Képzeld el, hogy a kedveseddel elmentek vacsorázni egy hangulatos étterembe. Miután alaposan átböngésztétek az étlapot, mindketten egy húsos főétel mellett döntötök, aminek már a gondolatától is összefut a nyál a szátokban. Kijön a pincér, felveszi a rendelést, majd megkér, hogy fáradj hátra a konyhába, és öld meg a csirkét a vacsorához. Képes lennél rá? Vagy inkább valami mást választanál? A hamburgered ára bepillantást enged a nagyüzemi húsipar működésébe, Péntek Csaba pedig úgy szembesít a vágóhidak kegyetlen világával, hogy közben nem ítéli el a húsevő olvasót. Interjúnkban beszélgettünk a növényi alapú étkezést övező sztereotípiákról, az élelmiszerellátás etikus racionalizásáról, a hús előállításának etikai kérdéseiről és a felelős fogyasztóról is.
Ha jól tudom, négy éve vegán vagy, annak ellenére, hogy korábban el sem tudtad képzelni az életed hús nélkül. Sosem estél kísértésbe, amikor megérezted a frissen sült hús illatát?
A vegánsággal kapcsolatban általánosan az a legnagyobb kérdés, hogy mégis hogyan lehet hús nélkül élni. Bevallom négy évvel ezelőtt én sem tudtam elképzelni. Amikor az orvosom azt mondta, hogy tartsak húsmentes napokat, rögtön az jutott eszembe: mit fogok enni ezeken a napokon? Megszokásból mindenhez húst ettem, mert gyerekkoromban az lett belém kódolva, hogy a hús a fő elem, minden más csak köret. Amikor csökkentettem a húsfogyasztást, nem a hús íze hiányzott, hanem a megszokás. Eleinte a vegetáriánus barátaim adtak ötleteket, hogy mit érdemes enni a húsmentes napokon, és meglepő módon annyira gyorsan megszoktam, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy már két hete nem ettem húst. Azonnal bekapcsolt a vészjelzőm, hogy szükségem van az állati eredetű fehérjére, de szinte magamra kellett erőltetnem a csirkemellet.
Tisztában vagyunk vele, hogy a jól megszokott vasárnapi húslevesért megölik az állatokat, mégis jóízűen kanalazzuk az ebédet. Kognitív disszonanciának nevezik azt, amikor két ellentétes érzelem van jelen egyszerre, az agy pedig automatikusan kizárja azt, amelyik fájdalmasabb. Ilyen a húsevés is. Hiába tudjuk, hogy az állatokat megölték a finom falatokért, nem veszünk róla tudomást. Hogy lehetne ezen felülkerekedni?
Szerintem, aki városban nőtt fel és nem látott disznóvágást, nem biztos, hogy tisztában van vele, hogyan kerül a hús a tányérjára. Ha bemennénk egy belvárosi iskolába, és megkérdeznénk a gyerekeket, hogyan készül a kolbász, valószínűleg sokan nem tudnák. Persze vannak, akik tisztában vannak vele, mégis legyintenek, mert nem nekik kell megölni az állatot, amire egyébként az emberek nagy többsége valószínűleg nem lenne képes. Szerintem az emberek alapvetően jónak születnek, csak sokan homokba dugják a fejüket. Nézz csak meg egy kisbabát. Nem ártana senkinek, ártatlan, aranyos, ez alapvetően a lényünk központi része. Ezért, ha tudjuk, hogy rosszat cselekszünk, vagy az etikánkkal nem összeegyeztethető dolgot teszünk, megpróbáljuk valahová jó mélyre nyomni, mert fájna szembesülni vele. Itt nemcsak az állatok megölésére gondolok. Az emberi kapcsolatok szintjén ugyanez a helyzet. Az ember hajlamos mindent hárítani, mást felelősségre vonni, vagy egyszerűen tudomást sem venni a hibákról.
A felelősségvállalás fájdalommal jár, és azzal szembesít, hogy változtatni kell.
A vágóhidakról szóló fejezetet megrázó olvasni, és azt hiszem sokan, köztük én is, nem tudnak ugyanúgy gondolni a húsra, mint korábban. Számomra megdöbbentő volt, hogy a csirkék hajlamosan pszichotikussá válni a bezártságtól, egymásban és magukban is kárt tesznek, a libatömésről nem is beszélve.
A legtöbb ember fejében egy idillikus kép él a vidéki gazdaságokról, ahol az állatok füves mezőkön legelésznek, a teheneket gondos háziasszonyok kézzel fejik, a tyúkok vidáman kotkodácsolnak, azonban a boltokban kapható hús-, tojás- és tejtermékek többsége nem ilyen körülmények közül származik. A nagyüzemekben az állatokat mesterségesen termékenyítik meg, összezsúfolva, bezárva töltik egész életüket, mesterséges tápszerekkel, növekedési hormonokkal, antibiotikumokkal etetik őket, míg végül egy vágóhídon brutálisan kegyetlen módszerekkel kivégzik és feldarabolják őket.
