Első mondat: “Jaj, Cicamica, annyira örülök, hogy hallom a hangod - mondta az anyja a telefonba” (9.)
Jonathan Franzen irtó szórakoztató író, nagy, több szálon futó történeteket ír, a karakterei valóságosak, titkokkal, félelmekkel teliek. Az idei Könyvfesztiválra megjelenő Tisztaság is ilyen, szórakoztató regény egy nagy formátumú írótól, aki alig kísérletezik narrációval, nyelvezettel, amit egyszer kitalált, azt történetszinten variálja. A kortárs világirodalomban talán ő a legolvasóbarátabb szerző, aki egyszerre a kritikusok és a közönség kedvence (interjúnkat itt olvashatod - a szerk.). Az ő műfaja a diszfunkcionális családregény, amiben elszúrt, épp ezért átlagos és ismerős férfiak és nők, fiatalok és középkorúak szerepelnek, egy-két generációnyi hazugság, titok, düh és csalódottság. Csupa hétköznapi hagymafigura, akiket nagyon sok réteg tart össze, és akik egész fura technikákkal terrorizálják egymást.
A Tisztaság ugyanis Franzen háborús regénye, amiben anya a lányát vagy fiát, nő a szerelmét terrorizálja, és mindezt nem szándékosan teszik, mert ez egy nem túl látványos hidegháború a nappaliban, a gyerekszobában vagy az ágyban, ahol súlyos áldozatok maradnak poszttraumás stressz- vagy stockholm-szindrómával. Pedig a regényeiben semmi akció nincs, csak a végtelen nyomasztás.
Jonathan Franzen:
Európa, Budapest, 2016, 558 oldal, 4590 Ft
A Tisztaságot még áprilisban félretettem nyári olvasmánynak, mert pont úgy működik, mint egy jó tévésorozat, amit ledarál az ember. Nehéz kilépni belőle, annyira bevonnak a szereplők, akiket Franzen úgy épít fel, hogy viszonylag gyorsan kialakít az olvasó fejében egy képet róluk, majd az arról kialakult véleményünket, előfeltevéseinket és előítéleteinket csavarja úgy, ahogy a narratív szálakat is: több szereplő sajátosan konstruált élettörténeteit ismerjük meg, amik folyamatosan újra- vagy átírják egymást. És talán ez a teljes elbizonytalanítás a franzeni nyomasztás lényege. (A regény olvasása közben néztem a diszfunkcionáls családregény műfajába simán bekategorizálható The Affair második évadát, ami Franzenhez hasonlóan szervezi a narratív szálakat. Érdekesség, hogy a sorozatban kétszer is megemlítik Franzent, illetve Daniel Craig főszereplésével készítenek állítólag húsz részes sorozatot a regényből.)
A magyar olvasó már majdnem utolérte az amerikai Franzen-olvasókat, a jó pár éves lemaradást viszonylag gyorsan behozta az Európa, az akkori legfrissebbel, a Szabadsággal indultak, majd visszafelé haladtak, így következett a Javítások, majd az Erős rengés, így már csak az 1988-as, The Twenty-Seventh City maradt, de közben kiadták esszékötetét, a Diszkomfortzónát. Viszont a Tisztaság egy évvel az amerikai premier után már nálunk is megjelent, és bár nem előzi meg nálam a két sikerkönyvet, de látótávolságban megközelíti. A fordító, Bart István megoldotta a legnehezebb feladatot, pár év alatt megteremtett egy szerzőt Magyarországon, valódi hangot adott és stílust adott neki, pedig a feladat összetett, az alkotó egyszerre tud melankolikus, cinikus vagy akár esszéisztikus lenne egy szövegen belül. Például most hosszú monológjai vannak az internet társadalmi szerepéről, a Wikileaksről, az ügynökaktákról vagy a családon belüli szerepekről.
A Tisztaságban elég sok, összesen hét szereplőt mozgat Franzen, és úgy szövi a szálakat, hogy ezek adott pontokon találkozzanak.
Egy fiatal csaj teljesen megrekedt a 130 ezer dolláros diákhitel-tartozással, simán otthagyja a meztelen csávóját az ágyban a szex közben, majd teljes rápörög, hogy egyfelől semmi értelme semminek, másfelől őt nem szereti senki, de ez szinte semmi ahhoz képest, hogy az anyja milyen erkölcsi tartással szívja ki a levegőt az életéből. A lány egy dolgot szeretne, kideríteni, hogy ki az apja. Ez azért is problematikus, mert az anyja erre a nagyon egyszerű kérdésre nemcsak nem hajlandó válaszolni, és az emlékeket is megpróbálja kitörölni. Klasszikus Franzen-főhős, akivel simán lehet menni, és aki annyi problémát okoz maga körül, hogy ez közel 600 oldalig kitart.
