Erre a 7 barátra van szükséged
hhz

Erre a 7 barátra van szükséged

Mindannyiunknak jót tesz, ha nem egyetlen barátra helyezzük az összes elvárásunkat.

Az elmúlt hetekben vált népszerűvé a TikTokon az úgynevezett „7 barát-elmélet”. E szerint mindenkinek pontosan hét emberre van szüksége, akik más-más szerepet töltenek be az életében. Ha sikerült megtalálnia ezeket a baráttípusokat, boldog és kiegyensúlyozott lehet az élete.

Na, de kik ezek a barátok? Cikkünkben sorra vesszük az elméletben szereplő típusokat, és 3 könyvet is ajánlunk a barátság témájában.

A barátság határai

Veled is előfordult már, hogy megpróbáltál a barátaid minden szükségletének megfelelni? Ha nem, bölcs ember vagy. Ha igen, akkor még bölcsebb, hiszen idővel bizonyára rájöttél, hogy ez képtelenség:

egyszerűen nem lehetsz minden mindenki számára.

Ebből persze az is következik, hogy a te barátaid sem képesek egyszemélyben megfelelni minden elvárásodnak – a kiegyensúlyozott kapcsolatokhoz több emberre van szükséged, akik mind-mind különböző szerepeket töltenek be az életedben.

Ebből a meggyőződésből indul ki a „7 barát-elmélet”, ami az elmúlt hetekben terjedt el a TikTokon. A trendet követve emberek ezrei mutatták be az ideális baráti társaságot – volt, aki saját életéből, és volt, aki kedvenc könyveiből vagy filmjeiből merítkezve. 

A 7 barát

Az elmélet a következő baráttípusokat jelöli meg:

  1. Az, akit kiskorod óta ismersz. Talán szomszédok voltatok, talán a szüleiteken keresztül ismertétek meg egymást. A lényeg, hogy a közös múltatok összeköt benneteket.
  2. Az, aki bármilyen helyzetben meg tud nevettetni. Mindannyiunknak szüksége van egy barátra, aki képes minket felvidítani. Mindegy, mivel küzdesz éppen, mellette tudod, hogy ha rövid időre is, de felszabadult lehetsz.
  3. Az, akivel akkor is közel álltok egymáshoz, ha hosszú ideig nem beszéltek. Van, hogy egy barátod messze költözik, vagy az életetek ritmusa olyan más, hogy szinte sosem látjátok egymást. Ennek ellenére a közöttetek lévő kapocs erős marad, és hónapok, évek elteltével is képesek vagytok gond nélkül felvenni a fonalat.
  4. Az, akinek bármit elmondhatsz. Legyen szó akár a legsötétebb titkodról is, ez a barát kész elfogadni, és soha senkinek nem fecsegi ki, amit tőled hallott.
  5. Az, aki olyan, mint egy testvér. Ismeri a családodat, zavartalanul kölcsönveszi a ruháidat, és néha kifejezetten idegesítő tud lenni – a legjobb értelemben.
  6. Az, akiről nem tudod elképzelni, hogy ne legyetek barátok. Ez a barát az életed szerves részévé vált, és nem tudod, mihez kezdenél nélküle.
  7. Az, aki tud az összes kapcsolati problémádról, akkor is, ha nem kíváncsi rá. Néha mindannyiunknak szüksége van arra, hogy kinyavalyogjuk magunkat egy barátunknak. Ezzel együtt a lista hetes pontja bizony megkérdőjelezhető: olyan embernek panaszkodni rendszeresen, aki erre egyáltalán nem nyitott – biztos, hogy ez a mély barátság ismérve?

Tényleg szükségünk van hét barátra?

Az ember társas lény, és a mély, igaz barátságok elengedhetetlenek a mentális egészséghez. A „7 barát-elmélet” talán túlságosan nagy hangsúlyt fektet a barátok kategorizálására és számszerűsítésére – egy introvertált ember számára például egyenesen ijesztő lehet a gondolat, hogy hét emberrel kell megosztani az életét! –, ahelyett, hogy a barátság minőségét helyezné a központba.

