A vihar előszelei szeptemberben kezdtek fújdogálni, amikor a Marvel bejelentette, hogy decemberben, a 700. számmal véget ér az 1963 óta futó Amazing Spider-Man. Októberben már azt is lehetett tudni, hogy januárban indul az új sorozat, a Superior Spider-Man, de abban már nem Peter Parker lesz a Pókember – és hogy az Amazing utolsó számában Dan Slott valami nagy szemétségre készül. Figyelem, a továbbiakban komoly spoilerezés lesz, de mégis képregénytörténeti mérföldkőhöz érkeztünk.
Az internet már a 698-as szám megjelenésekor felrobbant. Pókember tette benne a dolgát, tengette egy átlagos napját, amit a szokásos narrációja kísért. Csakhogy ez a narráció egy egészen picit sántított, volt benne valami fura, mintha Peter Parker nem önmaga lett volna… és tényleg. A comic végére kiderült, hogy egyik legnagyobb ellensége, a haldokló Doctor Octopus, egy utolsó mesteri húzással kicserélte elméjüket. Ő került Peter testébe, Peter pedig Octopuséba, abba a végzetesen gyenge, tehetetlen burokba, aminek csak órái voltak hátra.
Az olvasók látványosan polarizálódtak, egyik felük dühöngött, fröcsögött, és valószínűleg az íróról mintázott vudu babákat szurkálta és égette otthon, másik felük szobrokat emelt a briliáns és merész szerzőnek. Slott halálos fenyegetéseket is kapott, és állítólag fel is jelentette egy-két jóakaróját, miután hetek trágár és agresszív gyűlölöletmailjei után betelt nála pohár. Pedig ekkor még senki nem ismerte a sztori végét.
...PETER PARKER MEGHAL...
Karácsony második napján jelent meg a várva-várt 700. szám (noha napokkal korábban kiszivárgott a netre), amiben Peter alulmarad az Octopusszal vívott utolsó küzdelmében. A Marvel úgy döntött, azzal ajándékozza meg az 50 éves Peter Parkert, sorozatának jubileumi, 700. számában, hogy megöli. De nem akárhogy: Peter az utolsó pillanatokban rájön, hogy létezik még kapcsolat a saját és az ellensége elméje között, és bár nem tudja visszacsinálni a cserét, arra képes, hogy érzéseivel, gondolataival, személyiségével, és főleg, moralitásával, elárassza Doctor Octopust. Peter utolsó erőfeszítésének hála, ellensége magáévá teszi a hős életfelfogását, és megesküszik a holtteste fölött, hogy folytatja „elődje” útját Pókemberként, nagy erővel és nagy felelősséggel.
Tehát a januárban induló Superior Spider-Man főszereplője: Doctor Octopus, Peter Parker testében, az ő minden emlékével és az ő (nagyjábóli) erkölcseivel. Mondhatjuk, hogy képregénytörténeti mérföldkő? Valószínűleg. Superman „halála” (1992-ben) is képregénytörténeti mérföldkő, annak ellenére, hogy röviddel elpatkolása után visszahozták az életbe (pontosabban: utólag kiderült, hogy mégsem halt meg, csak afféle kryptoni kómába esett). Az azóta történt egyéb mainstream szuperhőshalálok mindegyike is ideiglenesnek bizonyult, Batmanétől Amerika Kapitányéig – maga Pókember is átesett már a halál-újjászületés aktusán (az itthon is megjelent A másik című sztoriban).
De Slott és a Marvel szerkesztői állítják, hogy ez most más: Peter Pareker halott, és az is marad. (Ahogy az Ultimate Peter Parker is halott immár másfél éve.) Játsszuk el egy kicsit, hogy naivak vagyunk, és hiszünk nekik. Játsszuk el, hogy Peter nem fog fél, egy, vagy akár öt év múlva visszatérni a halálból, nem lesz se feltámadás, se újjászületés, se retcon. Játsszuk el.
...ÉS REMÉLJÜK, HOGY HALOTT IS MARAD!
Mert érdemes. Mert erre van szüksége a mainstream amerikai kérpegénynek. Hogy évtizedek után ismét maga mögött tudja hagyni a kiszámíthatóságot, a sematikusságot, a biztonsági játékot, az önismétlést. Hogy merje azt mondani, sőt, üvölteni, hogy a status quo nem minden, hogy a változás lehetséges és szükséges, hogy merjen előre lépni, utat mutatni, ahogy fénykorában, ahelyett, hogy csak toporog egy helyben. Hogy amikor kezünkbe veszünk egy ilyen kalandot, elhiggyük, hogy tényleg bármi lehetséges.
Ezért őszintén remélem, hogy Peter Parker véglegesen halott. Annak ellenére, hogy gyászolom őt. És ha valaki röhög rajta, hogy egy harminc feletti férfi gyászol egy kék-piros ruhás fiktív szuperhőst? Tehet nekem egy szívességet. Peter Parker része a gyermekkoromnak, többek közt az ő történetein nőttem fel, kudarcai és sikerei, akár tanulmányokról, mindennapi ügyekről-bajokról vagy lányokról volt szó, nem egyszer korreláltak az én kudarcaimmal és sikereimmel, ámultam rajta, izgultam érte, valamit jelentett nekem a megingathatatlan morális tartása.
És most olyan izgalmassá teheti az egész mainstream amerikai képregényt, amilyen már rég nem volt. Mert ha a halála és annak következményei beválnak a Marvelnek (ha igaz is, hogy tényleg nem akarják visszahozni, azért ne higgyük, hogy nincsen egy vésztervük arra az esetre, ha anyagilag rosszul sülne el a dolog), akkor rég elfelejtett, bátor történetmesélési lehetőségek sora nyílik meg, és ez akár egy új éra kezdetét is jelentheti, amiben a nagy változásokat nem bombasztikus marketingfogások és parasztvakítások határozzák meg, hanem igazi érzelmek és drámák. Naiv volnék? Lehet, de mit vártok egy harminc fölötti férfitól, aki egy kék-piros ruhás fiktív szuperhőst gyászol? Peter, hiányozni fogsz, és remélem, sosem térsz vissza!