Franzen női karaktereit nagyon lehet szeretni, a fiatal Pip, Purity Tyler kedves, pörgős, ám elég idegesítő karakter, aki sehol nem találja ahelyét, amit nem lehet csodálni, hiszen anyja se a születési valódi időpontját, se anyakönyvezett nevét nem árulja el. Így a Tisztaság valódi tétje egy fiatal lány felnőttá válása, kiegészítve saját élettörténete megkonstruálásával. A családok rengeteg hazugságot és titkot nyelnek el, ami a megfelelő, hagyományból következő működtetése miatt elkerülhetetlen. Franzen könyvről-könyvre rombolja a család fogalmának társadalmilag megkonstruált jelentését, ami iszonyú teherként és elvárásként nehezedik rá az emberekre, egyben felszámolja az egyént. A Tisztaság a családot számolja fel az egyénekért.
Fotó: Valuska Gábor
Pipet beszervezi egy Annagret nevű német antinukleáris aktivista a Napvilág Projektbe, ami a titkot átláthatóvá tételével foglalkozik, és mi lehetne érdekesebb az apja kilétét és saját eredettörténetét kutató lány számára?
Egy másik szálon megismerjük a német kiszivárogtatót, Andreas Wolfot, aki Napvilág Projekt néven egy Wikileaks-szerű szervezetet hozott létre valahol Bolíviában. Az internetet mint a társadalmat felügyelő jelenséget írja le, ami az egész életünket behálózza, és miközben könnyebb a hatalmat kontrollálni, addig saját életünket is átalakítja. Franzen ír a pornóról, a hackerekről és az internetről általában, pedig ő a netgyűlölő sztáríró. A radikális transzparenciáért harcoló Julian Assange-szerű alak az egész világot akarja megváltoztatni, de saját titkaival és problémáival saját magának kell szembenéznie. Amikor a saját magaddal szemben nem vagy transzparens, akkor rohadt nagy a baj, és Andreasnál van baj elég. A Tisztaság az ő előtörténetének felépítésével a szokásos Franzen-regényekhez képest térben és időben elég nagyot ugrott, egyenesen a Fal leomlása előtti Kelet-Berlinbe, ahol teljesen megroppant a titok fogalma, hiszen a besúgó- és megfigyelő hálózatokra épülő politikai rendszerben megszűntek a magánélet határai. Wolf elsőként képviselte, hogy a Stasi-aktákat meg kell ismerni, mert nem lehet úgy demokráciát építeni, hogy a titkoknak csak kevesek tudói, de saját életében több sötét titok lappang, és ezek közül az tűnik jelentéktelenebbnek, hogy az apja nem az apja. Sajnos ez a 89-es német szál, vele az ügynökkérdés, a besúgások, a mindennapokat felügyelő ügynökökkel a magyar olvasónak nem sok extrát nyújt, a mi ismereteinkhez mérten elég elnagyolt, bár a lényeget átadja.
A harmadik szálon egy online oknyomozó újság főszerkesztőjét, Tom Aberrantot ismerjük meg (a Purity, a Wolf és az Aberrant is beszélő név, a szereplők nehezen azonosulnak a nevükkel kapott identitással). Tom képtelen továbblépni párkapcsolatán, folyamatos lelkiismeret-furdalással küzd. Őt egy jelentős oknyomozó internetes újság főszerkesztőjeként ismerjük meg, aki elég hideg és távolságtartó eleinte, majd az ő rétegeit is lefejtjük. A sokszor megalkuvó srác az egyetemen ismeri meg Anabel Lairdet, akivel egy egymást felörlő, kiszipolyozó, lelki traumákkal teli kapcsolatba kezd. Az érzelmi terrorizmust ugyanúgy büntetni kellene, mint a robbantgatást és repülőeltérítést, mert embereket és családokat tesz tönkre. Sajnos ehhez is két ember kell, Franzen ügyesen ábrázolja, hogyan lesz egy domináns-alárendelt szerelmi játszma kettőjük között. Tomhoz kapcsolódik a regény egyik háttérszereplőjének, Leila Helou oknyomozó újságírónak a sztorija, aki a Denver Independentnél, Tom lapjánál dolgozik, kavarnak is, de közben a nő együtt él egy sikeres és menő regényíróval, zsémbes pöccsel, aki ráadásul súlyos balesetet szenved.
A három fő karakter életére különös hatással vannak az anyák, akik rossz döntéseik következtében boldogtalanok, majd az anyaságukban elviselhetetlenül önzők. A Tisztaság az anya szerepéről és lehetőségeiről szól, mert az anyaság, a család jelentéséhez hasonlóan társadalmilag konstruált, ami miatt rárakódik egy sor elvárás, előítélet és sztereotípia (ahogy a Diszkomfortzónában, a Javításokban vagy a Szabadságban is foglalkozott a kérdéssel).
A Tisztaság arról szól, hogy mindenkinek vannak titkai, amelyek által nemcsak a közéletben, de a magán- vagy családi életében is zsarolhatóvá válhat. A család a legveszélyesebb hadszíntere a terrornak, mi meg mindannyian terroristák vagyunk, az érzelmeinkkel, játszmáinkkal teljesen meglepetésszerűen támadunk.
