Jonathan Franzent Bret Easton Ellistől kezdve Oprah Winfreyig mindenki az egekig dicséri, miközben ő az, aki elszenvedte az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi pofonját, amikor az állandó rivaldafény ellenére a magyarul most megjelenő Szabadság című regényével lemaradt a National Book Award döntőseinek 2010-es listájáról. Ő az az író, akiről azonnal tudjuk, ha elveszti a szemüvegét, aki lenézi az e-könyveket, hiszen a papír elég jó technológia, még azt is kibírja, ha leöntik vízzel, ráadásul valódi tárgy; és persze ő az, aki gyűlöli az internetet, a közösségi média összes felelőtlen vívmányát. Itt az idő, hogy bemutassuk Jonathan Franzent, napjaink leghíresebb és talán legjobb amerikai íróját!
Mondják, a 22-es csapdája óta nem volt olyan regény, amely annyira felkavarta volna az amerikai közvéleményt, mint a Szabadság, és tényleg, pillanatnyilag ez az a regény, amit mindenkinek ismernie kell. A minnesotai, tipikus liberális, környezettudatos családként megismert, aztán némileg megzavarodó Berglundék életén keresztül az író az amerikai szabadságeszmény illuzióival akar leszámolni: azt állítja, az egyéni szabadság hajszolása tönkretesz mindenkit, valójában pedig kötöttségek nélkül nem is lehet élni. A Szabadság klasszikus amerikai nagyregény örök kérdésekkel, csalódással és szerelemmel, városi léttel és politikával, különc karakterekkel, kísértésekkel és terhekkel, humorral és tragédiával.
Franzen a magyar fordításban hamarosan érkező 2001-es The Corrections című regényével lett az amerikaiak egyik kedvence, és az eredetileg két éve megjelent Szabadság már valódi hisztériát váltott ki. Az 1959-ben született író persze már sokkal korábban elkezdte pályáját. Miután a nyolcvanas évek elejére befejezte tanulmányait (ösztöndíjasként többször is hosszabb ideig élt Németországban), megházasodott és Bostonba költözött, hogy regényíróként érvényesüljön. Sikerek híján inkább New Yorkban próbálkozott, és 1988-ban meg is jelent a The Twenty-Seventh City (A huszonhetedik város) című könyve. Ebben szülővárosa, St. Louis egy 1984-ben játszódó fiktív epizódját írta meg, egy odaköltöző indiai nyomozónővel a főszerepben. Franzen rákerült a „figyelni kell rá” listákra, majd pár éven belül elkészült a Strong Motionnel, amelyben egy keleti parti család szétesését a földrengés metaforáján keresztül ábrázolja.
Két regény után első, igazán komoly elismerését mégis egy esszének köszönhette. Az eredetileg Perchance to Dream című, 2002-es esszékötetében már Why Bother?-ként szerepelő írásában Franzen a ma regényíróinak szerepén elmélkedik, és aggodalmát fejezi ki, hogy a technikai fejlődés hatására nem olvasnak már az emberek és a komoly fikció keveseket érdekel, de végül egyértelműen hitet tesz a regény ereje mellett.
A 2001-es The Corrections tehát már egyáltalán nem az ismeretlenből jött, de nem is süllyedt vissza, hiszen Franzenből egycsapásra többszörös díjnyertes szerző vált, és nagyjából azóta beszélhetünk róla mint jelenségről. A regényben egy közép-nyugati család több évtizeden keresztül nyúló történetét olvashatjuk, több szálon keresztül, oda-vissza ugrálva az időben, még az ezredforduló előtt egy közös karácsonyban csúcsosodva. A kilencvenes évek gazdasági robbanása és a fogyasztói társadalom átalakulása végül elhozza az elkerülhetetlent, a család problémáit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Correctionsben az a különös, hogy aggódó, nyugtalan életet élő szereplőivel olyan, mint egy regény a Bush-korszakból, pedig annak első évében, ráadásul több hónappal 9/11 előtt jelent meg. Azóta persze hivatkozási alap és a popkultúra része, jelenleg az HBO-ra forgatnak belőle sorozatot többek között Ewan McGregor főszereplésével.
A regény a figyelem középpontjába került azért is, mert a híres tévés asszony, Oprah Winfrey is kiszemelte könyvklubja számára. Franzenben megvolt a hajlandóság a szereplésre Ophrah-nál, de kételyeit is kifejezte, mert a célközönséget nem érezte a sajátjának. A műsor tehát nem valósult meg, a felhajtásnak viszont cseppet sem ártott az affér, csak a hárommillió példányos fogyás mellé néhányan a szerzőt elitista majomnak könyvelték el. Kilenc évvel később már kellemesen elbeszélgettek az esetről, hiszen az akkor megjelenő Szabadság ugyanúgy kötelező volt Oprah-nál is, mint például a Time magazinnál, ahol Franzen személyében Stephen King óta először tettek címlapra írót (aki lelkesen ecsetelte, hogyan tette tönkre laptopja internetcsatlakozását), Barack Obama pedig még a megjelenés előtt kapott a könyvből egy példányt.
A hosszú éveken át készült Szabadság után Jonathan Franzen pihenőjét tölti. Hébe-hóba írogat a New Yorker magazinba, sokat gondolkozik, és vívja egyszemélyes harcát az internet ellen.
Franzen szabályai az írásól
1. Az olvasó barát, nem ellenség, nem szurkoló.
2. Az olyan írás, amely nem a szerző kalandos utazása az ismeretlenbe, csak a pénzért éri meg.
3. Soha ne használd kötőszóként azt, hogy „aztán” – arra ott van az „és”. Az „aztán” használata a lusta és az árnyalatok felismerésére képtelen szerző megoldása a túl sok „és” helyettesítésére.
4. Írj egyes szám harmadik személyben, hacsak nincs egy erősen megkülönböztethető egyes szám első személyű elbeszélői hang, amely ellenállhatatlanul kínálja magát.
5. Amióta az információ korlátlanul és ingyenesen elérhető, a regényírást megelőző hosszadalmas kutatómunka elértéktelenedett.
6. A legtisztább önéletrajzi irodalomhoz színtiszta leleményre van szükség. Az átváltozásnál még nem írtak önéletrajzibb művet.
7. Ülj és figyelj, ne keresd.
8. Kétséges, hogy bárki tud jó prózát írni úgy, hogy írás közben van internethozzáférése.
9. Az érdekes igék ritkán igazán érdekesek.
10. Szeretned kell, hogy könyörtelen legyél.
(forrás: Guardian)
Szerző: Benedek Márton
(A cikk a Könyves magazin harmadik számában jelent meg)