Ez két okból is igencsak problémás: egyrészt milyen hatással van mindez az egészségünkre, és hol van az etikus bánásmód az állatokkal?
A mesterséges hormonokat, antibiotikumokat, amit az állatoknak adunk, a húsukkal, tejükkel, tojásukkal együtt megesszük, és bevisszük a saját szervezetünkbe - ez nyilvánvalóan nem tesz jót a mi egészségünknek sem. Ugyanezek a mesterséges hormonok, antibiotikumok az állatok ürülékével együtt beszivárognak a talajba és a vizeinkbe. Etikai szempontból nézve pedig ami a leginkább elgondolkodtató, hogy sok állatszerető ember felháborodik, amikor arról értesül, hogy egy kutyát, macskát vagy lovat megvertek, megkínoztak vagy megöltek, miközben az illető boldogan eszi a rántott húsos ebédjét. Pedig egy tehén vagy egy disznó pontosan ugyanazt éli át, mint amit egy kutya vagy egy ló érezne hasonló helyzetben.
Igazad van, de ez a szemlélet sosem ivódott belénk. Az őseink is vadásztak, később pedig többek között azért háziasították az állatokat, hogy levágják őket. Hogyan lehetne egy új szemléletmódot elfogadottá tenni?
Azt gondolom, hogy az állatokkal való bánásmódunk és az egymás közti, emberekkel való bánásmódunk közé erős párhuzamot lehet vonni. Amíg rendszerszinten az állatokat tárgyként kezeljük, kihasználjuk, bántalmazzuk önző érdekeink miatt, addig ne csodálkozzunk azon, ha rendszerszinten azt tapasztaljuk a világban, hogy az emberek is így bánnak egymással, és ugyanez igaz fordítva is. Véleményem szerint valódi társadalmi változást csak akkor fogunk tudni elérni, ha képessé válunk felülemelkedni az évezredek alatt belénk rögzült állatias, önző viselkedésünkön. Elvégre mi vagyunk a legintelligensebb faj a Földön.
Intelligenciánk egyik fokmérője, hogyan bánunk másokkal és a környezetünkkel,
a bolygón velünk együtt élő, többi érző lénnyel. Komolyan hiszek benne, hogy az állatokhoz, és úgy általában véve a környezetünkhöz való viszonyulásunk megváltoztatása hatalmas fejlődési lehetőség az egész emberiség számára.
Szerintem azért nem tudunk változtatni, mert mélyen belénk kódolt hagyományokba ütközünk. Az étkezés nemcsak létszükséglet, hanem egyfajta rítus is, aminek általában központi eleme a hús. Átírhatjuk az évszázadokra visszanyúló hagyományainkat?
Igen, hiszen ha nem tudnánk az évszázadok kulturális hagyományait levetkőzni, a nőknek a mai napig nem lenne szavazati joguk, és a színes bőrűek nem szállhatnának fel a villamosra. Nyilván recseg-ropog még a rendszer, de ezekben mind haladást értünk el, és bízom benne, hogy az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatban is menni fog. Minden jel abba az irányba mutat, hogy eljön a változás. A flexitáriánusok - akik tudatosan csökkentik a húsfogyasztásukat - száma Nyugat-Európában meredeken emelkedik. Közülük sokan vegetáriánusok lesznek, sok vegetáriánus pedig a vegánság mellett dönt. Én hiszek az optimista jóslatokban. Szerintem ez az évszázad gyökeres átalakulást fog hozni.
Barangolás az ókori filozófia, a mai boldogságkutatás és a közgazdaságtan határmezsgyéjén. Barátságos invitálás egy párbeszéden és önismereten alapuló virágzó életre. Interjú.
Hogyan képzeled ezt a változást?
Szerintem minden személyiségtípussal másként kell kommunikálni. A béna üzletkötő mindenkinek ugyanúgy akarja eladni a termékét. A sikeres értékesítésnek viszont az a titka, hogy az eladó tisztában van vele, hogy kivel ül szemben, és személyre szabottan, a vevő vágyai és félelmei mentén kommunikál. Valakinél a finom meggyőzés, másnál a radikális példák hatnak. Általában ez egy komplex folyamat. A többségnél nem megy egyik napról a másikra a hús elhagyása. Személy szerint a szeretetteljes kommunikációban hiszek, de persze van létjogosultsága a vágóhídi felvételeknek is, mert a kendőzetlen valóságot mutatja. Ugyanakkor nem szabad mindenkire ráerőltetni, erre készen kell állni. Egy hetvenéves nagymamát például nem ültetnék le a Dominion című film elé. Elég csak annyit mondani neki, hogy heti egyszer tartson húsmentes napot, és figyelje meg, hogyan reagál a teste. Össztársadalmi szinten vegyesen kell kommunikálni.
