Elhunyt Patócs László író

Elhunyt Patócs László író

Patócs László író, szerkesztő, kritikus, újságíró, tanár 35 évesen hunyt el tragikus hirtelenséggel, a hírt a Forum Könyvkiadó Intézet közölte.

sa | 2021. május 18. |

Patócs László 1986-ban született a szerbiai Zentán, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán irodalomelméleti mestrediplomát szerzett, majd beiratkozott a Nyelv- és Irodalomtudományi Doktori Iskolájának irodalomtudományi programjára, írja a Vajdasági Rádió és Televízió.

Szerteágazó tevékenységéről is megemlékeznek. Patócs László 2010 óta vett részt a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi (bilaterális) projektjének konferenciasorozatában. 2013-ban pedig az Életnarrációk, kisebbségi reprezentációs modellek című kutatási projektbe is bekapcsolódott. 2009 és 2013 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának ösztöndíjasa volt mesterhallgatóként, doktoranduszként, majd oktatóként is. Tagja volt a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a budapesti Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fiatal Kutatói Tagozatának, valamint részt vett az újvidéki Híd Kör alapításában.

A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában 2019-ben jelent meg a Vezeti a népet című regénye. Dolgozott az Újvidéki Rádióban, az újvidéki Magyar Tanszéken, szerkesztette a Magyar Szó napilap Kilátó című mellékletét és a Híd folyóiratot.

(Kiemelt kép forrása: Szabad Magyar Szó)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről