Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
10 oka is van annak, amiért Boleyn Anna menőbb, mint a köldökvillantós lányok
Meddig tart az óvó szeretet és hol kezdődik az érzelmi kisajátítás? Mucha Dorka új ifjúsági regényében ennek jár utána.
Mi lenne, ha másképp alakulnának az ismert mesék?
Sorsfordító történetek címmel ifjúsági regénysorozatot indít a Menő Könyvek, ebből az alkalomból pedig a kiadó novellaíró pályázatot hirdet.
Nyáry Luca: Itthon még mindig a csendben szenvedést tartjuk a legillendőbbnek
„Két dolog: meg akarok halni és hazudtam neked” – ezekkel a szavakkal kezdődik Nyáry Luca első regénye, a Vigyázat, törékeny!, amelynek hőse, a gimnazista Zsófi, egy húgához címzett levélben vázolja fel azt az utat, amelynek végállomása könnyen a teljes érzelmi széthullás lehet. A kamasz lány egyedül birkózik meg az édesanyja halála utáni gyásszal: a temetés napján hatalmas lelki pakkot kap, a nagymamája ugyanis a lelkére köti, hogy ne omoljon össze, legyen lelki támasza a családnak. A lány így jobbára magára marad a veszteségeivel, és nehezen fogad el bármilyen külső segítséget. Ráadásul nem könnyű eldönteni azt sem, hogy ki az, aki igazán mellette áll a barátai közül, és ki az, akinek a látszat fontosabb a valóságnál. Nyáry Lucát lelki gyógyulásról, slamről és a telefonos regényírásról is faggattuk.