Vasárnap olvashattuk, hogy egy alapítvány 3,3 millió dollárra emelte Iránban a Salman Rushdie indiai-brit íróra 1989-ben kitűzött vérdíjat, mert szerintük, ha Rushdie-t már megölték volna a Sátáni versek című, a muszlimok szerint a vallásukat sértő könyvéért, akkor nem készült volna el a Mohamed prófétát gúnyoló amerikai film, ami miatt erőszakos tiltakozó megmozdulások voltak a napokban több muszlim országban.
Az írónak szeptember 18-án jelenik meg angolul új életrajzi kötete, a Joseph Anton. A könyv azokról az évekről szól, amikor Salman Rushdie-nak a rá kimondott fatva miatt bujkálnia kellett. 1989 februárjában Khomenei ajatollah ugyanis istenkáromlónak minősítette Rushdie Sátáni versek című művét, és felszólított minden muszlimot, hogy végezzen az íróval és azokkal, akik lefordítják és kiadják a regényt.
A muszlim világban sok embernél már a cím is kiverte a biztosítékot, amely lényegében egy apokrif, ráadásul eléggé vitatott és bizonytalan eredetű Korán-részletre utal. Eszerint Mohamed állítólag elismerte volna a mekkaiak három istennőjét, ám Gábriel arkangyal megfeddte a prófétát, mondván, ezzel a sátáni sugallatnak engedne. A „sátáni” sorok (vagy versek) azután soha nem is kerültek bele a Koránba. A regény megjelenése után egyébként sokan úgy értelmezték, hogy a cím magára a Koránra utal, és emiatt is támadták az írót.
Azok amúgy, akik a szöveget blaszfémikusnak tartják, egyebek között azt kifogásolják, hogy a regényben szereplő Mahound próféta (a Mahound Mohamed középkori gúnyneve, ezt szintén sokan sértőnek tartják), és ekként az általa ábrázolt Mohamed nem egy csalhatatlan, szent, mindenekfelett álló alakként, hanem egy nagyon is esendő, hétköznapi figuraként jelenik meg a könyvben. Az pedig különösen nagy port kavart, hogy a regényben szereplő bordélyházban az örömlányok a próféta feleségeinek a neveit viselik.
Az író a fatva 1989. februári kihirdetését követően rendőri védelmet kapott, és bujkálni kényszerült, házból házba költözött: a kezdeti időkben például Ian McEwan egyik nyaralójában töltött el néhány hetet. Az író a Guardiannek most azt mondta, hogy az első néhány hónap volt a legrosszabb, amikor nem tudták, hogy valójában mire is számítsanak. Rushdie minél nagyobb biztonsága érdekében a hatóságok mindenesetre arra kérték az írót, hogy kreáljon egy álnevet. Így „született meg” a címszereplő Joseph Anton, mégpedig két kedvenc írója, Joseph Conrad és Anton Pavlovics Csehov után.
„Rushdie e kiváló memoárban először meséli el ezt a történetet; annak történetét, hogy miképp vívta meg korunk egyik döntő fontosságú csatáját a szólásszabadságért. Beszél a felfegyverzett rendőrök melletti élet hol nyomasztó, hol komikus valóságáról és a védelmezőivel kialakított szoros kapcsolatról; arról a harcáról, hogy megszerezze kormányok, titkosszolgálati főnökök, kiadók, újságírók és írótársak támogatását és megértését; valamint arról, hogy miképp nyerte vissza a szabadságát” – írja honlapján a kötetet itthon gondozó Ulpius-ház.
Nem ez volt azonban az egyetlen könyve Rushdie-nak, amely viharokat kavart. Indira Gandhi például Az éjfél gyermekei miatt annak idején perbe fogta az írót. A regényből közben filmet készítettek, ám Indiában egyelőre nem nagyon töri magát senki sem azért, hogy megvásárolja a forgalmazási jogokat.