Jó, hogy ezt mondod, ugyanakkor több olyan vegánnal találkoztam, akik rám akarták erőszakolni a növényi étrendet. Úgy kommunikáltak erről, mintha ez lenne a legnagyobb küldetésük.
Igen, ez sok vegánnal előfordul. Amikor meghozod azt a döntést, hogy többé nem eszel húst, felmerül benned egy csomó kérdés. Hol éltem eddig? Mi műveltem? Miben vettem részt? Miért nem tudtam róla, hogy mi történik az állatokkal? Ilyenkor hajlamos az ember azt érezni, hogy ezt mindenkivel tudatnia kell. Az, hogy hogyan kommunikálunk, felnagyítva mutatja meg a személyiségünket. Aki hevesen reagál, valószínűleg a kapcsolatait is hasonló vérmérséklettel éli meg.
Van rá esély, hogy a nagyüzemi állattartás etikusabb lesz? Vagy az lenne az egyetlen megoldás, ha megszűnne?
Amíg a jelenlegi húsfogyasztási szokásaink nem változnak, addig erre nem látok semmi esélyt. A profit mindent felülír, ezért a nagyüzemek mindent elkövetnek, hogy növeljék a hatékonyságot, és ez rendszerint az állatok jólétének rovására történik. Természetesen vannak már előremutató jogszabályok,
például a hím kiscsibék élve darálásának tilalma néhány uniós tagállamban,
vagy a tojóketrecek méretének általános szabályozása. Ezek mostanában léptek életbe, ám én azt gondolom, hogy ezek a szabályozások inkább a fogyasztók megnyugtatása, mintsem az állatok valódi jóléte miatt születnek. Nyilván léteznek szabadtartásos megoldások is, amelyek az állatoknak nagyobb mozgásteret, jobb életkörülményeket biztosítanak, de akkora mennyiségű húst, mint amit a piac követel, ilyen körülmények között képtelenség előállítani.
Ahogy korábban említettem, az a fejezet, ahol betekintést engedsz a nagyüzemi húsipar falai mögé, egyszerre hihetetlen és megrázó. Az olvasottak alapján felmerült bennem, hogy a hús- és tejipar bőven átlépi az állatkínzásra vonatkozó törvényeket. Ezek a körülmények nem ütköznek a törvénnyel?
Rendszeresen kerülnek ki újabb és újabb rejtett kamerás felvételek világszerte, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy sok helyen sajnos nemhogy az alapvető jogszabályokat nem tartják be, de a vágóhidakon és állattartó telepeken dolgozók számos esetben kifejezetten szándékos módon kegyetlenkednek az állatokkal, így vezetve le frusztrációjukat, ami a munkájukkal jár. Ez valahol sajnos érthető is, hiszen ki lenne képes ép elmével egy olyan munkahelyen végigdolgozni napi nyolc, sokszor tizenkét órát, ahol folyamatosan állatokat kell mészárolni? Amikor a nagyüzemi vágóhidak és állattartó telepek borzalmairól beszélünk, sokszor elfeledkezünk a dolgozók helyzetéről, és arról, hogy mindez a mi kényelmünk érdekében történik. Ha nekünk magunknak kellene kézbe venni a kést, hogy a vacsoránkhoz szükséges húst „előállítsuk”, a könyv is teljesen okafogyott lenne, hiszen az emberek nagy része csupán minimális húst fogyasztana, vagy vegetáriánus, vagy vegán életmódot folytatna.
Zelei Anna Az elveszett erdő című kötetében közérthetően magyarázza el a hazai erdők helyzetét. Mit tehet a hétköznapi városlakó az erdőért, miért írja felül a gazdaság a természet törvényeit, és hogyan férkőzik be észrevétlenül a politika az erdő nyugalmába? Interjú.
Az egy dolog, hogy etikátlan módon zajlik a nagyüzemi húsipar és az állatokat borzalmas körülmények között tartják, de a húsipar a környezetet is jelentős mértékben szennyezi. Az egészséges, kiegyensúlyozott vegán étrendhez szükség van a megfelelő zsírokra, fehérjékre, amivel nincs is semmi baj, hiszen gyakorlatilag bármelyik szupermarketben találunk dél-amerikai olajos magvakat, avokádót, banánt és még sorolhatnám. Ugyanakkor az élelmiszerek utaztatása sem éppen környezetbarát. Van erre alternatíva?
Ez attól függ, hogyan fejlődik a civilizáció. Az eszkimók maguktól soha nem lennének vegánok, mert az Északi-sarkon nehéz brokkolit és káposztát termelni. De ha folytatódik a globalizáció, ott lesz az emberek előtt a választási lehetőség, mert egyre több vegán élelmiszer közül választhatnak a boltokban.
