Az idei ősz egyik legjobban várt könyve kétségkívül Dragomán Györgyé. Legutóbb 2005-ben jelent meg regénye, A fehér királyt azóta számtalan nyelvre lefordították. Dragomán György májusban posztolt magáról egy fotót a honlapján, melyről a következőket írta:
„Regényt befejezni nagyon nagy boldogság. A kész kézirattal állok itt, a lapokból még sugárzik a nyomtató melege. Két napja nem aludtam, fáradtságot nem érzek, csak vizenjárós vad szabadságot. Négy könyvön dolgoztam párhuzamosan az elmúlt kilenc éveben, és most kész van az első. Végre. Túléltem. Enyém a világ.
Súlyos, nagy könyv, tele örvénylő vadsággal, lángoló indulattal, törékeny szépséggel. Minden amit akartam, és több is annál.
Címe is van: Máglya.”
A regényből most egy részlet is megjelent az oldalon, melynek címe A fürdőruha:
„Az osztályban mindenki arról beszél, hogy a hétvégén megnyit a strand, már töltik fel vízzel a medencéket. A folyó még túl hideg a fürdéshez, de a medencék vize gyorsabban felmelegszik, ha ilyen szép marad az idő, akkor vasárnapra már jó lesz, lehet rendesen úszni meg ugrálni. A fiúk fogadkoznak, hogy mind kimennek, arról beszélnek, hogy ki hányas trambulinról fog szökni, a hármasról, az ötösről, a hetesről, a tízesről.
A lányok közül is sokan mondják, hogy menni fognak, Krisztina a leghangosabb, azt mondja, kapott egy új fürdőruhát, egyenesen Olaszországból, tiszta piros, az oldalát és a melltartó háromszögeit kicsi aranyláncok tartják, nagyon-nagyon szép, és nagyon jól is áll neki, tudja, hogy nehéz elhinni, de ebben még annál is szebb, mint a rókabundájában, de majd vasárnap meglátjuk, mert abban fog menni, ő lesz a legszebb lány az egész strandon. Ahogy ezt mondja, rám néz, és az van a szemében, hogy én úgysem leszek ott, nekem nincs is fürdőruhám. Elfordulok, látom, hogy Iván Krisztinát nézi, a szeme Krisztina blúzára tapad, tudom, hogy éppen elképzeli magának abban a gyönyörűséges piros fürdőruhájában.
Nincs fürdőruhám, igazi rendes melltartós nem is volt sose, hanem csak egy halacskás kék fürdőbugyim, akkor vette Anya, amikor hétéves koromban tengerre mentünk, nem tudom, mi lett vele.
Amikor hazaérek, mondom Nagymamának, hogy a hétvégén megnyílik a strand, és el akarok menni, kérem szépen, hogy engedjen el, és adjon pénzt fürdőruhára. Nagymama azt mondja, nem bánja, ha akarok, elmehetek, de új fürdőruha nem kell, majd megnézi, úgy emlékszik, hogy megvan még valahol Édesanyám egyik régi fürdőruhája. A múltkor, amikor rakodott, látta is valahol.
Mondani akarom, hogy az nem lesz jó, az csúnya lesz és régi lesz, de inkább nem szólalok meg.
Ahogy a leckémet írom, hallom, hogy Nagymama a szekrényben pakol, tudom, hogy a fürdőruhát keresi, azt kívánom, hogy bár ne találná meg. Mondogatom is magamban, bár ne találná meg, nem tudok a leckére figyelni, a füzet leghátsó oldalára lapozok, leírom, hogy bár ne találná meg, egyszer, kétszer, sokszor, már majdnem betelik a lap. Nagymama tovább keres, a fiókokat húzogatja. Új lapot kezdek, már az is majdnem félig van, amikor hallom, hogy Nagymama sóhajt egyet, és becsukja a szekrény ajtaját.Csend van, a mondat felénél állt meg a kezemben a toll, várom, hogy Nagymama megszólaljon. Megköszörüli a torkát, aztán a nevemet mondja, és azt, hogy úgy látszik, rosszul emlékezett, mert mégse találta meg, ahogy ezt hallom, becsukom a füzetet, mosolygok, hangtalanul azt kiáltom, jaj de jó, de akkor Nagymama megint megszólal, azt mondja, azért ne búsuljak, mert talált valami mást, egy kicsit öreges, de amilyen szép vagyok, nekem biztosan jól fog állni. Menjek és nézzem meg. Alig tudok megszólalni, de aztán mondom, hogy mindjárt, csak befejezem a matekleckét, hallom, hogy egészen karcos a hangom. Kinyitom a füzetet, áthúzom a mondatot, amit olyan sokszor felírtam egymás alá, marokra fogott tollal firkálom a lapot, a toll hegye átszakítja, nem érdekel, firkálok tovább, a lapot nézem, próbálok mélyeket lélegezni.
Hallom, hogy közben Nagymama azt mondja, mi lesz már, nem megyek? Mondom, hogy de, máris, leteszem a tollat.
A fürdőruha még sokkal rosszabb annál is, mint amire számítottam, egyrészes, fekete. Nagymama a fotel támlájára terítette, hogy jobban lássam, a ruha vállát és a kerek fekete nyakkivágását fekete csipkefodrok díszítik, olyan, mintha egy rövid ujjú trikót összevarrtak volna egy fekete bugyival, a mellén fekete rózsák, nem tudok nem fintorogni, annyira ronda. Nagymama szerencsére nem veszi észre, mert a fürdőruhát nézi, azt mondja, nem tudja, honnan van, egyáltalán nem emlékszik rá, szokatlan, de azért szép, kíváncsi, hogy fog állni nekem.”