Ezzel együtt elmondható, hogy az elmélet egy rendkívül értékes gondolattal járult hozzá a barátság témájához: itt az ideje, hogy elfogadjuk, hogy sosem fogunk egyetlen embertől mindent megkapni.

Ha szeretnél többet olvasni a barátságról, ezt a 3 könyvet ajánljuk:

Marisa G. Franco: Együtt jobb

Marisa g. franco
Együtt jobb - A baráti kapcsolatok pszichológiája
Ford. Tóth Bálint Péter, Libri, 2023, 392 oldal

Felmérések szerint baráti kapcsolataink száma kevesebb, mint valaha, és sokan élnek közöttünk olyanok, akiknek egyetlen barátja sincs. Mindez nemcsak mentális jóllétünket károsítja, de fizikai állapotunkra is rossz hatással van. A 106 tényező közül, amely befolyásolja a depresszió kialakulását, a baráti kapcsolat hiánya játssza a legnagyobb szerepet. Sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint a nem megfelelő étkezés vagy a mozgáshiány, és rosszabb, mint ha 15 cigarettát szívnánk el egy nap. A barátság intézménye szó szerint életmentő.

Marisa G. Franco pszichológus könyve segít megérteni, hogyan szerezhetünk új barátokat, és miként tarthatjuk meg a régieket. Bemutatja, hogyan befolyásolják múltbéli kapcsolataink az életünket, majd olyan, tudományos kutatásokon alapuló módszereket ismertet, amelyek megkönnyíthetik az értékes baráti kötelékek kialakítását. A könyv valós példái és személyes történetei is mind azt üzenik, hogy ha van bátorságunk barátkozni, egy egészen új, izgalmas világ tárulhat fel előttünk.

Robin Dunbar: Barátok

robin Dunbar
Barátok - Hogyan értelmezzük legfontosabb kapcsolataink erejét?
Ford. Pléh Csaba, Typotex, 2022, 346 oldal

A barátok nagyobb befolyással vannak az életminőségünre, mint gondolnánk. A Barátok lapjain Robin Dunbar világhírű brit antropológus és evolúciós pszichológus a minket körülvevő kapcsolati háló rétegeiről és a szűkebb-tágabb baráti körök méretének elménk által szabott határairól folytatott több évtizedes kutatását foglalja össze.

Milyen támaszt várhatunk a barátainktól, és mennyi ideig marad meg egy barátság energiabefektetés nélkül? Miben más a rokonok szerepe? Különbözik-e az online világ a szemtől szembeni interakcióktól? Megbízhatunk-e idegenekben, hogy új barátokra tegyünk szert? Hány fős asztalnál tudunk értelmesen beszélgetni? Milyen neurobiológiai alapja van a férfiak és a nők eltérő barátkozási stílusának?

A tudományos kutatásokból származó felismeréseket személyes tapasztalatokkal, valamint a különböző kultúrák sajátosságaival vegyítve az olvasmányos könyv pszichológiai, antropológiai és genetikai ismereteket ötvöz, és lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük szociális kapcsolataink hihetetlen komplexitását.

Ralph Lazar, Lisa Swerling: A barátság

 ralph lazar, Lisa Swerling
A barátság... – 500 dolog, amiről a barátság szól
Ford. Budaházy Árpád, HVG, 2016, 272 oldal
A barátság

A barátság: átbeszélgetni az egész éjszakát, véletlenül egyforma ruhát felvenni, hagyni, hogy felvágj valamivel, a megmentésedre sietni, ökörködni akárhány évesen.

Legyen az kicsi vagy nagy, nap mint nap számtalan dolog történik, ami megmutatja, miről szól a barátság. A szerzők bájos illusztrációinak segítségével idézd fel ezeket a csodálatos pillanatokat, és oszd meg az egyik legfontosabb emberrel az életedben: a barátoddal! 

Nyitókép: Kampus Production / Pexels

(VeryWellMind)