Hogy működne ez az elképzelt ideális, vegán világ? Globálisan megvalósítható lenne?
Ha megszűnne a húsipar, az mindenképp egy zöldebb világot eredményezne. Az állatoknak termelt takarmányültetvények helyén az embereknek lehetne növényi élelmiszert termelni. Ez azt jelentené, hogy a termőföldek nagyjából 75 százaléka felszabadulna, és ezeket újra lehetne erdősíteni. A jelenlegi gépesítettség szerint nagyjából 16 milliárd embert tudna ellátni a bolygó kizárólag növényi élelmiszerrel. Ehhez persze meg kellene oldani azt is, hogyan jutassuk el az alapanyagokat oda, ahol nem teremnek meg. Itt nyilván csomó politikai és gazdasági változást is be kéne vezetni, és persze az is kérdés, hogy mindez mennyire lenne fenntartható.
Nem országonként, hanem régiók és kontinensek szerint kellene szervezni a világot.
Ma sem azzal van a baj, hogy Finnországban narancsot esznek az emberek, hanem azzal, hogy nem a Spanyolországból hozott narancsot eszik, hanem az Ecuadorból érkezőt. Ha ez az elosztási lánc strukturáltabb lenne, egészen környezetbarát módon megoldható lenne az ellátás.
Tegyük fel, hogy nem eszünk húst, és csak növényi ételeket fogyasztunk. Mennyivel egészségesebb az üvegházban termelt, permetezett paradicsom, mint egy génkezelt tápokkal etetett csirke?
A növényi táplálkozás és a vegánság nem teljesen ugyanaz. A veganizmus alapvetően az állatok védelméről szól, az pedig „csak” a következménye, hogy egészségesebbek leszünk és kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk. És egyáltalán, mi számít ma egészségesnek? Szerintem azzal kell kezdeni, hogy kiköltözünk a városból egy olyan helyre, ahol tiszta a levegő. A következő, hogy kell egy olyan földterület, ami nincs tele műtrágyával, és olyan magot vetünk bele, ami nem génkezelt. Egy átlag embernek ezt szinte lehetetlen megvalósítania. Annyit tudunk tenni, hogy bio és háztáji termékeket vásárolunk nagyüzemi élelmiszerek helyett. Az állatokat egyébként olyan takarmánnyal etetik, ami önmagában rengeteg méreganyagot tartalmaz, a húsfogyasztással gyakorlatilag még koncentráltabban jut az emberi szervezetbe a méreganyag.
A Bookline Zöld podcast házigazdája, Litkai Gergely mesél az ökolábnyomáról, a környezetvédelemről és arról, hogy a jövő érdekében hogyan alakította át életmódját.
Több mint tíz éve az állam bevezette a csipszadót abból a megfontolásból, hogy visszaszorítsák az egészségtelen táplálkozást. A káros élelmiszerek árából befolyt összeget az állam az egészségügyi fejlesztésekre fordítja. Elképzelhető, hogy a hússal kapcsolatban is hasonló szankciókat vezessenek be?
Ennek előbb-utóbb abszolút lehet létjogosultsága. Tavaly egy konferencián a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke azt mondta, nem attól félnek, hogy az emberek vegánok lesznek, hanem attól, hogy valami hasonló korlátozást vezetnek be a húsiparban, mint mondjuk európai szinten az autógyártással kapcsolatban (az autógyáraknak 2035-ig át kell állniuk elektromosautó-gyártásra - S.E.). Ettől azért még messze vagyunk, talán tíz éven belül lehet rá esély. Angliában alapították az első vegán közösséget 1944-ben, ma is ott él a legtöbb vegán, ezért azt gondolom, talán onnan indulhat majd el egy efféle kezdeményezés.
Szerintem egyre divatosabb vegánnak lenni. A nagyvállalatok sorra hozzák piacra a vegán termékeket, ami alapvetően jó, de kérdés, hogy a mögötte álló filozófiát mennyire sikerül átadni a társadalomnak. Mert anélkül csak egy újabb divatos hóbortnak tűnhet.
Amíg kapitalizmusban élünk, mindent a profit mozgat. A nagy cégek pedig meglovagolják a változás hullámát. Én támogatom ezt, mert szerintem valódi változást akkor lehet elérni, ha az adott játékszabályok szerint játszunk. Ez most a profitszerzés. A McDonald’s vegán hamburgerének nagyobb ereje van, mint a vegán aktivisták posztjainak a Facebookon. Ez a változás nem rossz, de az tény, hogy mint minden, ez is üzlet. Sok nagy cég próbál átállni egy zöldebb arculatra, de vegánként azt gondolom, hogy az egész folyamat abszolút pozitív.