Már most rekordokat döntöget az új Harry Potter

.konyvesblog. | 2016. augusztus 04. |

Szombaton éjfélkor kezdtél el árusítani a Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötetet, és a szerdán közzétett adatok szerint három nap alatt csak Nagy-Britanniában 680 ezer példányt adtak el belőle. A Little, Brown szerint ezzel a kötet minden idők leggyorsabban fogyó szövegkönyve lett, és az évtized leggyorsabban fogyó kötete. Utóbbi címet eddig E.L. James erotikus regénye, A szürke ötven árnyalata tudhatta magáénak, amelyből 2012-ben egy hét alatt közel 665 ezer példányt adtak el.

A Waterstones könyvkereskedő-hálózat képviselője, Kate Skipper két nap után azt mondta, hogy Az elátkozott gyermek a legjobban fogyó keménykötetes könyvük Dan Brown Az elveszett jelkép című regénye óta, amely 2009-ben jelent meg. A kereskedők arra számítanak, hogy a Harry Potter-szövegkönyv lesz az idei év legnagyobb dobása. Amerikában a Scholastic kiadó adatai szerint 48 óra alatt 2 millió példányt adtak el belőle, ami szövegkönyv esetében példátlannak számít.

A kötet a tervek szerint október 25-én jelenik meg magyarul, ITT már előrendelhető. Magyar kiadója, az Animus Facebook-oldalán kiemelte, hogy a Harry Potter és az elátkozott gyermeket az alkotók nem nyolcadik kötetnek, hanem nyolcadik történetnek tekintik, mivel ebben az esetben nem regényről, hanem egy színmű szövegkönyvéről van szó.

Forrás: Guardian, Animus

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.