Ők voltak, akik szinte együtt nőttek fel Harryvel és a haverjaival, nekik tehát mindenképp hatalmas élmény lesz a folytatás, még akkor is, ha Az elátkozott gyermek sokkal nagyobbat ugrik az időben.

A sztori kezdetén tizenkilenc évvel vagyunk a roxforti csata után, szereplőink mind középkorúvá öregedtek, és már a saját gyerekeiket kísérgetik ki a varázslóiskolába tartó vonathoz. Harrynek és Ginnynek három gyereke született, közülük a középső, Albus az, aki a legkevésbé tudja, hogy mihez kezdjen apja hírnevével.

Harry egy életközepi válsággal küzdő főosztályvezető, aki szeretné szeretni a fiát, de egyszerűen nem tudja, hogyan kell. Az ő figurája mindenképp Az elátkozott gyermek egyik legnagyobb meglepetése: tipródásai, kételyei ismerősek lehetnek az eredeti szériából, türelmetlensége, szögletessége viszont merőben új vonás. A szerzők kétségtelen szándéka volt az is, hogy az eredeti sorozat némely szereplőjét rehabilitálják (ez sikerült is), és akit csak lehet, berántsanak a történetbe – még akkor is, ha a dramaturgia szempontjából ez nem mindig indokolt. Az akkori szereplők közötti viszonyrendszerek az évek során természetesen megváltoztak (bizonyos alá-fölérendeltségi kapcsolatok például kiegyenlítődtek), ennél sokkal érdekesebb viszont, ahogyan az eredeti szereplők leszármazottai közelednek egymáshoz.

Ha ugyanis Az elátkozott gyermekről lehántjuk a varázsvilágot, akkor egy elég erős apa-fiú történetet kapunk, melyben minden kiskorú úgy lázad, ahogyan éppen tud: olyanokkal barátkozik, akikkel az apja szerint nem kellene, olyan kalandokba ugrik fejest, melyek az apja szerint életveszélyesek, és pont azokat a dolgokat nem szereti, melyekért az apja gyerekként rajongott. Apák és fiaik feszülnek egymásnak (a többes szám nem véletlen), ez pedig a történet bő első felében szinte teljesen háttérbe szorítja a varázsmiliőt. Ami persze nyomaiban jelen van, hiszen a Bűvös Bizserétől kezdve a láthatatlanná tévő köpenyig rengeteg varázskellék felbukkan, meg hát eleve a Kilenc és háromnegyedik vágányról indítunk, Az elátkozott gyermek első fele a fentiek miatt mégis sokkal kijózanítóbb és realistább lett.

Harryék tényleg felnőttek, és ezzel magukra rántották a családos, dolgozó harmincasok minden problémáját. Harrynek kellemetlen szembenéznie azzal, hogy öregszik, még ha a pocakosodó Ron kedvesen fel is hívja rá a figyelmét, sokkal fájdalmasabb viszont azzal szembesülnie, hogy apaként milyen hibákat követett el. Albus ezzel egyidejűleg automata üzemmódra vált, és olyan folyamatokat indít be, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak a varázsvilág jövőjére és jelenére nézve is.

Kapcsolódó cikkek:

Jön a nyolcadik kötet, a hétvégén újra kitörhet a Harry Potter-láz

Már most rekordokat döntöget az új Harry Potter

Rowling, Tiffany és Thorne kimerítették a „mi lett volna, ha” helyzetekben rejlő potenciált, és a sztori jó harmadától alternatív cselekményépítésbe kezdtek, miközben az eredeti sorozat legfontosabb toposzai (barátság, bátorság, hősiesség, elnyomás, önzetlenség, felelősségvállalás, az előítéletek meghaladása, a veszteség feldolgozása, stb.) mind markánsan jelen vannak a történetben. Az elátkozott gyermek nem hoz szégyent az eredeti szériára, de nem is lehet ugyanabba a dobozba gyömöszölni a többi kötettel. A műfaji kötöttségek miatt a regényben sok-sok oldalon keresztül bonyolított és gondosan előkészített műveletek, csínytevések és varázslatok itt pikk-pakk végbemennek, emellett nincs se tér, se idő a háttérfolyamatok felvázolására. Az elátkozott gyermek eleve feltételez egy viszonylag részletes háttértudást az eseményekről (egy HP-szűz semmi esetre se ezzel kezdje az olvasást!), és a főbb szereplőkön kívül homályba vész a többiek közötti kapcsolatrendszer is. A párbeszédek pörögnek, ami kellemes dinamikát ad a történetnek, a dialógus időről időre mégis megdöccen, erőltetetté és didaktikussá válik (ennek mélypontja a negyedik felvonás negyedik színében jön el, Harry irodájában).

Harrynek és a többi régi szereplőnek ez a könyv egy nagy comeback (ezért is nagy kár, hogy Ron karaktere alibiszereplővé silányult, akinek más dolga sincs, mint hogy benyögjön egy-két vicces mondatot), és bár az alkotók szándékai szerint Az elátkozott gyermekben ők már nem kiváltói az eseményeknek, jelenlétük mégis nélkülözhetetlen. Ezzel pedig megint visszakanyarodtunk a generációk csatájához, amely a látványos varázslatok, flashbackek, alternatív világok ellenére mégis a sztori legfontosabb témája, a konfliktusok elsimítása és feloldása ugyanakkor nehezebb, mint a legbonyolultabb varázslat a Roxfort falai között.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.