Elhunyt a Pókember egyik társalkotója, a Marvel meghatározó alakja

Elhunyt a Pókember egyik társalkotója, a Marvel meghatározó alakja

93 éves korában, álmában érte a halál idősebb John Romita képregényírót, a Pókember művészét és többek között a Rozsomák és Mary Jane Watson figuráinak megalkotóját.

ko | 2023. június 15. |

Az ünnepelt művész 1966-ban kezdett rajzolni A csodálatos Pókember számára, és két évtizeden át művészeti igazgatóként dolgozott a Marvelnél.  Fia, John Romita Jr, aki szintén sikeres képregényíró, kedd este Twitter-bejegyzésben erősítette meg a halálesetet. „Nehéz szívvel mondom ezt” – írta az ifjabb Romita. „Apám egy legenda a művészvilágban, és megtiszteltetés lenne, ha az ő nyomdokaiba léphetnék.  

Ő volt a legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam.

Az 1930-ban Brooklynban, ötgyermekes családban született idősebb Romita korán sikert aratott a képregényiparban. Két évvel a manhattani ipari művészeti iskola elvégzése után 19 évesen kezdett közreműködni a Famous Funnies című sorozatban, majd egy középiskolai baráttal való véletlen találkozás oda vezetett, hogy szellemművészként (ő alkot, de a nevét másvalaki adja hozzá) dolgozhatott a Timely Comicsnál – a későbbi Marvel cégnél. Az Egyesült Államok hadseregében eltöltött rövid idő után az 1950-es években visszatért a képregényekhez, idejét a Marvel és a DC között osztotta meg. Csak 1966-ban kezdett el a Marvel Pókemberéhez rajzolni - ez öt évig tartott, és a legismertebb munkája lett. Leváltotta Steve Ditkot, és elkezdett együtt dolgozni Stan Lee-vel a sorozaton. Egy éven belül a képregény a Marvel legkeresettebb termékévé vált, megelőzve a Fantasztikus Négyest.

Romita pályája során több emlékezetes karakter is bemutatkozott a Pókember-univerzumban, köztük például Peter Parker szerelme, Mary Jane Watson. Végül szerepe nem hivatalos művészeti igazgatói pozícióvá formálódott a Marvelnél, ezt a címet 1973-ban tették hivatalossá. Több mint két évtizeden át dolgozott ebben a munkakörben, ahol felügyelte többek között

a Rozsomák vagy a vérszomjas antihős, a Megtorló tervezését és bevezetését. 

1996-ban elhagyta a híres képregénykiadót, hogy nyugdíjba vonuljon. Annak ellenére, hogy karrierjének legjelentősebb állomása volt, kezdetben ellenállt a Pókemberben való munkának, mondta el 2001-ben az Alter Ego című amerikai képregénymagazinnak. "Az egyetlen ok, amiért beszálltam a Pókemberbe, az volt, hogy Stan megkért, én pedig úgy éreztem, segítenem kell neki." Az idősebb John Romita 2002-ben bekerült az Eisner Awards Hírességek, 2020-ban pedig az Inkwell Awards Hírességek csarnokába is. 

Forrás: The Guardian

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szenzációs kiadvánnyal ünnepli a Marvel Pókember 60. születésnapját

Pókember idén nyáron fogja ünnepelni a 60. születésnapját,  a világ egyik legnépszerűbb szuperhősét a kerek évforduló alkalmából Marvel idén egy különleges kiadvánnyal ünnepli.

...

27 ezer Marvel-képregényt olvasott el, könyvben írta meg a tapasztalatait

Douglas Wolk író-kritikus nem kevesebbre vállalkozott, minthogy elolvassa az összes megjelent Marvel-képregényt (mind a 27 ezret), és könyvet ír a tapasztalatairól.

...

Felbukkant a legelső Marvel-képregény egy különleges példánya, le is csaptak rá

Az első kiadás olyan szuperhőskaraktereket mutatott be, mint a Torpedó és az eredeti Fáklya.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.